A rúdtáncosnő először figyelmeztet, aztán szorítófogást alkalmaz

A rúdtáncosnő fegyvere

Géza a pénzvilág Uri Gellere. Nem kanalakat hajlít, hanem aranytömböket. Vagy tüntet el. Exhibicionista. Igényli a rajongást. Mindent megkap. Az igazgatótanács apró kedvességgel készül a névnapjára. Kap egy különleges csapatot.

– A Tungsramban dolgozott?

– General Electric. Ma már ez a neve.

– De régen Tungsram volt.

– Előtte pedig Egyesült Izzó.

– És mi volt a feladatköre?

– Gép mellett három műszakoztam, 60-as izzókat csináltunk.

– Szerette?

– Persze. De 24 év után már vágytam valami másra.

– De eddig lámpagyári munkásnő volt. Amire mi keresünk embert, egészen más jellegű munka. Nem fél?

– Mitől félnék?

– Tud verekedni?

– A volt férjemmel sokszor verekedtem.

– Fegyvert használt már?

– Késre tetszik gondolni?

– Arra is. Meg lőfegyverre, sokkolóra.

– Kést használtam. Végül azzal szúrtam le.

– Kit?

– Hát a volt férjemet. De önvédelemnek minősítették.

A bankon belül szervezendő „Amazon Testőr Testület” álláshirdetésére Harmatiné Tóth Borbála az elsők között adta be a papírjait. Ő a legidősebb a jelentkezők között. 45 éves, de szerencséjére csak 44-nek tűnik.

– Kész lenne akár az életét is feláldozni, csak hogy megvédje a célszemélyt?

– Mindenre képes lennék.

– Volt már veszélyben?

– 18 éven keresztül minden percben veszélyben voltam. A volt férjem idegbeteg. Mindenért nekem ugrott, meg kellett tanulnom verekedni és kést használni.

– Ha elfogadjuk a jelentkezését, hajlandó elvégezni egy gyors vagyon- és személyvédelmi tanfolyamot?

– Természetesen.

– Ennek örülök. Hamarosan értesítjük. Köszönjük, hogy eljött. Kérem küldje be a következő jelentkezőt. Viszontlátásra.

A pénzintézet „Testőr kerestetik” álláshirdetésére több ezer nő jelentkezett. Szacsvánszkiné Gerdács Zsuzsa másodikként ment be a felvételi beszélgetésre.

– Foglaljon helyet. Örülök, hogy eljött. Rögtön az elején meg kell kérdeznem, van-e vagyon- és személyvédelmi végzettsége, gyakorlata?

– Még nincs.

– Mit csinált eddig?

– Rúdtáncosnő voltam, utána peepshow-ban adtam műsort, egy ideje pedig escortozom Németországban.

– Izgalmas munka.

– Ha normális férfit fogok ki, akkor nem okoz gondot. De az erőszakos vendégeket nem bírom elviselni.

– És mit tesz, ha valaki túl messzire megy el?

– Először szóban figyelmeztetem, utána szorítófogással semlegesítem. Ha ellenáll és verekedni akar, akkor fojtást alkalmazok. Csak addig szorítom el a nyakát, amíg elájul. Jelzem, a Gerdács-fojtást levédettem az EU-ban. Utána rendőrt hívok és orvost. Még sosem volt baj.

– Ezek szerint tud verekedni.

– Kénytelen voltam megtanulni.

– Ugye tudja, hogy mi most női testőrgárdát szervezünk, és az lesz a feladatuk, hogy minden veszélytől megóvják a bank igazgatóját?

– Igen, tudok róla.

– Ha életveszélyes helyzetbe kerülnének, és csak úgy tudná megvédeni a célszemélyt, hogy a saját életét feláldozza érte, akkor mit tenne?

– Vállalnám a halált.

dr. Szép Szilvia jelentkezése őszintén meglepte a HR-es szakembert.

– Azt állítja, hogy orvosi diplomával testőr szeretne lenni?

– Igen.

– De miért?

– Pénzért. Ez az egyetlen oka, hogy itt vagyok. Rezidens vagyok az egyik kórházban, de már két hete jeleztem, hogy felmondok. Fizetés alig van, előrelépésről szintén nem lehet beszélni, akkor minek őrlődjek ott? Végtére is, ha úgy adódik, önöknél is menthetek életet. Ha pedig nem vesznek fel testőrnek, akkor külföldre megyek.

– Szilvia! Már most mondom: felvesszük.

A HR-es elégedett. Úgy véli, ezek a nők nem ijednek meg a saját árnyékuktól. A nagyfőnök mellé pedig éppen ilyen tökös testőrök kellenek. Géza napig még egy hetük van.

*

Hogy vannak?

Beszélt, nyilatkozott, karanténvideózott már szinte minden ismert színész, rendező, irodalmár, két hete feltűnt celeb, tudjuk hogyan porszívóznak, táncolva a gégecsővel, beszélve közben az 1200 watt szívóhatással habzsoló kis ördöghöz, elmondták, mennyit vedelnek a nőjükkel, egyetlen görbe estén minimum ötvenezer forint ömlik le a torkukon, aztán bevezetnek a konyháikba, ahol sosem látott csúcsteljesítményeknek lehetünk tanúi, előkerülnek a frissen sütött fénylő kalácsok, mert a bezárt ember süt, főz, zabál.

Erzsit és Pistát, a Havanna lakótelep B-tömbjének negyedik emeleti lakóit még nem kérdezte senki. Eljött hát az ő idejük, meséljenek végre az életükről.

– Mit mondjunk?

– Amit szeretnének.

– Nem szeretnénk semmit. Itt rohadunk bent hetek óta.

– Nyilván a szeretet átsegíti önöket e nehéz időszakon.

– Szeretet? A járvány előtt adtam be a válókeresetet.

– Miért?

– Ha maga élne Erzsivel, nem kérdezne ilyeneket.

– Veled se könnyű, Pista. Nagy szemét vagy, maradjuk ennyiben.

– Élő adásban vannak.

– És ki nem szarja le? Ez az igazság.

– Kérem.

– Ne kérjen semmit. Szar ez az egész.

– Mivel töltik az idejüket?

– Veszekedéssel. Már rég leléptem volna, de hova menjek, mondja már meg!

– Én kussolok, nincs kedvem vele beszélni.

– Mi lesz ha véget ér a járvány? Visszamennek dolgozni?

– Dolgozni? Kirúgtak mind a kettőnket.

– Nekem már élni sincs kedvem.

– Nekem se.

– Mi a ma esti program? Tévéznek, olvasnak?

– Alszunk.

– Van még kérdése?

– Nincs. Nagyon érdekes volt. Köszönöm a beszélgetést. És vigyázzanak magukra!

Holnap Tóthékkal láthatnak, hallhatnak beszélgetést, itt a You-Tube csatornámon.

*

A begyűjtő

Kapitány. Milyen gyönyörű szó! Egyszerre tiszteletet parancsoló, ugyanakkor ellentmondást nem tűrő. Csukjuk be a szemünket és képzeljük magunk elé a Kapitányt, amint fényesre csutakolt herélt lovának, Viharnak a nyergében, kardját a magasba emelve, csatába vezényli seregét, amely vakon követi őt.

Mielőtt azonban teljesen elragadna a fantáziánk, lássuk közelről a Kapitányt. Fitt férfi. Idegesítően aktív. Múlt héten még benézett a volt munkahelyére, mintha még mindig ő lenne a cég pótolhatatlan anyagbeszerzője. Járkált a raktár polcai között, kérdezgetett az árukészletről, bekukkantott a szerelvényes dobozokba. Kapitánynak múltja van a cégnél. Élet és halál ura volt a kötőelemek, anyacsavarok, rézhuzalok, kuprox-egyenirányítók és csiszológépek birodalmában. Sajátjának érezte a Dexion-Salgó polcrendszert. Elmenőben eltett egy nyolcas villáskulcsot emlékbe, majd kilépett a rémisztően néma utcára.

Hiányzik neki a csarnok. Fáj a lelke, bár legrosszabb esetben is van még ötven éve az életből. A családjában még senki sem halt meg a 130. születésnapja előtt. Képtelenség lenne ezt a fél évszázadot tétlenül, feladat nélkül végigcsinálni. Egy Kapitány még pestisjárvány alatt sem sziesztázhat vagy öntözget balkon-muskátlit.

Barátja a veszedelem. Egész nap terepen van. Egyetlen pillanatra sem lankad a figyelme. Több ezer ipari és utcai kamera rögzítette a mozgását. Pontosan dokumentálható minden útja.

A Kapitány immár nem ragasztóanyagokat, kapcsolóegységeket és homlokzati hőszigetelő lapokat gyűjt, hanem létfontosságúnak vélt, hétköznapi termékeket. Saját térképpel dolgozik, gondosan feljegyzi, hol járt, mit szerzett be, miből kellene még több.

Öt évre elegendő mennyiséget halmozott fel. Mindenből.

Hogy másoknak is segíteni tudjon, hogy megtanítsa őket a túlélés művészetére, a Kapitány szabadcsapatokat szervezett a lakóhelyén. Felderítőkre, csapatszállítókra, harcosokra osztotta a jelentkezőket. Mindenkinek fontos feladat jutott, valósággal szuggerálta beléjük a szerzés ősi ösztönét. „Éhen fogtok halni!” Ezt mondta nekik. Meg ezt: akarjátok! A Kapitány egységei tökéletesen működtek, köszönhetően a fanatizálásnak. A távoli kerületek még nyitva tartó boltjaiból mindent megszereztek: vécépapírt, csirkemellfilét, tésztákat, halkonzerveket, ropit. És tojásfestéket.

A kapitány azonban még nem elégedett. Szájmaszkokra vadászik, bár a másnapra tervezett patika akcióban nem vesz részt, mert lázas, köhög, nehezen kap levegőt és izomgyengeséget érez. Nem, ő biztosan nem kapta el. A Kapitányt semmi nem gyűrheti le. Még csak 59 éves.

*

Koronás balhátvéd

Józsi világa egyszerű. Még véletlenül sem hasonlítanám ezt a faék működési elvéhez, amihez ugye még egy négysoros használati útmutató sem szükséges, szóval Józsi megbízhatóan és kiszámíthatóan mindig ugyanolyan, élete eddigi negyven éve bizonyítja: hozza azt, amit elvárnak tőle, vagy amit ő képes adni a világnak. Cefréz, takarmányt adagol, megbütyköli a szomszéd verdáját, amivel aztán elmennek a szomszédos faluba a járási bajnokság esedékes fordulóját megtekinteni. Békés polgára szűk pátriájának, ahol többségükben olyan emberek élnek, mint Józsi, akit nem érint meg falu határán túli univerzum.

Mostanában hallott ugyan valami vírusról, de azt mondja, hiszi, ha látja, de ő még nem látott semmit, ezért aztán ne basztassák a fejét hülyeségekkel, meg ne akarják, hogy vasálarcot hordjon (a maga kedves módján így nevezi a védőmaszkot), meg mi az, hogy ne mehessen be a meccs után a Fregoli presszóba a haverokkal egy felesre és négy sörre.

Azt végképp nem értette, miért nincsenek meccsek.

Tegnap tudta meg, hogy meghalt Tóth III. balhátvéd, a kedvenc focistája, a csapat sztárja, egykori osztálytársa. Koronás volt.

Józsi két kevertet kér. Iszik, közben pedig azt magyarázza, micsoda pech a védő kiesése, mert vele már biztosan feljutott volna a csapat a megye négybe.

*

Ne balhézz a karanténban!

Szegeden ismertem meg. Már az első este próbálkozott nálam. Hamar lejátszottuk a dolgot. Kettőt ütöttem fejre, egyet vesére. Kifogaztam. Két napig véreset vizelt. Többet nem kísérletezett. Nem lettem csicska. Utána testvérként éltünk egymás mellett. Karanténban.

Zsocesz hirtelen felindulásból követte el azt, amit. Magamról inkább nem írnék semmit. Én is megérem a pénzem. Nyolc év alatt kiismertük egymást. Éreztem, a Csillag után jó útra tér majd. Nem ment könnyen, de mindvégig bíztam benne. És igazam lett. Pár évre ugyan szem elől vesztettem, de a minap ismét jelentkezett.

Azt írta, meghatotta őt a kampány. Hogy ez mennyire szép. És milyen igaz. És, hogy erre még soha nem volt képes. Mindig csak balhézott, verekedett, de immár másképp csinálja. Mert ez mennyire jó. Összebújni. Azóta a nap 24 órájában. Csak ezt. Mindig. És dokumentálja. Eddig hetven részt vettek fel az élettársával. Messengeren mutatta. Gyönyörűen csinálják. Beleéléssel. A közelikre is ügyelnek. Minden látszik.

Azt kérdezte, hova küldhetné el a sorozatot. Szeretne maga is hozzájárulni a „Veszekedés helyett összebújni” kampány sikeréhez.

Mondtam, hogy jó tesó a Zsocesz.

*

Kilenc év, hét hónap, huszonkét nap

Kilenc év, hét hónap és huszonkét nap telt el a koronavírus járvánnyal vívott első nagy csata óta. A Covid 19-et akkor tették hidegre a tudósok és a nemzeti kormányok generálisai. Egy utolsó nagy rohammal legyőzték, majd bepakolták a biztonságos mélyhűtőbe.

Azóta nincs okunk panaszra, életünk csodálatos, nyitott, barátságos, kiszámíthatóan biztonságos. Ám olyan visszataszító alakok járkálnak közöttünk, akik vészmadárként emlékeztetnek a múltra, és naponta hozzák ránk a frászt.

Tihamér, a földszinti lakó is ilyen. Az arcára nem is emlékszem, mert hát kilenc év, hét hónap és huszonkét nap nagy idő. A házban lakókra nem jellemző az előítéletesség, de az itt élők szerint letaglózóan visszataszító lehet a Tihamér, bűnronda, és éppen azért visel még mindig maszkot.Szar érzés lehet ocsmány arccal élni, nekem, mondjuk, nincs takargatnivalóm, értendő ez elsősorban az arcomra.

Legutóbb tegnap reggel láttam az erkélyről Tihamért. Táskáját a vállán lazán átvetve, gyűrött, ugyanakkor mégis trendi öltönyében sietően kilépett a ház kapuján, majd a spártai módon lecsupaszított, Hajtás-pajtás-jellegű bringáján elhajtott. Természetesen maszkot viselt, és mivel péntek volt, a méregzöld, pókokkal díszített szájfedőjét használta. Feltűnt, hogy minden napnak megvan a maszkja, mintha Tihamér ezzel is jelezni szeretne valamit. Hétfőn mindig fehér maszkot tesz a szája elé, a szövet felmegy egészen a szeméig, szinte alig lát ki, kedden sárgát, szerdán okádékbarnát, csütörtökön már fekete, halálfejeset, pénteken van ez a tarantulás, hétvégén pedig a Metallicás következik. De miért? És ki a franc ez a Tihamér?

Nem vagyok egy barátkozós fajta, de azért kifaggatnám, miért visel még mindig maszkot, mikor minden normális ember már jó ideje kivágta a szemétbe.

Úgy döntöttem, varratok magamnak egy Motörhead vagy Metallica feliratút, és a szám elé húzva megszólítom Tihamért. A kapuban értem utol.

– Mégis? – kérdezte váratlanul.

– Mi mégis?

– Hát már maga is? Megint?

– Én? Mit?

– Maszkot.

– Milyen maszkot? – csak hebegni tudtam, mert elfelejtettem, hogy rajtam is van.

– Ezt a motörheadeset – válaszolta Tihamér. Kellemes hangja volt.

– Ismeri a Motörheadet?

– Persze, hogy ismerem. Én is basszusozom.

Ez meglepett. Nem gondoltam volna, hogy Tihamér egy rockbandában zenél. Azt hittem könyvelő. Vagy fogtechnikus.

– Holnap lesz koncertünk. Van kedve eljönni? Leadom a nevét a bejáratnál.

Eszelős koncert volt. Ki hitte volna, hogy egy kispesti, borgőzös, bűzös kocsmában ilyet adnak, de Tihamér Metallica tribute bandája valóban az őrjöngésig fokozta a hangulatot. Dobáltam a fejem, mint egy részeg rocker, és lelkesen léggitároztam a tömegben. De ami igazán megdöbbentett, Tihamér ezúttal nem viselt maszkot. Fájó kimondani, kibaszottul jól néz ki. Olyan, mint Brad Pitt a Volt egyszer egy Hollywoodban.

Amikor a koncert után, a backstage-ben együtt söröztünk, négy gruppie-szerű nő ölelgette és nyalta egyszerre. Valamennyivel mély és érzéki nyelves csókot váltott. Mindegyikre hagyott időt. Végül egyértelműen rámutatott az utolsóként érkezett, negyvenes, MILF kategóriás csajra. Volt még pár perc az indulásukig, ezért gyorsan rátértem: miért hord maszkot Tihamér.

Mert minden a pofámra volt írva, árulta el. Az építészmérnök-közgazdász, informatikus, bikram jóga- és síoktató, hegyimentő Tihamért korábban rendszeresen azért rúgták ki a munkahelyeiről, mert ugyan soha nem nyilvánított véleményt a főnökei eszetlen döntéseivel kapcsolatban, de a gesztusai, arcának apró rándulásai mégis leleplezték. Ez pedig nagyon nem tetszett munkaadóinak, mindig elküldték.

Végül a koronavírus mentette meg. Felvette a maszkot, amely már az első munkanapon elrejtette őt. Onnantól kezdve senki sem tudta leolvasni az arcáról, hogy valójában mit gondol. És ez mindenkinek a lehető legjobb.

Tihamért legközelebb hétfőn reggel láttam. A szokásos, hétindító fehér maszkjában indult el. Egy oligarcha cégénél Balaton-parti lakóparkokat tervez.

Tényleg kell az a kurva maszk.

Gellért András: A rúdtáncosnő fegyvere – Karantén bestiárium

Kultúrbarlang, 2020