Kultúra

SZFE: a hallgatók szerint abszurd a tanulmányi félév felfüggesztésével fenyegetni

Hétfőn délután újabb sajtótájékoztatót tartottak a Színház-és Filmművészeti Egyetemet hallgatói, akik több mint egy hónapja barikádozták és foglalták el az intézményt. A diákok az alábbiakban reagáltak az elmúlt napok felgyorsult eseményeire:

Az SZFE hallgatósága az illegitim vezetés által a sajtóban nyilvánosságra hozott dokumentumot nem ajánlatnak tekinti, hanem ultimátumnak. […] Amennyiben az egyetem biztosítja az autonómiát, az egyetem lehetséges átalakítása kapcsán a miniszterrel tárgyalunk, alkotmányellenes törvényre hivatkozva kijelölt, illegitim fenntartó által jogszerűtlenül kinevezett intézményvezetőivel nem. Az egyetemi dolgozók sztrájkjának harmadik napjában a tanulmányi félév felfüggesztésével fenyegetni abszurd, nem beszélve arról, hogy a tanév érvényes vagy érvénytelen voltáról csak jogszerűen kinevezett vezetőségnek lenne felhatalmazása dönteni

– hangzott el, majd a hallgatók hozzátették, az SZFE-nek jelenleg nincs legitim vezetése.

Szóba került az is, hogy a kuratórium által újonnan kinevezett kancellár bérvisszatartással zsarolja az ott dolgozókat, de ez és minden egyéb jogellenes kényszerítés ellen kiállnak a diákok. Ahogy mondták, a blokádot továbbra is fenntartják.

A feltétel nélküli fegyverletételt önkényesen követelő, el nem ismert fenntartó és vezetőség ultimátumát visszautasítja

– zárták beszédüket.

A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy a hallgatók meghívást kaptak az M5 Ez itt a kérdés című vitaműsorába, ahol Zalán János és Novák Emil nemrég kinevezett rektorhelyetesekkel folytattak voltna szakmai vitát, de az adásfelvételt a csatorna technikai okokra hivatkozva visszautasította végül.

Külső helyszínen kezdte meg a munkát az SZFE katonatiszt-kancellárja
Megkezdte a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetése, miközben a hallgatók elbarikádozták a bejáratot és a dolgozók sztrájkolnak.

Előzmények

Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke szeptember 30-án megnevezte két új rektorhelyettesét, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész-producert. Egy nappal később derült ki, hogy a Magyar Filmakadémia elnöksége úgy döntött, visszahívja Novákot elnöki pozíciójából.

Az SZFE új vezetése kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint büntetlenséget ígér az egyetemi épületek blokádját szervező hallgatóknak, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.

Zalán János kinevezése után két nappal a HírTV Magyarország élőben című műsorában elmondta, az a nagy kérdés, hogy érvényes lesz-e ez a félév, mivel szerinte nem látnak bele, hogy jelenleg milyen oktatás folyik az egyetemen és az megfelel-e az akkreditált programnak.

Lajos Tamás producer, az SZFE új kuratóriumának tagja múlt héten elmondta, megígéri, hogy az SZFE ügyében semmilyen erőszakos, karhatalmi fellépés nem lesz, noha szerinte az egyetemet blokád alá vonó diákok éppen ezt akarják kiprovokálni.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik