Az első világháború után a győztes hatalmakkal tárgyaló magyar diplomaták tényekkel és érvekkel való támogatására megszületett Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, amely a Tanácsköztársaság időszakának kivételével megállás nélkül dolgozott a béketárgyalások minél kedvezőbb eredményéért. Erőfeszítéseik és az általuk szervezett tüntetések azonban nem tudták elodázni az elkerülhetetlent:
A Liga ennek ellenére nem oszlott fel, hanem az irredentizmus egyik vezető propagandaszervezete lett, sőt, a maga elé hasonló célt kitűzött Védő Ligák Szövetségével együtt pályázatot írt ki egy jelmondat vagy legfeljebb húszszavas ima megszületésére, aminek a célja az volt, hogy
Ennek a gyümölcse lett a szárnyait színésznőként és költőként is bontogató Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna (1881–1923) győztes munkája, a Magyar Hiszekegy. A pályázati eredmény kihirdetése után alig öt héttel, 1920. október 27-én már milliónyi magyar előtt ismert volt, köszönhetően annak, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot betöltő Haller István rendeletben kötelezte az összes magyar iskolát, hogy a diákok nem csak tanítás előtt, de azután is szavalják el a sorait:
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni, örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ámen.
A rendelet a második világháború végéig érvényben maradt, a gömöri főispán lányaként született, és egy honvéd ezredeshez nőül ment költőnő azonban mindezt már nem érhette meg, hiszen 1923-ban elhunyt.
A hirtelen sikernek viszont tanúja lehetett, sőt, ezen felbuzdulva a következő évben tizenöt szakaszossá bővítette az eredetileg csak tizenöt szavas imát, aminek megzenesítésére azután pályázatot is kiírtak, melyen Szabados Béla műve győzött.
A rövid verzió persze nem csak az iskolákban bukkant fel, illetve forgott közszájon, de a mindennapok milliónyi pontján találkozhattak velük a magyarok. Most ezek közül gyűjtöttük össze a legérdekesebbeket.
Nem csak otthont, de reményt is adott
A századforduló utáni Budapest Bárczy István polgármestersége alatt kislakás- és iskolaépítési programot indított, ez pedig némiképp kisebb tempóban, de az első világháború után is folytatódott.
Egy, a húszas évek derekán született példája jócskán kilógott a sorból: a Freund Dezső tervei szerint 1925–1926-ban született – a Wiener Werkstätte hatását mutató – Gyöngyösi utca 4. számú háznak a bejáratát rejtő oldalhomlokzatán olvasható a három sor:
Az építéskori, a feliratot is mutató állapotról mindössze két fotó maradt fenn, és az is kérdés, hogy mikor tűntek el a sorok a lépcsőházi ablakok közül. A legtöbb forrás ugyanakkor egyetért abban, hogy hetvenöt évvel ezelőtt, a kommunista hatalomátvétel kezdetén még a helyükön voltak.
Nem volt elég a napi két szavalat
A két világháború közti iskolások füzeteiről sem hiányozhatott az irredentizmus: a fenti, Rigler Rt. által kiadott darab első borítóján például nem csak a Nagy-Magyarország képe, de a Magyar Hiszekegy, illetve a NEM! NEM! SOHA! jelmondat is szerepelt, a hátsón pedig az elvesztett területekről tanulhattak a fiatalok.
A békéscsabai Kőrösvidék Rt. ezzel egy időben készült termékén a hátlapra szöveg helyett szorzótábla került, az előlap pedig hasonlóan díszes volt:
Ima a vásárlók feje felett
A Gyöngyösi utcai lakóház saját nemében talán unikális, a különböző intézmények és az áruházak naponta tömegek által bejárt belső terében azonban gyakran felbukkantak a reményteli szavak.
Kitűnő példa erre a kapuit 1928 őszén megnyitott, Kozma Lajos tervei szerint átépített Magyar Divatcsarnok kapuján belépve a vásárlókat köszöntő felirat:
Virágbetűk a történelem viharaiban
A Hiszekegy pályázatát is kiíró, röviden csak (Magyar) Területvédő Ligaként emlegetett szervezet 1921-ben nem csak a négy égtáj felé eső, elcsatolt részeket szimbolizáló alakokat helyezte a viharos történelmű – kivégzéseket, katonákat, börtönt és fényűző palotákat is látott Szabadság térre, de később húsz méter magas rúdon félárbócra engedett országzászlót (1928), valamint a háromsorost is magában foglaló virágágyást is helyeztetett mellé.
A szobrokat 1946-ban bontották el, a felirat azonban már hamarabb megsemmisült, hiszen helyén 1945. május elsején átadták az alig három hónap alatt elkészült, az elmúlt harminc évben számos alkalommal megrongált szovjet hősi emlékművet.
A kereszt lábánál
A pestszentlőrinci Hargita téren 1935-ben állították fel a XIX. század végének legtehetségesebb, hirtelen elhunyt művészének, a kolozsvári Mátyás-lovasszobrot is alkotó Fadrusz Jánosnak (1858–1903) 1891-ben született vizsgamunkáját. Pontosabban annak bronz másolatát: egy, a műértőket élethűségével mélyen felkavaró, kereszten függő Krisztus-alakot. Az irredenta emlékművé vált szobor alatti dombot az egykori Magyarország összes vármegyéjéből hozott föld adta, a talapzaton pedig a kommunista hatalomátvételig a Magyar Hiszekegy volt olvasható. A szobor 1945 után egyszerű feszületté vált, a Tatabánya térré változott közterület pedig a rendszerváltás után kapta vissza régi nevét.
