A múlt héten hozták nyilvánosságra, kik nyerték el a Térey Jánosról elnevezett, új állami ösztöndíjat, ami heves indulatos vitákat robbantott ki a magyar irodalmi életben. Eddig öten jelentették be, hogy nem élnek a lehetőséggel, és azóta is egymást érik a fejlemények. A külügyminisztérium például pár napja visszavonta az ösztöndíjat elsőként visszautasító Bartók Imre részvételét az Irodalom Éjszakája programon, arra hivatkozva, hogy a Demeter Szilárd (a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója) személye és a kormány kultúraromboló tevékenysége ellen tiltakozó író szerintük „egyértelművé tette, hogy nem kíván részese lenni a kormány által szervezett és finanszírozott kulturális életnek”.
Ezt követően 21 Térey-ösztöndíjas kérte közös nyilatkozatban a minisztériumot, hogy mégis szerepeltesse a Bartókot a programban, mert elfogadhatatlannak tartják, ha egy magyar írót személyes döntése miatt hátrányos megkülönböztetés ér. Ebbe persze nemcsak a díjat visszautasító, de az azt elfogadó alkotókat is beleértették, akiket szerintük méltatlan támadások értek az elmúlt napokban. A jelölésben részt vevő Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) is nyilatkozatban állt ki jelöltjei megbélyegzése ellen, azt viszont hangsúlyozták, hogy valóban számos kérdés merült fel az ösztöndíj méltányos elosztása és teljesítési feltételeivel kapcsolatban, amit jeleztek a programot elindító Petőfi Irodalmi Múzeumnak. Cikkünkben bemutatjuk az ösztöndíjjal kapcsolatban felmerülő aggályokat, írókat illetve több irodalmi szervezet vezetőjét is megszólaltatjuk, akik részt vettek a győzteseket kiválasztó kuratóriumban.
Térey, a hídember
A megosztott és több szervezetbe tömörülő írótársadalom egy része eleve idegenkedve tekintett a PIM által meghirdetett ösztöndíj programra. Az aggályokat Krusovszky Dénes, több kötet és egy díjnyertes regény szerzője osztotta meg velünk, ő azok közé tartozott, akik a Szépírók Társaságában előre jelezték, hogy nem akarnak részt venni a programban: „A Térey-ösztöndíj előélete az volt, hogy Térey János még a hirtelen halála előtt kezdett egyeztetni Demeter Szilárddal, amire utóbbi előszeretettel hivatkozik, de Térey özvegye, Harmath Artemisz is beszélt erről. Téreynek érdekes státusza volt, ahogy most idézték is, egy amolyan hídemberszerep, mellyel tenni szeretett volna az irodalmi közeg megosztottsága ellen, és a jelek szerint úgy akart felülemelkedni a szekértáborokon, hogy magánakcióba kezdett Demeter Szilárdnál” – mondja Krusovszky, aki szerint már önmagában nehezen lehet konszenzuális, ha másokkal nem egyeztetve, magányos bozótharcosként próbál valaki leülni egy problematikus PIM-vezetővel: „Főleg, hogy maga János nyilatkozta többször, hogy ez az általa elképzelt hídemberszerep valójában nem működik, mégis arra hivatkoznak most. Más lenne a helyzet, ha János előre egyeztetett volna a írószervezetekkel, hogy mire lenne igény, akkor lehetne tudni, mi volt a kiindulópont, így csak annyit, hogy ő és Demeter Szilárd négyszemközt beszélgettek valamiről.”
Krusovszky úgy tudja, arról kezdtek beszélgetni, hogy csak a fiatal illetve az idősebb íróknak vannak ösztöndíjaik, a középgenerációnak viszont nincsenek, de a probléma alapvető háttere szerinte az, hogy az Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatásait a jelenlegi kultúrpolitika alatt elsorvasztották:
Ha azt megtartották vagy akár fejlesztették volna, akkor nem szorulna a középgeneráció sem külön támogatásra, mert korábban az egy világos támogatási rendszer volt, egy-egy adott mű támogatásáról. Ehelyett pedig az egyik írószervezetet sem képviselő Térey János és a PIM főigazgatója tárgyalásai alapján született egy ilyen furcsa, átláthatatlan díjazás, melyben folyamatosan Jánosra hivatkoznak, ami olyan, mintha a nevének a legitimációs erejével élne vissza Demeter Szilárd, hogy kicsit úgy érezd, szegény halott Jánost rugdosod, ha a Térey-ösztöndíjat bírálod, noha nem erről van szó.
A Térey-ösztöndíjjal Krusovszky Dénes szerint strukturális probléma is van: „Nem egy alkotói ösztöndíj, nem lehetett beadni rá pályázatot, nem egyszeri, hanem folyamatosan jár, díjnak hangzik, de nem az. Aztán a fedőszervéről is annyit tudni, hogy a PIM meghirdette a Digitális Irodalmi Akadémia Alkotói Életpálya Programot, amiről semmi egyéb nem derül ki. Demeter Szilárd úgy kommunikálja ezt, hogy ez a DIA előszobája lenne, de ez sem világos, hiszen a Térey-ösztöndíj csak öt évre szól, és utána átléptetik azokat, akik ügyesek voltak?”
Szabadságra ment a józan ész
A Térey-ösztöndíjjal kapcsolatos problémák többek szerint jól megmutatkoznak a nyertesek „komikusan széttartó” összetételében. Volt, aki részben arra hivatkozva utasította vissza az ösztöndíjat, hogy a listán a jelentős alkotók mellett szerepelnek „közismert irodalmi élősködők” és olyanok is, akiknek irodalmi tevékenysége egy pályakezdő színvonalát is alig éri el. De még a döntésben részt vevők között is akadt olyan, aki azt hangsúlyozta, hogy valami félrecsúszott menet közben.
A kialakult listából látszik, hogy a döntési folyamat során sajnos szabadságra ment a józan ész és a szakmai szempontrendszer
– mondta a 24.hu-nak Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, aki a kuratórium tagja volt. A kezdeményezést alapvetően jónak tartotta, mert egy ilyen ösztöndíjprogram sok középgenerációs író számára valóban segítséget jelenthetne a nyugodt alkotáshoz. De úgy látja, menet közben valahogy „elkanászodott” a dolog. Egyrészt nem volt kellően tisztázva a koncepció milyen súllyal esnek latba a tisztán szakmai, a szociális és esetleg „elvtársi” szempontok. Másrészt a kuratórium összetétele már eleve felvetett kérdéseket azzal, hogy jelentős túlsúlyban voltak a kormányközeli írószervezetek. Menet közben érzékelte, hogy elharapóznak az olyan nevek listán, amikre rákeresve alig találhatunk valós irodalmi teljesítményt.
Ezzel egybecseng, amit Krusovszky Dénes is mond a kuratóriumról: „Január 20-ig azt se lehetett tudni, kikből áll pontosan a kuratórium. Most az elnökkel és Demeter Szilárddal együtt 19 tagja van, melyek közül a többség az Orbán János Dénes (sokaknak csak OJD) fémjelezte Kárpát-medencei Tehetséggondozóhoz (KMTG) kötődik valamilyen formában. Akár nyíltan, akár bújtatottan, a különféle határon túli magyar irodalmi szervezetek képviselőiként, amelyek amellett, hogy az adott ország magyar irodalmi színterén sem számítanak meghatározónak (vagy mint a felvidéki SzMÍT, éppen most esnek szét, köszönhetően a Demeter-OJD-féle körnek), rendszerint a szintén OJD-hez tartozó Előretolt Helyőrség újságot is képviselik. Mások eleve a kormányközeli MMA-t képviselik, a kuratórium névsorát elnézve alig van olyan, aki tényleg a kiegyenlítettségre törekszik.”
Gál Katalin szerint már az utolsó szavazási fordulóban látszott, hogy kevés az olyan jelölt, akik minden gyanún felül álló, valódi írók, látható teljesítménnyel, érdemesek lennének egy ilyen díjra, és el is fogadnák azt.
Az ösztöndíjat visszautasító tehetséges írók a kultúrharc áldozatai közé sorolhatók, és szomorú nézni, milyen elmérgesedő viták dúlnak az ügy körül.
Szerinte újra kellene gondolni ezt a témát, mert itt végül az egyéneken csattan az ostor, és nem szabadna hagyni, hogy elússzon ennyi pénz azok elől, akik tényleg kiérdemelték a teljesítményükkel. Térey János özvegyét, Harmath Artemiszt is nagyon sajnálja, mert nincs kétsége afelől, hogy őt nemes szándékok vezérelték, de úgy véli: valószínűleg ő sem ilyen végeredményre gondolt, amikor kezdeményezte a program létrehozását.
Talált pénz két évig
A FISZ társelnöke, a kuratóriumban szintén helyet kapó Antal Nikolett szerint ugyan névről névre végig lehet menni a listán, és meg lehet mondani, ki az, aki megérdemel egy ilyen ösztöndíjat, és ki az, aki nem. Ugyanakkor szerinte fontos látni, hogy mindenki ugyanúgy meg van győződve a maga minőségérzékéről, mint ő vagy az elnökségük. Ezért szerinte az a helyzet, hogy a magyar irodalmi életet pont, hogy nagyon jól reprezentálja a díjazottak listája. A kérdés az, hogy elégedettek vagyunk-e jelenleg a magyar irodalmi élettel.
A Térey-ösztöndíj szerintük hiánypótló kezdeményezés, mert a középgenerációnak nem volt eddig ilyen lehetősége. Felfoghatatlannak és méltatlannak tartja a rengeteg támadást, ami a szerzőket és Térey János özvegyét éri az ösztöndíj kapcsán.
„Olyan jó lenne, ha az ítélkezés fekete-fehér üzemmódjáról át tudnánk egy kicsit térni az érdemi párbeszédre. Ezzel összefüggésben elég egyértelműen megfogalmazta a szervezetünk a véleményét közleményben is, mely szerint egyértelműen elutasítjuk azt, hogy az előzetesen nem ismert, sok esetben tisztázatlan körülmények és hiányosságok miatt saját jelöltjeinket méltatlan támadás érje, és elhatárolódunk azoktól a nemtelen támadásoktól is, amik azokat érik, akik élnek az ösztöndíj lehetőségével, ugyanis annak jelölésében és kiválasztásában számottevő szakmai konszenzus volt. És határozottan tiltakozunk mindennemű olyan retorzió ellen, mely azokat éri, akik az ösztöndíjat bármilyen oknál fogva nem kívánják átvenni” – mondta Antal, aki szerint az árokásás mélyítésével semmit nem érnek el az írók, csak magukat hozzák nehezebb helyzetbe.
Az egyik legnagyobb és legjelentősebb írószervezetben, a Szépírók Társaságában is heves viták övezték az egész ösztöndíjprogramot, de a társaság elnöke szerint hamar világossá vált, hogy kötelességük részt venni benne. „Ha van három, vagy huszonöt olyan tagunk, aki szívesen megpróbálná, mi nem zárhatjuk el ettől a lehetőségtől”- mondta a 24.hu-nak Szkárosi Endre, a társaság elnöke, aki egyben a kuratóriumnak is tagja volt. Ő már azt is pozitívumnak tartja, hogy ebbe a kuratóriumba legalább meghívták őket, sok díj esetében sajnos nem ez a helyzet. A Szépírók Társasága szerinte nem zárkózott el soha a politikai állásfoglalástól.
Elsők között voltunk, akik Prőhle Gergely (az ő helyét vette át Demeter Szilárd a PIM élén – a szerk.) leváltása körül tiltakoztunk, kiáltványt tettünk közzé az MTA beszántásakor, és akkor is kemény nyilatkozatot adtunk ki, amikor felmerült a könyvkiadást is állami felügyelet alá vonó törvénytervezet decemberben. De az erőnk abban van, hogy szakmailag megkerülhetetlenek vagyunk
– mondja Szkárosi, aki szerint ezért hiba volna, ha hagynák, hogy politikai érdekek határozzák meg a magyar irodalom konstellációját. „Akkor biztos vesztünk, mert a politikai erőnk kevés, ellentétben a művészeti erőnkkel.”
A Térey-ösztöndíj országos jelentősége és politikai olvasata miatt megérti, hogy a szervezeten belül rendszeresen zajló viták most túlcsaptak a kultúra falain, de azt elfogadhatatlannak tartja, hogy sok tagjukat durva támadások érik, amiért elfogadják a jelölést és az ösztöndíjat. „Hogy valaki elvállalja-e egy ösztöndíj átvételét, vagy visszaadja, az egyéni életstratégia kérdése. Nem mi döntjük el. Azt sem tételezzük fel a tagjainkról, hogy konformizálódnak, és kevésbé sarkosan fogalmaznak majd, mert kaptak egy ösztöndíjat. Ez legyen egy talált pénz két évig, ha pedig utána elveszik, jó napot” – mondja Szkárosi, hozzátéve, hogy a Bartók Imrét ért minisztériumi retorziót ő is gyermetegnek és elfogadhatatlannak tartja.
Már eleve bűzlött
Krusovszky Dénes szerint a lebonyolítás is problémás volt, mert az egész ösztöndíjat rohammunkában vezényelték le, és olyan is lett. „A Szépírók Társasága december 15-én kapott felkérést a PIM-től, és abban szerepelt a leírás, hogy mi akar ez lenni, de ez már nem volt világos, mire másnap jött egy pontosító levél, amiben viszont már változtatások is voltak az előző nap küldött szabályokhoz képest.” Szerinte a szépíróknak akkor kellett volna ebből kilépni, mint ahogy ezt többen kezdeményezték is. „A következő levél a tárgyban december 22-én érkezett, azaz szenteste előtt két nappal, és ebben már azt kérték, mindenki adja le az általa jelölni kívánt 30 nevet, december 26-i határidővel.
Aztán év végén derült ki, hogy a PIM 414 800 000 forintot kapott a színházaktól elvett kultúrtao pótlására szánt keretből, amely nagyjából pont egyenlő a harminc ösztöndíjasnak (eredetileg ennyiről volt szó) öt éven keresztül juttatott összeggel, ami aggályos, hiszen aki elfogadja, arra is rábólint, hogy a színházaktól elvett pénzt csatornázzák be az irodalomba. Pláne, hogy közben sok író tiltakozott az ellen, hogy a színházaktól veszik el a pénzt.
Az írók közül többen nehezményezték, hogy a PIM nem árulta el, mi ennek a pénznek a forrása, a jelölési időt sem hosszabbította meg, és Krusovszky szerint egyértelmű volt, a zavarosba ugrik fejest az összes, ebben részt vevő irodalmi szervezet: „Ha nem Térey nevével adják el ezt, és nem vesz részt Artemisz is benne, akkor már kezdetben jóval többen mondtak volna nemet. A lebonyolításban kódolva volt, hogy rosszul fog elsülni” – mondja Krusovszky, aki szerint az egészet belengi Demeter Szilárd egyszemélyi irányítása: „Ő döntött arról, hogy harminc helyett negyvenöt író kapjon ösztöndíjat, ő volt az, aki nem vétózott, de az egész belepasszol a NER logikájába, amelyben nem a konszenzus a lényeg, hanem valaki dönt. Állítólag több ellenzéki nevet is Demeter tett bele, mintha ezzel próbálná konszenzuálisnak feltüntetni, hogy felülbírálja a saját maga által összeállított kuratóriumot, hogy legyen benne pár, ellenzékiek számára elfogadható név is.”
Úgy látja, a Bartók-botrány is magából az amatőr lebonyolításból ered, mert Bartók Imrét, aki elsőként visszamondta az ösztöndíjat, meg se kérdezték, egyáltalán elfogadja-e, mert nem tagja egyik írószervezetnek sem, mielőtt feltették a listára. Pedig ahogy ő maga is írta, ha előzetesen megkérdezik, a nyilvánosság bevonása nélkül megmondta volna ezt. A Külügyminisztérium retorziója pedig azt sugallja Krusovszky szerint, hogy arra vannak kényszerítve az írók: valljanak színt, ha csak egy állami programra is nemet mondanak, akkor kiiratkoztak az egész rendszerből.
Ez nagyjából annak az analógiája (ahogy az egyik író nemrégiben megjegyezte), hogyha kigyullad Bartók Imre háza, akkor nem oltják el a tüzet a tűzoltók, mert ő nem kért az állami támogatásból. Ha ez a Térey-ösztöndíj nem elfogadásának a következménye, akkor innen visszanézve az egész ügy már eleve bűzlött. Ahogy ez sejthető is volt. Ez így már nem a kiegyensúlyozottságról meg hídépítésről szól, hanem annak a látszatáról csupán, a vele való cinikus takarózásról, és most erről hullott le az álarc, a minisztériumnak hála.
Kapituláció vagy normális párbeszéd?
Az biztos, hogy a díj az írótársadalmat is megosztja. Állandó szerzőnk, Karafiáth Orsolya például kapitulálásnak nevezte, hogy a díjazottak elfogadták az ösztöndíjat, mire Horváth Viktor válaszcikkben kérte számon rajta a háborús retorikát, amely szerinte nem sokban különbözik Demeter Szilárdétól:
A Térey-ösztöndíj előtt semmi pénze nem volt annak a pár ellenzéki írónak, akik most kaptak valamit; most az a pénz nem M. Lőrincé, hanem jó helyen van. Tényleg szégyellniük kell magukat azoknak az íróknak? Tényleg sajnálni kell őket, hogy szegények, kénytelenek voltak gerinctelen módon kapitulálni? Ilyen ez? Ha valami elveszett, akkor vesszen minden?
Megkerestük Demeter Szilárdot is, aki a kiválasztott nevekkel kapcsolatban hangsúlyozta, a döntés a kuratóriumé volt, a kurátorok saját belátásuk szerint döntöttek, ő pedig csak a végeredménnyel szembesült: „Hogy mi az én – szükségszerűen szubjektív – ízlésítéletem, az itt és most nem számít, tehát nem minősíteném a listát. Éppen azért kértünk fel egy 19 fős szakmai kuratóriumot minden nagyobb írószakmai szervezet részvételével, hogy ne az én saját értékvilágom tükröződjön, mert a Térey-ösztöndíj nem rólam szól.”
A PIM főigazgatója szerint a döntéseknél igyekeztek rugalmasan eljárni, amikor olyan író is a kedvezményezettek közé került, akinek a kiírásban kritériumként feltüntetett kettővel szemben csak egy kötete jelent meg eddig: „Tudomásunk szerint Czilli Aranka második kötete már nyomdában van. Ha nagyon merevek lennénk, akkor nyilván lehetne ezen szőrözni, de ahogy a »Bartók Imre nemsokára 35 lesz, hadd kaphassa meg«-kérés kapcsán is rugalmasan kezeltük a kiírást, úgy ebben az esetben sem szőröztünk.”
Mindenből politikát csinálnak
Arra a kérdésre, hogy a mostani helyzet szerinte jól szolgálja-e a kitűzött célt, hogy létrejöjjön egy „magyar nyelven alkotó szerzőket tömörítő közösség”, Demeter így felelt:
Egyre jobban. Kijöttek fényre a futóbolondok, illetve azok, akik mindenből ideológiát és rövidlátó politikát csinálnak, és az agresszív, lincselő magatartásuk kontraproduktívvá vált. Sok olyan íróval beszéltem, akik ugyan nagyon nincsenek egy pártpolitikai platformon velem, de találtunk egy közös premisszát, és elkezdtünk normális párbeszédet folytatni. Ez ugyan nem volt cél, de származékos haszonnak nem rossz.
Szerinte a külügyminisztérium a maga szempontjából logikusan járt el, amikor visszavonták Bartók Imre jelölését az Irodalmak Éjszakája programra: „Valaki megfogalmazott egy politikai állítást, miszerint nem kívánja legitimálni az általa »trollhadseregnek« nevezett apparátust, ők meg vették az adást, és Bartók álláspontjának megfelelően módosították a koncepciójukat. Ha Bartók Imre következetes akar lenni a saját elvi álláspontjához, akkor a KKM-nek tulajdonképpen nem is volt más választása.” Demeter Szilárd amiatt sem aggódik, hogy lesznek-e még további írók, aki visszautasítják a Térey-ösztöndíjat:
Tudja a fene. Ha lesznek, akkor a szakma által megszűrt első százban még mindig vannak remek alkotók, akiket a Térey-ösztöndíjbizottság már rangsorolt. Ha bárki visszalép, azonnal hívjuk a következő legalább annyira jó szerzőt. Hál’ Istennek, erős a mezőny.
Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
