Kultúra

Mácsai Pál nagyon pesszimistán nyilatkozott arról, hogy ki nyeri az SZFE-ért folyó csatát

Nyilván el fog bukni valahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemért folytatott csata

mondta Mácsai Pál a Klubrádiónak adott interjújában. Szerinte azért lesz ez így mert vagy „bemegy az új vezetés az intézménybe, elfárad az egyetemi autonómiáért folytatott tiltakozás, vagy megnyílik egy másik egyetem, és valahogy kényszerítik a hallgatókat, hogy ők is menjenek oda”.

Az Örkény Színház vezetője a legkevesebb esélyt annak adja, hogy az SZFE fölé helyezett alapítvány kuratóriuma visszavonul, belátja, hogy elszámította magát, és hajlandó újratárgyalni az intézmény működési modelljét.

Valahogy tehát vége lesz a mostani akciónak, de akárhogy is következzék ez be, a tiltakozók számára ez már egy megnyert csata. Úgy fog bevonulni a színházi és az általános társadalmi emlékezetbe is, hogy azoknak az embereknek, akik ezt végigcsinálták, akik nem féltek és beleálltak, igazuk volt. Nem tud másképpen bevonulni az emlékezetbe, már eldőlt a mostani események utóélete, helye.

Mácsai ezek után azt is mondta, hogy az, „aki valóban azt gondolja, hogy a Színművészeti hallgatói nyugati vagy sorosista befolyás alatt álló ügynökök, akiket lágerekben képeztek ki az ellenállás rafinált módozataira, az megérdemli, hogy ezt gondolja.”

SZFE: a hallgatók szerint abszurd a tanulmányi félév felfüggesztésével fenyegetni
Ismét sajtótájékoztatót tartottak a diákok, a blokádot továbbra is fenntartják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik