A egykori tervekkel ellentétben nem hajózható csatornaként, hanem széles szárazföldi útvonalként megvalósult Nagykörút és szűk környéke minél gyorsabb megmentésre szorul, hiszen az egymást túllicitálni vágyó üzletreklámok, a bulinegyed szélére tévedőket vonzó kocsmák, illetve az egykor a polgárság krémjének otthont adó házak együttes képe nem épp bizalomgerjesztő.
Épp ezért lenne fontos, hogy a járdák és üzletszintek tisztasága mellett az autósok és gyalogosok fölé nyújtózó épületek is megmeneküljenek, melyek őrzik a város századfordulós arcát. Hatványozottan fontos lenne ez az elmúlt két évtizedben kialakult Corvin-negyedben is, a felújítások helyett azonban bontásokkal, és az elődöknél lélektelenebb óriások építésével szembesült mindenki, aki arra járt. A trend néhány éve a körút másik oldalán, Józsefváros szélén is elindult: a Baross utca 40.-re 2004-es eladása óta több befektető is kivetette a hálóját, hogy újabb, modern szintekkel fejeljék meg a környék legidősebb lakóházát (ezeket itt mutattuk be), az álmok azonban sosem váltak valóra. Most azonban úgy tűnik, hogy a munkák végül tényleg megindultak, hamarosan pedig egy furcsa öszvér emelkedik majd ki az elmúlt években gyanús körülmények közt lepusztult ház romjai közül.
Nem lesz ez másképp az alig néhány méternyire álló, korábban az Ismeretlen Budapest sorozatunkban is bemutatott Heinrich udvar esetében sem: a szűk Mária utca felől gyárépületnek tűnő (ép. Sándy Gyula, 1912), az Iparművészeti Múzeum felé azonban neobarokk bérházhomlokzattal tekintő (ép. Hubert József és Móry Károly, 1893), L alakú óriást Pest egykor legvagyonosabb családja, a vaskereskedő Heinrichek építtették, összevonva az üzletet az otthonnal.
A vörös téglás oldalon az árut tartották, a lakóházban pedig saját otthonuk mellett a dolgozóik, illetve néhány, a belvárosban élni vágyó polgár bérlakása kapott helyet, a két különböző célú ingatlant pedig egy további raktárterületeket rejtő, ívelt udvarral kötötték össze.
A két világháború közt rövid időre a politika és az olimpiák világába is bepillantott család cége egészen az államosításokig működött, a területet pedig ezután a VASÉRT vette át, ami központi irodáit is ide költöztette. Az épületek ennek köszönhetően megúszták a szocializmus értelmetlen pusztítását. A rendszerváltás után pedig kisebb cégek raktárai, boltjai, zenekari próbatermek és lakók költöztek a falak közé, de hosszú éveken át a Tilos Rádió, 2012–2019 között pedig a fiatal tervezők egész sorának kitörési lehetőséget és műhelyteret adó Heinrich Alkotói Szint is itt működött.
Egy évvel ezelőtt azonban valami megváltozott, hiszen a bérlőknek el kellett hagyniuk az épületet, a kapuk pedig 2019 nyarán bezártak.
A fordulatnak volt előjele: a Magyar Nemzet Magazinjának egy 2011. januári anyagából már kiderült, hogy az épületet akkor már több éve egy spanyol befektető szerezte meg, aki hotelt, irodaházat és lakóházat tervezett a telekre.
A cikk szerint az első tervek 2009-ben jutottak a Műemléki Tanácsadó Testület elé, az akkor még csak ideiglenes műemléki védelmet élvező Heinrich udvarnak azonban csak a homlokzatait volt kötelező megtartani, így az udvari épületek bontása, illetve a lakóházi szárny megmaradt értékes részleteinek eltüntetése is lehetővé vált. A tervekből a válság hatására végül semmi sem lett, az L alakú telken lévő építmények minden tagja pedig 2011 augusztusában állandó műemléki védettséget kapott.
A bérlők egy évvel ezelőtti kiköltöztetése ennek ellenére intő jel volt, néhány héttel ezelőtt pedig meg is történt, amitől mindenki tartott: egy kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítették az ingatlanfejlesztést, amely egy 117 szobás hotelt és 218, döntően airbnb-re alkalmas lakás építését tartalmazza
– írta a Facebookon a józsefvárosi önkormányzat ellenzéki képviselője, Sátly Balázs, aki a Magyar Közlöny április 29-i számában vette észre a változtatást.
A kiemelés talán hirtelen döntésnek tűnik, ám az elmúlt hónapokban már voltak ennek előjelei: a Magyar Közlöny 2019. december 20-i száma például arról adott hírt, hogy az akkor már nyolc éve műemléki védettséget élvező együttes földszintes raktárépületeinek műemléki védettségét megszüntették, „tekintettel arra, hogy az a szakmai ismérveknek nem felel meg”, az épületek műemléki védettségét azonban továbbra is fenntartják,
tekintettel a Heinrich udvar épületeinek építészeti, képző- és iparművészeti, továbbá ipari- és kereskedelemtörténeti értékeinek megőrzésére
– írják. Kérdés persze, hogy miféle ismérvek hiánya indokolta a döntést, főleg annak fényében, hogy a rendelet épp az ipari- és kereskedelemtörténeti értéket említi az utcára néző tagok védettségének egyik okaként.
Az Indokolások Tára (2020. január 6.) tovább magyarázza a helyzetet:
Azon műemlék ingatlanok esetében, amelyekről a műemléki szakértői felülvizsgálat során bebizonyosodik, hogy a műemlékké nyilvánításhoz szükséges kiemelkedő műemléki értékkel nem rendelkeznek – többnyire az évtizedek során bekövetkezett részleges értékvesztés miatt –, azaz a műemlékké nyilvánítás céljának nem felelnek meg, a műemléki védelem megszüntethető. Ebbe az esetkörbe tartozik […]: a Budapest VIII. kerületben lévő úgynevezett Heinrich udvar, amelynek udvari raktárépületei jelentős műemléki értéket nem képviselnek.
Az immár nem védett épületrész részlete az Üllői úti kapu felől. A szerző felvétele
Jelentős műemléki értékről talán tényleg nem beszélhetünk, az azonban vitathatatlan, hogy a bontásra ítélt raktárépületek hosszú évtizedeken át megőrizték a képüket, körülöttük pedig a város teljesen átalakult, így a védelem megszüntetése a város épített örökségének, illetve ipari örökségének megőrzése szempontjából egyáltalán nem tűnik kitűnő ötletnek.
A tulajdonviszonyok
Az épületegyüttes 1996-ban vált társasházzá: tulajdonosa ekkor a Hornimpex Holding, egy ingatlanhasznosító, illetve egy cipőimportőr volt, az utóbbiak együttesen is csak 24 százalékos tulajdonrésze azonban lassan megszűnt: előbbit a Hornimpex, utóbbit pedig az abból 2004-ben életre hívott Heinrich Udvar Kereskedelmi És Szolgáltató Kft. vette át, így 2006-ra az egész komplexum egy kézbe került. A projektcég tulajdonosai az első két évben a Hornimpex vezetői voltak, helyüket azonban 2006-ban előbb a Seychelles-szigeteken bejegyzett Larano Inc., négy hónappal később pedig a Burgosban bejegyzett Desarrollos Urbanisticos Orion SL vette át.
A Desarrollos megjelenése három spanyol férfit sodort a Heinrich udvar közelébe: közülük ketten már korábban sem számítottak ismeretlen névnek az európai ingatlanpiacon, hiszen a tucatnyi céget tulajdonló Jesús Arranz Acinas és fia, Jesús Arranz Monje a spanyol sajtóban leginkább korrupciós botrányokban való szerepükkel, adóelkerüléssel, illetve a tervezettnél jóval drágábban megvalósult burgosi kórház építőiként váltak ismertté.
Az ötvenes években született Arranz-csoport Franco tábornok által indított építési láznak köszönhetően lett egyre nagyobbá – néha egész városnegyedeket építettek –, az ezredforduló után, a sajtónak köszönhetően azonban nem a grandiózus tervek jutottak már róluk az emberek eszébe.
Nem ez volt az egyetlen projektjük, hiszen apa és fia felelt például a VIII. kerületi Kisfaludy utca 18–20. projektjéért (Kasztília Ház), de a cég öt év alatt (2007–2012) sem tudta elvégezni a feladatát, így üzletrészüket egy másik cég vásárolta meg, majd a fejlesztést más néven valósította meg.
Nyilvánvalóan ők juttatták el tehát az első, 2009-ben született tervet a Műemléki Tanácsadó Testülethez, ami aztán – a fenti Kasztília Házhoz hasonlóan –, a válságnak köszönhetően kútba esett, így a Heinrich udvart a következő években raktár- és irodaterületként hasznosították.
A helyzet 2019-ben változott meg újra, nyilvánvalóan magával hozva a bérlők kiköltöztetését is: a tulajdoni jog teljes egésze az egy évvel korábban bejegyzett Heinrich Passage Ingatlanfejlesztő Zrt. kezébe került, melynek vezérigazgatója Illés László, de az alapítás után rövid ideig Csurai András György és Szabó Zoltán is feltűnt a vezetésben, sőt, az ingatlanfejlesztő cég ma is Csurai lakcímén van bejegyezve.
A történet érdekességét azonban nem az ő személye, hanem Varga Mihály pénzügyminiszter egykori kollégiumi szobatársa, Szabó Zoltán adja, akinek Garage Ingatlanfejlesztő Kft. nevű, az elmúlt években egyre nagyobb bevételekhez jutó cége az egykori Tiborcz-üzlettárs Paár Attilához kötődő West Hungária Bauval közösen nyerte el a 18,7 milliárdos Millenáris Szélkapu projekt társkivitelezői szerepét – írta a Magyar Narancs. A két cégnek nem ez az egyetlen közös projektje, hiszen a Pénzügyminisztérium leendő Szentháromság téri épületében négy termet 2,1 milliárd forintért újítanak fel együtt (de ők végzik a teljes épület felújítását is, leszámítva a díszítőmunkákat), 2019 októberében pedig 27 milliárdos ajánlatukkal elnyerték a szegedi kézilabdacsarnok építési projektjét.
A cég 2019 szeptemberében előterjesztéssel fordult a józsefvárosi önkormányzathoz, melyben ugyan egy kapubehajtó útcsatlakozását kérték, de a leírásban azt is elárulták, hogy
az ingatlanon meglévő épület elbontásra kerül, és helyére egy többfunkciós (lakó, szállodai, irodai, vendéglátói, kereskedelmi) épületegyüttest húznak fel.
Kérdés, hogy mindez mit jelent: teljes lebontást biztosan nem, hiszen a műemléki védelem a két, utcára néző épületre továbbra is érvényes, bár ez a védelem nyilvánvalóan – az elmúlt évek ilyen eseteihez hasonlóan – bármikor eltüntethető.
A látványtervek egyelőre nem elérhetők, így kérdés, mekkora átalakulásról van szó, és mekkora változást jelentene ez az egykor fákkal szegélyezett Üllői út képében. A cég a projekt leendő oldalának tárhelyét már megvásárolta (heinrichpassage.hu), így nemsokára néhány képen talán már látni fogjuk, mivé válhat a századfordulós Budapestnek egy eddig jókora szerencsével megmaradt darabja.
Kiemelt kép: A szerző felvétele
