Kultúra

A Vígszínház társulatának 96 százaléka Eszenyi Enikő ellen szavazott

A Vígszínház dolgozóiból álló szakszervezet talált lehetőséget arra, hogy közöljék véleményüket a társulatot képviselő Hegyi Barbarával. A színház igazgatói posztjára pályázó jelöltek meghallgatása után Csőre Gábor színész, a szakszervezet elnöke az Indexnek elmondta: 118 szavazatból

  • 113 fő Rudolf Pétert,
  • 5 fő Eszenyi Enikőt

támogatta, Csányi Jánosra pedig nem érkezett szavazat.

A színház igazgatóválasztása miatt az önkormányzat által összehívott bizottságba egy tagot kell delegálni a színháznak, a dolgozók pedig már ennek a személynek a kiválasztási módját is nehezményezték, mivel mint mondták, az igazgatóság közölte, hogy a színház jelöltje, a munkatársak elmondása szerint Eszenyit támogató, Hegedűs D. Géza.

A szavazás első fordulója sikertelen volt, a második fordulóban pedig Hegyi Barbara nyert, aki szeretett volna összehívni egy társulati ülést, azonban erre jogilag nincs lehetősége, a színház igazgatósága pedig nem akart élni ezzel a lehetőséggel.

Végül úgy döntöttek, hogy egy ülést hívnak össze, melyen mindhárom pályázó részt vett. Csőre elmondása szerint az igazgatóság jelezte neki, hogy egy hivatalos szavazás lefolytatását jogilag aggályosnak találják.

118 szavazatból végül mindössze öt darab érkezett Eszenyi Enikőre, aki az ülés után megköszönte a szakszervezetnek a lehetőséget a pályázatok ismertetésére.

A 24.hu hétfőn megjelent cikkében Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens, valamint több egykori munkatárs beszél arról nyíltan, hogy az Eszenyi Enikő igazgató által alkalmazott verbális erőszak, a nyilvános megalázás és a „felülrendezés” régóta a Vígszínház vezetői kultúrájának részét képezi.

Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

A cikk megjelenését követően hétfőn nyilatkozatot adtak ki a Vígszínház elszerződött társulati tagjai is, melyben azt írják, a jelenleg regnáló Eszenyi Enikő igazgató által gyakorolt verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikációja is hozzájárult távozásukhoz. Az aláírókhoz később többen csatlakoztak.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik