Mint ismeretes, a hazai járványhelyzet március elején jutott odáig, hogy a kormány korlátozások bevezetését látta szükségesnek, és a tömegrendezvények betiltása után március közepén leállították a hazánkban folyó filmforgatásokat is. A nemzetközi produkciók már ennél hamarabb elindultak haza a fokozódó járványveszély miatt, az itthoni, aktuálisan gyártás alatt álló filmek közül pedig az Átjáróház, Madarász Isti misztikus romkomja állt le utolsóként. Aztán a szerencse úgy hozta, hogy ugyanez a produkció volt az is, amelynek a forgatása elsőként indulhatott újra, már júniusban, ám a viszonylag rövid kihagyás ellenére is teljesen megújult keretek között: hisz a járvány egy sor új intézkedést tett szükségessé, amelyekkel korábban nem kellett számolni egy-egy film gyártásának megtervezésekor.
Persze az egészséges munkavégzést már korábban is biztosítania kellett a gyártóknak, a munkavédelmi szabályok betartása és az orvosi jelenlét természetes volt, és úgynevezett HSA, egészségügyi és biztonsági tanácsadó is dolgozott a filmforgatásokon. Ám mindez rutin volt begyakorolt metódusokkal, bejáratott szabályokkal, miközben a Covid-19 járvány váratlanul érte a világot, nem voltak kész módszertanok, így a filmszakmának menet közben kellett kialakítania az új, járványveszélyes időszakra optimalizált működési szabályokat. A hirtelen jött változásra nem volt felkészülve a filmszakma körüli pénzügyi rendszer sem – sőt, igazából most sincs, az érintettek jórészt improvizálnak. Nyilvánvalóan nem volt például a filmforgatásokkal kapcsolatosan megköthető, meglehetősen borsos árú biztosítási csomagokban arra vonatkozó kitétel, ami egy járványügyi lezárás következtében leállított forgatás miatti anyagi veszteségtől védené a produkciókat.
Bár van biztosításunk, amely nem kevés pénzbe kerül a produkciónak, de egyik sem érvényes Covid-19 megbetegedés esetén, tehát ha forgatni akarunk, a produkciónak kell felvállalni az esetleges forgatáskiesést, ha valaki megfertőződik. Tehát a legfőbb cél a megelőzés: mindent megtenni azért, hogy elkerüljük a fertőzést
– nyilatkozta lapunknak Major István, a forgatást nemrég lezárt Szia, Életem!, valamint a Liza, a rókatündér és az Aurora Borealis producere, aki úgy tudja, a Covid kockázatait magába foglaló biztosítást még most sem vállalnak a cégek. Értelemszerűen eddig eleve nem volt a filmek költségvetésében külön keret a járványügyi védekezésre. Erre mostantól külön kell terveznie a gyártóknak – emelte ki lapunknak a Kilakoltatás című film producere, Fülöp Péter. Már csak azért is, mert, mint mondja,
arra kell számítanunk, ha nem Covid, akkor bármikor jöhet más.
A Nemzeti Filmintézet szintén rögtönözni kényszerült, hisz a filmek a gyártási támogatást úgy kapták az NFI-től, hogy fel sem merült, hogy abból a járványvédelemre is kell majd költeniük. Változó, hogy a filmek kértek-e plusz támogatást ezekre a váratlanul keletkezett költségekre, vagy kigazdálkodták a hiányzó pénzt más módon: a Szia, Életem! kért és kapott támogatást, a Kilakoltatás nem, mert kis projektként kevesebb forgatási nappal is meg tudták oldani a védekezésre fordított összeg megspórolását. Emellett az Átjáróház producere is arról tájékoztatta a sajtót még júniusban, a film forgatásán, hogy a leállás, illetve a védekezés miatt keletkezett költségeikre, harminchatmillió forintra külön pályáztak az NFI-nél, a szervezet pedig meg is ítélte nekik a kért összeget, amit így nem a film – még jóval a járvány előtt elfogadott – büdzséjéből kellett kigazdálkodniuk.
Az NFI egyébként korábban elkülönített már forrást a járvány miatt: ötvenmillió forintnyi gyorssegélyt a munka nélkül maradt filmeseknek, ám hogy a korábban már támogatott filmek járványügyi költségeinek megtérítésére mennyi pénz jut, az NFI csak későbbre ígért tájékoztatást. Amint az adat kiderül, frissítjük vele cikkünket. Jelenleg csak becsülni lehet: az Átjáróház harminchatmilliós póttámogatásából, illetve abból kiindulva, hogy Major István szintén több tízmillió forintos összegben jelölte ki egy film járványügyi védekezésének költségeit, az NFI-hez százmilliós nagyságrendű pályázati igények is érkezhetnek hamarosan.
Eddig a számok, most lássuk, mire is megy el ez a pénz. A kérdés egyik része nyilvánvaló: maszkra, kesztyűre, szappanra, fertőtlenítőre és nyilvánvalóan tesztelésre. A maszkviselés a nyári forgatásokon csak zárt térben volt kötelező, külső felvételek készítésekor nem. Kivételt csak azok a dolgozók jelentenek, akik tényleg mások arcához közel dolgoznak, sminkesek, fodrászok és így tovább – ők a maszkon túl plexi pajzsot is viselnek munka közben. Gumikesztyűre már jóval kevesebb szükség van, ezt csak az egészségügyi, takarító és az étkeztető személyzet viseli kötelező jelleggel. Amiből viszont sok fogy, az a szappan, a kézfertőtlenítő és a kéztörlő, illetve a teszt.
Amikor a pandémia után újrakezdtük a munkát, először az előkészítési stábot teszteltük, hiszen akkor már az irodai munka és a terepszemlék is zajlottak. Vénás vérvételre ment mindenki, aki ebben az időszakban dolgozott. A forgatás előtt mindenkit ujjbegyes gyorsteszttel teszteltünk, amit Németországban gyártottak (nem a Kínában készültet vettük igénybe). A forgatás megkezdése után az alap stáb minden tagját heti rendszerességgel tesztnek vetettük alá. Amint új stábtag, új szereplő vagy statiszta érkezett a forgatásra, nem kezdhette el addig a munkát, amíg nem tesztelték le a tesztsátorban. Volt néhány PCR-teszten átesett kolléga is, például a forgatókönyvíró/társrendezőnk Vékes Csaba, aki az előkészítésre Franciaországból utazott haza, vagy én magam, aki az USA-ból érkeztem a forgatás előtt
– mondta el Major István a Szia, Életem! kapcsán, de az általa felvázoltakat tekinthetjük általános gyakorlatnak is, minthogy ez egybevág az NFI által kihirdetett, iránymutatásnak szánt egészségvédelmi tervvel, amely itt olvasható. A filmintézet rendelkezése részletes, a munkaszervezés egészére ad javaslatokat – már „csak” be kell tartani, ami Major István elmondása szerint eleinte nem a szándék hiánya miatt volt nehéz:
Általánosságban a Covid-19 védekezéssel kapcsolatos költségek magasak, de ahogy most látom, már minden kevesebbe kerül, mint amikor nekünk erre költeni kellett. Például egy PCR-teszt a háromszorosába került nekünk a mostani árához képest. A maszkok háromszor-négyszer drágábbak voltak és nehezen elérhetők, de a kézfertőtlenítőket is nehéz volt beszerezni. Jelenleg az árak apadnak, mert van bőven mindenből.
A filmintézet iránymutatásának megfelelően a forgatásokat nagyjából az alábbi menetrend alapján lehetett elkezdeni: a munkálatok megkezdése előtt a stáb minden tagja aláírt egy nyilatkozatot arról, hogy a forgatás ideje alatt lehetőség szerint az otthonán és a helyszínen kívül kerül minden más helyet, aláveti magát a rendszeres tesztelésnek, maszkot visel az elvárt helyeken, és így tovább. A nyilatkozattétel meg is maradt a napi rutinban: minden nap nyilatkozni kellett arról, hogy az elmúlt három napban nem voltak tünetei, nem érintkezett tudottan fertőzött beteggel, és így tovább. Teszteket is végezni kell a stáb tagjain, ez főként gyorstesztet jelent, heti rendszerességgel, e mellett a bázisra érkezéskor minden nap kezdetekor megmérték a dolgozók testhőmérsékletét is. Már 37,5 foknál is tesztelésre kötelezhették a stáb tagjait, láz esetén pedig nem vehette fel az illető a munkát.
A forgatás megkezdésekor mindenki megkapta a maszkokat, és egy zsebben elférő kézfertőtlenítő spray-t is, hogy mindig minden helyzetben legyen mindenkinél. Valamint voltak kihelyezett automata kézfertőtlenítő állomások is a forgatás területén több helyen
– egészíti ki a fentieket Major István. E mellett még a forgatás előkészítésekor a produkciók kijelöltek a stábban egy Covid-felelőst, az ő dolga volt kialakítani és felügyelni a védekezéshez kapcsolódó feladatokat és munkarendet. Ezek nagyjából az ismert és logikus teendők: a takarítás és a fertőtlenítés rendjének kialakítása, a szappanok és kézfertőtlenítők folyamatos utánpótlása, az ózonos fertőtlenítés logisztikája, a maszkok megrendelése és a viselésük szabályozása. A Covid-felelős nem csak koordinátor: ő ellenőrzi a szabályok betartását is, ami Fülöp Péter megfogalmazásával élve ugyan „nagyon kézi vezérlésű, de szükségesnek éreztük a maximális kontrollt.”
Talán a filmintézet által kiadott Covid-protokoll takarítással kapcsolatos javaslataiból rajzolódik ki legegyértelműbben, hogy mekkora munkát jelent ez: a dokumentum napi fertőtlenítést ír elő vegyszerrel vagy ózon generátorral a forgatási helyszín összes tartózkodásra kijelölt helyén, beleértve a lakókocsikat, az irodai célt szolgáló helyiségeket, a raktárakat és az öltözőket. Ennél is gyakrabban, naponta többször kell takarítani és fertőtleníteni az étkezési célra kijelölt területeket és annak berendezéseit (padok, asztalok), a mellékhelyiségeket és a veszélyes hulladék (például a használt maszkok) tárolásának helyét. Ezen kívül fertőtlenítő kendőkkel naponta többször kell fertőtleníteni minden olyan eszközt, ami a dolgozók kezében megfordul a walkie talkie-tól a videó, a monitorok, a kamerák, a hangrögzítők, a mobilok felületein át a számítógépekig. A Szia, Életem! forgatásán mindez úgy nézett ki, hogy
volt egy alap takarító ügyeletes, aki rendben tartotta a vécéket, szedte a szemetet, töltötte a folyékony szappanokat. Volt egy Covid-19 unit ügyeletes, aki a fertőtlenítést végezte: egész nap tisztította a kilincseket, és letörölgetett mindent a vírusölő anyaggal bent a díszletben, a kiszolgáló területeken, a sminkben, az öltözőben, a tartózkodókban. Ezen felül minden forgatási nap végén egy erre szakosodott cég jött, és ózonnal fertőtlenítette a helyiségeket, valamint a kiszolgáló járműveket is. Ez általában több óráig tartott, viszont reggelre steril környezet várta a stábot minden helyszínen
– meséli a producer. Mindez természetesen iszonyatos pénzbe kerül, és felmerül az a kérdés is, hogy nem kezdtek-e nyerészkedni a kényszerhelyzeten a takarító cégek, ám a filmesek nem tapasztaltak ilyet. Fülöp Péter szerint gond nélkül lehetett korrekt árú szolgáltatókat találni takarításra is, illetve a járványvédelemben egyik legfontosabb területen, az étkeztetés területén is, ahol látványos változásokat hozott a Covid. A forgatásokon korábban általában nagyjából egy büfévacsora rendszere működött: a catering területen nagy, melegen tartó ételtárolókban (csévingekben) helyezték ki az ételeket, és abból vagy a cateringesek szedtek kérésre, vagy maguk a stábtagok szolgálták ki magukat. Ugyanígy szabad rablás jelleggel volt kinn a pékáru, a nassolni- és innivaló, a kávé.
A járványveszély miatt ez megszűnt: semmibe nem nyúlhat bele senki a cateringes személyzeten kívül. Eltérő megoldásokat alkalmaztak az egyes helyszíneken: a Kilakoltatás forgatásán előre dobozolt ételt rendeltek a stábnak, és minden mást – üdítőt, kávét – is csak a személyzet adhatott ki a zárt catering területről, a Szia, Életem! esetében viszont a helyszínen készült az étel, de ugyanúgy csak a személyzet nyúlhatott hozzá, és szolgálhatta föl. A dolgozók csak a saját tányérjukkal érintkeztek, előre csomagolt evőeszközt kaptak.
Fontos szempont, hogy a járványügyi védekezés – a rengeteg maszkkal, kesztyűvel, ételes dobozzal, evőeszközzel – egyébként erősen megdobta a produkciók hulladéktermelését. Ennek minimalizálására néhol nagy hangsúlyt fektettek, máshol ez kevésbé volt fontos. Fülöp Péter szerint a Kilakoltatás forgatásán tapasztaltak fényében a kiemelt higiéniás követelményeket „békeidőkben” is hasznos lenne tartani.
Amit profitáltunk mindebből, mint emberek együtt dolgozó csoportja, hogy mindenki jobban figyelt a higiéniára. És ez általánosságban hasznos. Nem nagyon emlékszem olyan forgatásra, ahol eddig ne lett volna egy-két gyomorrontás vagy hasonló. Most semmi. Érdemes elgondolkodni ezen – és nem csak Covid idején tartani bizonyos szokásokat
– hangsúlyozta a producer.
A higiénés szabályok mellett változás az is, hogy a távolságtartásra is figyelniük kell a produkcióknak, ez pedig nem csak elvi kérdés: konkrétan nagyobb helyre van szükség, azaz nagyobb területet kell foglalni bizonyos tevékenységekhez, ha nem is feltétlenül magához a díszlethez, bár az Átjáróház forgatásán olyan is előfordult, hogy helyszínt változtattak a járványveszély miatt.
Forgatási helyszínünk lett volna egy lakótelepi lakás is, ahol Kútvölgyi Erzsébet karakterének életterét, jeleneteit vettük volna fel, de az annyira zárt tér volt, hogy inkább úgy döntöttünk, bevisszük műterembe, felépítjük a lakás díszletét, hogy ne kelljen egy hatvan négyzetméteres térbe bezárni a stábot, és az ottani lakóközösséget sem akartuk veszélyeztetni
– mesélte erről Szántó Gábor gyártásvezető. Ám ahol a felvételekhez nem is volt szükség nagyobb területre, a kiszolgáló tereket ott is szellősebbre kellett hagyni.
Egy komplett utca volt a díszletünk, úgyhogy elfértünk. A bázisunk is elég szellős tudott lenni, külön smink, külön öltöző a színészeknek és a statisztáknak. Mivel végig egy helyen volt a bázisunk, konténereket használtunk. Az étkezés nagy rendezvénysátorban történt, asztalonként három fő ülhetett le, a megjelölt helyekre
– mondta el Fülöp Péter. Major István is hasonló változtatásokról beszélt, a kiszolgáló tereket megnövelték, több helyet kaptak a statiszták, több járművet foglaltak, az étkeztetés a szabadban zajlott, nagy területen, illetve a belső felvételeknél kizárólag annyi stábtag lehetett a helyszínen, amennyire feltétlenül szükség volt, ők is csak maszkban. A nyár és a sok külső felvétel könnyített valamelyest a munkán, ám ez télen már kevésbé lesz megoldható. Mindazonáltal azt mindketten hangsúlyozták, hogy semmilyen szigorítás vagy változás nem okozott érdemi fennakadást vagy panaszáradatot.
Mi viszonylag kis stábbal dolgoztunk, és szerencsére mindenki fontosnak tartotta a munkáját, valamint a saját és mások egészségét, felelősen és elkötelezetten álltak hozzá, érdekük volt a produkció sikeres megvalósulása
– mondta el Major István. Abban is egyetértettek a lapunknak nyilatkozó producerek, hogy a jelenlegi szabályok betartásával akár hosszú távon is biztosítható, hogy a filmforgatások zavartalanul folytatódhassanak tovább, bár nyilván ezekre a szabályokra és a velük járó extra költségekre ezután majd gondolni kell már a büdzsé tervezésekor.
Kiemelt kép: Az Átjáróház című film forgatása. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu
