Gazdaság

Világcsúcsesélyes: négy terem felújítását végezheti 2 milliárdért a NER egyik üdvöskéje

A Pénzügyminisztérium is majd felköltözik a Várba, a Szentháromság téri épület kialakítása, szépítgetése rendre drágult az elmúlt egy-két évben. De a legújabb projekt talán az eddigieken is túltesz.

Négy reprezentatív termet kell felújítani az épületben (tanácsterem, annak előtere, audienciás terem, miniszteri váróterem), minderre pedig 2,1 milliárd forintot költenek.

A nyertes a West Hungária Bau Kft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. konzorciuma lett – vette észre a napi.hu.

A West Hungária Bau Kft. az elmúlt 9 évben rendre jól szerepel az állami, önkormányzati – nem egyszer uniós pénzből megvalósuló – építési közbeszerzéseken. Október elején például elnyerték 27 milliárd forintos ajánlatukkal a szegedi kézilabdacsarnok építési projektjét.

A WHB Paár Attila cége, neki adta el Tiborcz István az Eliost 2015-ben, ezért szokás Paárt Tiborcz üzlettársaként is emlegetni.

A most diadalmaskodó West Hungária Bau és a Garage Kft. nyerte a Pénzügyminisztérium épülete felújításának első ütemére kiírt közbeszerzést is, nettó 9,8 milliárd forint keretösszeggel. A második ütemre nemrég írtak ki pályázatot, a 7,2 milliárdos munkának még nincs nyertese.

De vannak még ezen felül is költségek. A Népszava összesítése szerint 26 milliárd forint volt a terv, a mostani állás szerint pedig 47 milliárd forint alatt nem ússzuk meg a Pénzügyminisztérium Várba való költözését.

Kiemelt kép: Varga Mihály pénzügyminiszter. Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik