Kultúra ismeretlen budapest

Így is átalakulhat a műemléki védettségét részben elvesztett Heinrich udvar

A két éve született, de akkor még a kerület vezetése által nem elfogadott látványtervek előrevetítik, hogy mivé válhat egy védendő érték, ha az álmok kellő hátszelet kapnak.

Május elején a teljes magyar médián végigszáguldott a hír, miszerint az Üllői út és a Mária utca találkozásánál fekvő, a századforduló egyik legfontosabb vaskereskedő családja által raktárként és bérházként épített Heinrich udvar középső traktusa hirtelen elveszítette állandó műemléki védettségét, hiszen az összes bérlőjétől 2019-ben megszabadított épület új tulajdonosa, a kormányközeli szálakat ápoló Heinrich Passage Ingatlanfejlesztő Zrt. 117 hotelszobával, és 218, döntően airbnb-re alkalmas lakással zsúfolná tele a területet.

Megpecsételődött a belváros egyik legérdekesebb épületének sorsa?
Visszavont műemléki védelem, nemzetgazdasági szempontból kiemelt státusz, kormányközeli szálakat ápoló befektető cég. Nemsokára teljesen átalakulhat a Heinrich udvar.

Az épület történetét három évvel ezelőtt hosszú cikkben mutattuk be, egy hónappal ezelőtt, a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánításakor pedig a rendszerváltás óta felbukkant tulajdonosokról is megemlékeztünk.

Ismeretlen Budapest: Évszázados kereskedőudvar az Iparművészeti Múzeum árnyékában
A város szívét egykor raktárak és gyárak borították el. Bemutatjuk az egyik nagy túlélőt.

Látványtervek ekkor még nem álltak rendelkezésre, a Józsefváros újság honlapján azóta azonban felbukkantak az előző tulajdonos által 2018-ban készíttetett látványtervek, amelyek jól mutatják, hogy már akkor is a középső szakasz védettségének eltüntetésével számoltak, sőt, a rövid írásból az is kiderül, hogy az álmokat az akkori polgármester, Sára Botond által kinevezett főépítész, Iványi Gyöngyvér, illetve a döntést hozó Tervtanácsban ülő MMA-tag, Tima Zoltán sem támogatta.

A jelenlegi, és a 2018-ban vágyott állapot. Fotó: Józsefváros.hu

A helyzet azóta jókorát változott, hiszen Sára a Kormányhivatal vezetőjeként a beruházás felelősévé vált, míg Iványi az ilyen projektek koordinációját végző állami főépítész pozícióját kapta meg, a nemzetgazdasági szempontból való kiemelés, illetve a részlegesen semmivé lett műemléki státusz pedig lehetővé teszi, hogy egy hasonló méretű terv – vagy épp pontosan ez – valósuljon meg, mégpedig úgy, hogy a kiemelésnek köszönhetően egyetlen pillanatra sem kell alkalmazkodnia a hatályos településrendezési előírásokhoz.

A jelenlegi, és a 2018-ban vágyott állapot, a kép alján az eltüntetni vágyott középső traktussal. Fotó: Józsefváros.hu

A képeken jól látszik, hogy az Üllői út felé néző egykori bérház tetőtérbeépítést kapott volna, és üvegtetős udvarral kívánták a vele egyező magasságúnak látszó új épülethez kapcsolni. A nagy változást azonban a Mária utca felől látható vöröstéglás raktárépület sem úszta volna meg, hiszen amellett, hogy zöldtetőt terveztek rá, egy azonos magasságú hotelszárnyat építettek volna mögé.

A szintén a Józsefváros által közölt, az átriumról készült kép kisebb meglepetést is tartogatott, hiszen a tervek itt még a most védtelenné vált alacsony raktárak főfalainak megtartásával számoltak:

Ezek a tervek ma természetesen már nem mérvadók, viszonyítási pontként azonban tökéletesek ahhoz, hogy kellő asszisztálás és pénzmag esetén mivé válhat egy védendő fővárosi érték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik