Kultúra trianon100

Hol vannak a magyar filmek Trianonról?

Remekművek készültek a holokausztról, sok az 56-os történet, és már a szovjet lágerekről is tud a magyar játékfilm. Trianonról nem. A hiány okairól és a magyar filmekben mégiscsak benne rejlő Trianon-motívumokról kérdeztük Murai András filmtörténészt.

A magyar filmnek mindig is kedvelt témája volt a történelem. Két alkalommal, 1968-ban és 2000-ben is készült egy-egy lista a kritikusok által legfontosabbnak ítélt magyar filmekről. A Budapesti 12-nek és Új Budapesti 12-nek nevezett listák a magyar filmtörténet legerősebb kanonizációs gesztusait jelentik: ami itt szerepel, arra szoktunk a legnagyobb filmklasszikusokként tekinteni.

A listákon található művek nagyobbik fele a magyar múltat dolgozza fel, vagyis a filmek készítésük idejéhez képest korábbi időszakot mutatnak be. A Szegénylegények az 1848-49-es szabadságharcot követő megtorlást, a Budapesti tavasz és a Hideg napok a vészkorszak más-más szempontú történeteit, a Szindbád egyfajta szubjektív, szecessziós századfordulót. A trianoni békediktátumról vagy annak következményeiről szóló filmet ne is keressünk a listán, de úgy általában a magyar játékfilmek között se. Pedig olyan történelmi eseményről van szó, amelynek hátterét, történelmi kontextusát egyáltalán nem szoktuk jól ismerni.

Fontosabb nekünk Trianon mint szimbólum a valódi Trianonnál.

Ezért kellene róla filmet csinálni: ha az a cél, hogy egy adott történelmi esemény emberek sokaságához jusson el, és átélhető történetként emlékezetesé váljon, a jó populáris történelmi filmnél nincsen megfelelőbb recept.

Ezt már Murai András filmtörténész mondja, a Budapesti Metropolitan Egyetem intézetvezető docense. Szerinte Trianonról nem hogy játékfilm, jelentős dokumentumfilm sem készült. „A Gulyás Gyula és Gulyás János által rendezett Én is jártam Isonzónál (1986) közvetve érinti a témát, de nem erre, hanem az első világháborúra fókuszál. Koltay Gábor Velünk élő Trianon című munkája érzelmi alapon közelíti meg Trianont, ellentmondásos film.” A dokumentumfilmek ugyanakkor eleve kisebb közönséghez tudnak eljutni – A Trianon-szindróma című, korrekt és alapos 2006-os film sem épült be a köztudatba –, így elsősorban játékfilmekre lenne szükség ahhoz, hogy a Trianonról szóló párbeszéd megélénküljön, netán más irányt vegyen. Lehet, hogy a téma túl bonyolult és sokrétű ahhoz, hogy populáris mítosszá formálódjon, de részleteiben nyilvánvalóan játékfilmes eszközökkel is megragadható. A trianoni békediktátum és következményei mégis fehér foltot jelentenek a magyar filmek történelem-ábrázolásában.

Trianon kövér keselyűi

Mindez azért is lehet meglepő, mert a Horthy-rendszer hivatalos állami ideológiája az elcsatolt területek visszaszerzésére, vagyis az irredentizmusra épült. Az állami propaganda minden médiumban, így filmen is igyekezett felszínen tartani a területvesztés témáját, az annak igazságtalansága felett érzett társadalmi elégedetlenséget. Igaz, erre elsősorban a filmhíradó intézményét „használták”: számos propagandisztikus célú anyag készült a Magyar világhíradó számára, a filmhíradó emblémája pedig a „történelmi” és a „csonka” Magyarország képét helyezte egymásra.

Az 1920-as években gyakorlatilag nem létezett magyar filmgyártás, volt olyan év, amikor egyáltalán nem készült magyar film. A magyar hangosfilm a harmincas évek elejétől érte el első sikereit – közismert, hogy az első népszerű hangosfilmünk a Hyppolit, a lakáj volt –, az 1931 és 1944 között készült magyar filmeket viszont a magántőke finanszírozta, nem állami pénzosztó szervek. Ez azzal együtt is igaz, hogy az államnak igenis volt beleszólása abba, milyen magyar film készülhetett el. A leforgatott filmeket az 1920-tól működő Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság engedélyezhette, a formális utócenzúrán kívül azonban informális előcenzúra is működött abban az értelemben, hogy a filmgyártás infrastrukturális hátterét biztosító Hunnia Filmgyár állami kézben volt, a bérbeadónak így közvetve befolyása lehetett arra, milyen filmek készülhetnek el.

Az elsődleges cél viszont a szórakoztatás volt, ebben egyetértettek a filmipart ellenőrző állami hivatalok és maguk a gyártók is. 1939-ig a vígjáték volt az uralkodó műfaj, abba pedig, hogy Trianont vígjátékban dolgozzák fel, akkor és azóta sem mert komolyan belegondolni senki. A Trianon okozta elkeseredésre inkább egy-egy jelenet erejéig utaltak a magyar filmek. Murai András a Budai cukrászda című, 1935-ös Gaál Béla-filmet említi, amelynek cselekményébe meglehetősen bizarr módon ékelődik az elcsatolt területeket sirató dalbetét. „A fiatal szerelmespár Bácskáról beszél, szomorúan sóhajtva, majd egy megjelenik egy verklis és elénekel egy dalt: »Szabadkai udvaron, törökszegfű, liliom«, miközben vidám katonák vonulását látjuk. Erős irredenta betét egy vígjátékban” – írja le a jelenetet a filmtörténész.

A harmincas évek közepétől és különösen a háborús években, az egymást váltó kormányok jobbra tolódásával egyre fontosabbá vált a „népi ideológia”. A német heimatfilmek mintájára egyre több olyan film készült, amely a magyar parasztság „tiszta”, „nemes” természetét, veleszületett erkölcsi tartását méltatta, általában valamilyen romantikus vagy vígjátéki történetséma felelevenítésével. Ezek nem voltak igazi népi filmek, mint amilyen például a Szőts István rendezte Emberek a havason, mert a parasztokra jellegzetesen a városi ember szemszögéből, egzotikus, „ösztönös” figurákként tekintenek bennük. A magyar heimatfilmekben

a város megy le a falura, gyönyörködni, felfrissülni, megújulni; a népi filmben a falu megy fel a városra, bejelenteni politikai igényét

– ragadják meg a kétféle filmtípus közötti különbséget Balogh Gyöngyi és Király Jenő filmteoretikusok.

A harmincas évek jelentős filmkritikusa, Komor András az „úntatóan indokolatlan álnépiességet és operett-magyarságot” tartotta elviselhetetlennek a magyar heimatfilmekben. Az akkori baloldali értelmiség szerint ezek a filmek Trianon témáját is ebben a modorban, felszínesen kezelték. Murai András a Bánky Viktor rendezte Dr. Kovács István prológusát emeli ki. A paraszti kultúrát idealizáló film felütésében megjelenik a Páger Antal által játszott főhős, bemutatkozik a közönségnek, és közvetlenül hozzánk intézi a szavait arról, hogy Észak-Magyarországon született még azelőtt, hogy „Trianon kövér keselyűi” miatt szülőfaluját elcsatolták volna. Murai a jelenettel kapcsolatban a filmesekre nehezedő nyomásra utal, szerinte látni, hogy kötelező feladatnak tettek eleget az alkotók.

Felejtés és hallgatás

A kommunista hatalomátvétel után Trianonról szó sem lehetett. A szocialista rendszer emlékezetpolitikájában összefonódott az első világháború vége, a Tanácsköztársaság, a Horthy-korszak kezdete és a trianoni döntés, ebből a turbulens történelmi időszakból pedig csak az 1919-es proletárdiktatúra érdekelte a hatalmat. Arról film is készült állami megrendelésre, A harminckilences dandár, Makk Károly rendezésében. A hivatalos emlékezetpolitika kétarcúságát ugyanakkor jól mutatja, hogy a Kommün időszakát egyszerre kezelték a fennálló rendszer kanonikus történelmi előzményeként, és tiltották be mégis az 1919-ben játszódó Agitátorokat.

„Ha megnézzük, hogy a Kádár-rendszerben milyen történelmi korszakkal foglalkoztak legtöbbet a játékfilmek, első helyen az ötvenes évek, a kemény diktatúra, valamint az 56-os, akkori hivatalos megnevezéssel »ellenforradalom« áll” – mondja Murai. „Már a rendszer elején, 1957-ben készült film a forradalom hatásairól, Révész György Éjfélkor című rendezése. A rendszer egyik utolsó jelentős műve, az Eldorádó is ezzel foglalkozik.

A vészkorszak és a holokauszt témáját is érintette több film, annak ellenére, hogy a kultúrpolitika kerülte a történelmi traumával való szembenézést, és a felejtés és hallgatás irányába kényszerítette a társadalmi emlékezetet.

Kezdetben inkább egy-egy epizód erejéig jelent meg a téma (elsőként Máriássy Félix Budapesti tavaszában, 1955-ben), később, már a nyolcvanas években központi témaként, például a Jób lázadásában” – sorolja a vészkorszakot és 1956-ot feldolgozó filmeket a filmtörténész.

Miközben a Kádár-rendszer néhány történelmi filmje alkalmas volt arra, hogy általuk a fennálló rendszerrel szemben is kritikát fogalmazzanak meg az alkotók – ilyen „duplafenekű” filmnek számított a Szegénylegények vagy a Szirmok, virágok, koszorúk –, addig a trianoni szerződéshez vezető komplex eseménysor nem tűnt alkalmasnak ehhez az áthallásos fogalmazásmódhoz. Murai szerint a Kádár-rendszerben az egyetlen említésre méltó, fontos film, amely Trianon következményeire is kitér, A tanítványok, Bereményi Géza rendezése. A film egyik meghatározó szereplője Magyary Zoltán közigazgatási professzor, aki a megcsonkított ország helyzetén próbál javítani – reménytelenül.

A Kádár-nosztalgia már jöhet

A rendszerváltás után nem igazán változtak a trendek abban, mely történelmi korszakokat filmesítik meg. Az ötvenéves évforduló miatt az 1956-os forradalomról tucatnyi film készült, közülük a Szabadság, szerelem volt az, amely a legnyíltabban törekedett arra, hogy populáris mítoszt formáljon a forradalom eseményeiből. Továbbra is készültek jelentős alkotások a holokausztról: Jeles András Senkiföldje és Nemes Jeles László Saul fia című filmjei mellett Szabó István tablószerű történelmi filmje, A napfény íze is hosszan elidőzött a vészkorszaknál, Trianon viszont nem vált fontossá a történetben. A Kádár-rendszer enyhén nosztalgikus színezetű ábrázolása a rendszerváltást követően épült be a magyar filmbe, ez a trend a Sose halunk meg-től a Csinibabán át egészen a Drakulics elvtársig ível.

A Drakulics elvtársban a vámpír az igazi kommunista
Bodzsár Márk filmjének ragyogó az alapötlete. Az első igazi magyar vámpírfilm olyan sokat ígér, hogy abból nem is tud mindent betartani.

Fehér foltok azonban így is maradtak a magyar film múltábrázolásában. „1968-ról alig készült film, Gothár Péter érinti a témát a Melodrámában. A szovjet lágerekbe hurcolt magyarokról egyetlen film készült, Szász Attilától az Örök tél, de az is csak 2018-ban” – sorolja Murai, mi hiányzik még Trianonon kívül a magyar történelmi filmekből. E témák feldolgozása a társadalmi emlékezet része és feladata, a társadalmi emlékezetet pedig az aktuális társadalmi-politikai keret határozza meg. Vagyis Trianonról akkor készülhet sokakat megérintő, populáris film, ha valamilyen egység, konszenzus alakul ki a trauma megítéléséről, a traumára való emlékezés közös módjáról.

Hiába ismerünk filmterveket, amelyek Trianont is érintik – az évfordulóhoz közeledve Pálfi György Wass Albert-adaptációval, Köbli Norbert sportfilmmel pályázott –, ezeket egyelőre nem támogatta a Filmalap, illetve a Filmintézet. Úgy tűnik, messze vagyunk még a Trianont övező konszenzustól, és a reménybeli Trianon-filmek ennek a társadalmi hiánynak estek áldozatául.

Kiemelt kép: Magyar világhíradó

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.