Budapest jelenlegi arcát látva kevesen tartják elképzelhetőnek, hogy a Nagykörút helyén valaha a Duna egy hajókkal is járható ága húzódott, pedig épp így volt: az árvizek esetén megtelt, de leginkább csak az esővíz elvezetésére szolgáló, illetve az öntözővíz-forrásként és szemétgyűjtőként is tökéletes Rákos-ágat 1761-1764 körülre ugyan feltöltötték, nyomai azonban nem tűntek el azonnal az akkor még apró, alig pár tízezer ember által lakott Pestről.
A városrendezésben később fontos szerepet játszó Reitter Ferenc 1842-ben furcsa ötlettel rukkolt elő: hajózható csatornaként visszaállította volna az ágat, ötlete azonban sem ekkor, sem két évtizeddel később nem ért célt, bár a terveket rövid ideig igenis komolyan vették: megszületett a Pesti Dunacsatorna Társaság, egy Menion Alphons nevű vállalkozó pedig vállalta, hogy négy év alatt megvalósítja az álmot, ami felett tizenkét híd ívelt volna át. Pest végül mégsem vált Velencévé, a Nagykörút pedig csak a századfordulóra nyerte el mai képét.
De ne szaladjunk ennyire előre: a fattyúág feltöltése után két évtizeddel, 1785-ben készült térképen ugyanis egy jókora vízfoltot látunk a mai Blaha Lujza tér, illetve a Rákóczi tér tőszomszédságában.
A nagyobb állóvíz helyén ma a mozgalmas történetű, ideiglenesnek szánt, de ötvenegy éven át helyén maradt alumíniumburkolatától megfosztott Corvin Áruház (ép. Reiss Zoltán, 1926), illetve a Somogyi Béla utca páratlan oldalának épületei – így a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (1892) – áll, a kisebb, Stagnant Aqua, azaz Állandó víz felirattal jelölt tömeget pedig ma a József körút szeli ketté, felette pedig a Rökk Szilárd utca (8-14) és a József körút néhány bérházát (37-41., 38-40.) találjuk.
Utóbbi néhány évvel később nyom nélkül eltűnt, a Rókus-kápolna mögötti óriás azonban az 1793-as térképen, Tegel Laken felirattal jelölve még felbukkan, Pest-Buda és környékének katonai célú, az 1810-es évek folyamán született várostérképén azonban már annak sincs semmi nyoma.
Az ekkor már lassan eltűnő városfal határán kívül álló, lassan kisebb-nagyobb épületek egész sorával megtelő területek két állóvízzel lettek tehát szegényebbek, ezek hatása azonban kétszáz évvel később is érezhető: a négyes metró Rákóczi téri állomásának építése közben, 2008. április 8-án például
egy előre nem látható, néhány méter átmérőjű talajvízréteg – és ezzel együtt járó homokos, kavicsos szerkezetű talaj – tört be az épülő alagútszakaszba. […] A betörés a földfejtési munkálatok befejeződését követően történt néhány perccel este nyolc után a vékony agyagréteg megcsúszásának következtében. […] A talajvízszint kevéssel este tíz óra után visszaállt az eredeti állapotára, az újabb vizsgálatok megállapították, hogy az ún. süppedési horpa (megsüllyedt terület) határain túl talajmozgás nem történt.
– írta a BKV akkor kiadott közleménye.
Kisebb-nagyobb természetes tavak a tágabb értelemben vett környéken egyébként még évtizedekkel később is feltűntek: egy 1833-ban készült, művészi alkotásnak is beillő térkép Józsefvárost bemutató részletén például a mai II. János Pál pápa tér és a Rákóczi út találkozásánál láthatunk egy méretes példát:
A város terjedése okozta építkezési lázzal ezek mára persze mind egy szálig eltűntek, pedig milyen szórakoztató lenne ma boldog, de kissé eltévedt vadkacsákkal találkozni a két tér villamosmegállóiban!
