Kultúra

Geszti Péter: Rosszfejség, ha olyan zenész is felvett támogatást, aki nem szorult rá

Az utóbbi hetek egyik legnagyobb nyilvánosságot kapó ügye az Artisjus gyorssegélyt felvevő zenészek névsora volt, amire Majka azt mondta, gusztustalannak és szánalmasnak tartja az egészet. Válaszul Lovasi András házmestertempónak nevezte Majka kifakadását, hozzátéve, hogy

nem túl elegáns, ha az ország egyik legmenőbb, legjobban fizetett celebje mások pénztárcájában kutakodik.

Az online adok-kapokba több előadó is beszállt, most pedig Kadarkai Endre Hogyan tovább? című műsorában Geszti Péter is elmondta, mit gondol az ügyről.

Geszti szerint ez az egész ügy „közös szegénységi bizonyítvány”, és nagyon szomorú, hogy száz-százötvenezer forintos összeg miatt egy ilyen ügy kipattan:

Egy jó szándékú kezdeményezés, aminek a célja az volt, hogy gyorsan segítsen, akin csak lehet. Aki egyébként jogdíjbefizető, annak adott az alapjából az Artisjus és az NKA közösen. Szomorú, hogy egyébként ismert, jó nevű zenészeknek is valóban szükségük lehet egy ekkora összegre. Az is szomorú, hogy a zeneipar háttérembereinek, akik egyébként nem szerzők, nem kapnak ilyen típusú támogatást, de nagyobb szükségük lenne rá, azoknak ilyen típusú segítség nem jut. A legszomorúbb pedig az, hogy ebből egy elég rossz ízű, rossz szagú bulvársztori lett.

– mondta Geszti Péter, aki szerint Lovasinak igaza volt abban, hogy Majkának nem kellett volna megszólalnia:

Tök őszintén, ismerve Majkát, érti, hogy a média hogyan működik, és remek érzékkel nyúl általában a saját személyiségét brandelve vagy márkázva különböző témákhoz, és abból csinál magának még nagyobb nézettséget. Ugyanakkor Lovasinak abban meg igaza volt, hogy pont az, aki a legnagyobb bevételekkel rendelkezik, nemcsak mint zenész, hanem mint celebritás is, nem biztos, hogy olyan ízléses megszólalni ebben a kérdésben. Tehát én azt gondolom erről, hogy mindenkinek saját személyes felelőssége eldönteni, hogy neki valóban szüksége volt-e erre a pénzre, vagy nem, és hát tudod, szoruljon bele a cipőjébe, akinek nem, és mégis felvette. Arról azt gondolom, hogy nagyon rosszfejség.

Geszti azt is elmondta, ő józan belátásból nem vette igénybe a támogatást, hiszen nem csak a zenélésből él, viszont sok zenészről tudja, hogy nehéz helyzetbe került. Hozzátette, neki is harminc koncertje maradt el a járvány miatt, de tudja, hogy erre a pénzre nincs szüksége. Szerinte azért káros, hogy ebből bulvártéma lett, mert az egész művésztársadalomra vet rossz fényt, közben pedig rengetegen vesznek fel állami juttatást, akik nem érdemlik meg, vagy nem szorulnak rá.

Kiemelt kép: 24.hu/ Ivándi Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik