Kultúra

Hernádi Judit és Bánsági Ildikó is Palkovics László ablaka alatt támogatta az SZFE-t

Hétfőn reggel a Színház-és Filmművészeti Egyetemet 49 napja blokád alá vevő hallgatók demonstrációt szerveztek az Innovációs és Technológiai Minisztérium Szemere utcai épülete elé, ahol támogató levelekből olvastak fel ismert színészek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Egyetemünket fenntartó alapítvány alapítói jogainak gyakorlója immáron másfél hónapja nem válaszol követeléseinkre. Ezért hétfő reggel, a munkaidő kezdetén meg szeretnénk mutatni, hogy mennyien állnak az autonóm felsőoktatás mellett

– olvasható az esemény Facebook-oldalán.

A felolvasott levelekben többször is megemlítették, hogy állítsák vissza a szenátus jogköreit és az egyetem teljeskörű autómiáját. Felolvasták többek között azt a levelet, amiben olyan világhírű színészek szállnak síkra az egyetem autonómiájáért, mint Cate Blanchett vagy Helen Mirren; illetve egyéb külföldi színházi és művészeti testületek, valamint hazai egyetemek vagy szakszervezetek leveleit is. Elhangzottak az egyéb hallgatói szervezetek támogató üzenetei is, míg Pintér Béla egyenként olvasta fel a kaposvári színészképzés szolidáris hallgatóinak nevét, Csákányi Eszter pedig Tarr Béla nyílt levelét olvasta fel. A felszólaló színészek a sok közéleti személyiség üzenete mellett magánemberek leveleit is felolvasták, de Thuróczy Szabolcs olyan levelet is felolvasott, amit egy színházi kellékes írt, aki a nevét nem merte leírni, mivel a munkahelye nem állt a tiltakozók mellé. A felolvasást Mácsai Pál zárta, aki Schein Gábornak az SZFE diákjainak és tanárainak tiszteletére írott versét olvasta fel. A minisztérium előtti utcaszakaszt teljesen megtöltő közönség a végén vastapssal díjazta a színészek több mint kétórás előadását. A végén a demonstráció szervezői azzal köszöntek el, hogy október 23-án, a Műegyetem előtti tüntetésen találkoznak legközelebb.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A felolvasók között volt:

  • Bánsági Ildikó
  • Nagy-Kálózy Eszter
  • Hernádi Judit
  • Nagy Zoltán
  • Reisz Gábor
  • Szirtes Ági
  • Molnár Áron
  • Pintér Béla
  • Básti Juli
  • Pogány Judit
  • Rába Roland
  • Szilágyi Csenge
  • Polgár Csaba
  • Halász Judit
  • Szabó Győző
  • Bánfalvi Eszter
  • Kováts Adél
  • Jordán Adél
  • Székely Kriszta
  • Elek Ferenc
  • Rujder Vivien
  • Pelsőczy Réka
  • Alföldi Róbert
  • Lázár Kati
  • Csákányi Eszter
  • Ónodi Eszter
  • Kis Hajni
  • Ötvös András
  • Ascher Tamás
  • Pálfi György
  • Thuróczy Szabolcs
  • Básti Juli
  • Mácsai Pál
  • Mucsi Zoltán

Előzmények

Az SZFE új vezetése előrehozott őszi szünetre hivatkozva próbálta meg kiüríteni az intézmény épületeit péntek estére, azonban az egyetemfoglaló diákok nem tettek eleget a felszólításnak, sőt még egy épületet elfoglaltak. A hétvégén az új vezetés fenyegetőbb hangvételre váltott, és közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, így az egyetemen a rendkívüli őszi szünet hivatalosan elkezdődött.

Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét

– írták.

Fenyegetőbbre váltott az SZFE vezetése
Aki az őszi szünet idején az épületben marad, annak vállalnia kell a következményeket – figyelmeztettek.
s

Az SZFE oktatói vasárnap esti reagáló közleményükben azt írják, hogy Dr. Szarka GáborNovák Emil és Dr. Zalán János állításai azért is meglepőek, mivel a rendelkezéssel szemben október 16-án halasztó hatályú keresetet terjesztettek elő, ezért az szerintük nem végrehajtható.

Vasárnap Szalai Kriszta színésznő szervezett az SZFE elé tüntetést, aminek a végén patronáló nyilatkozatot nyújtottak át a diákoknak, melyben felajánlották, hogy „szüleik mellett szüleik” lesznek. Számos színművész kérte arra a hallgatókat, hogy válasszanak közülük maguknak patrónust.

Az SZFE tanárai semmisnek tekintik az egyetem kiürítésére vonatkozó rendelkezést
Válaszoltak az új vezetés fenyegetőbb hangvételű közleményére.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik