Kultúra

Nem a franciák, hanem a világ első energiaválságát átélő angolok találták fel a pezsgőt

A megszorítások nem várt eredményt hoztak, a babérokat mégis a franciák aratták le.

A brit gyarmatbirodalom mérete a földrajzi felfedezések korának előrehaladtával elképesztő ütemben nőtt, a szigetország gyorsan növekvő népessége, a sorozatos háborúk, illetve a távoli országokba való utak azonban gyorsan kimerítették a britek erdőit, a XVII. század hajnalán pedig beütött a krach: I. Jakab angol királynak egy energiaválságon kellett átsegítenie a birodalmát.

A rendelkezésre álló faanyagok mennyiségének gyors csökkenése a haditengerészet fejlődésének megrekedését, az új hadihajók építésének ellehetetlenülését, mindezek miatt pedig az ország Európa, és a világ elleni teljes védtelenségét okozták, így 1615-ben az uralkodó korlátozta a fa felhasználásának módjait. Mindezek miatt leginkább az üvegművesek bosszankodhattak, hiszen a proklamáció megjelenése után nem használhattak fát az üveggyártáshoz, pedig az már hosszú évszázadok óta jelentik a mesterségük homok és hamu melletti alapkövét.

Nekik, és az ország számos lakójának így a fáról az addig jóval alacsonyabb rendűnek számító, mocskosnak gondolt szénre kellett átállniuk, ami amellett, hogy sűrűbb füstöt okádott, és szén-monoxidot juttatott a levegőbe, vitathatatlan előnyökkel is rendelkezett, hiszen a szigetországban lévő gazdag lelőhelyeiket addig alig-alig aknázták ki, az üvegiparban pedig új fejezetet nyitott:

jóval vastagabb és ellenállóbb palackokat lehetett vele gyártani.

Meglepő módon ez épp kapóra jött a brit felső tízezernek, melynek tagjai épp ekkor kaptak rá egy új italra:

a szén-dioxiddal dúsított borra.

Az angol bor sosem a jó minőségéről volt híres, hiszen a Római Birodalom határterületének számító földeken a hódítók által megjelent, villáik környezetének díszítésére és saját fogyasztásra szánt szőlőkből született ital nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a történetíró Tacitus pedig már az I. század végén kijelentette:

Britannia nem alkalmas a szőlőtermesztésre.

Mindezek ellenére az ezer évvel később, a világ első statisztikai felmérése, a lakosságot és az angliai birtokokat összeíró Domesday Book (1085-1086) negyvenöt borászatról ad hírt, a szám pedig a következő évszázadokban gyors növekedésnek indult.

A fejlődés során az újítások sem maradtak el: a XVII. század hajnalán, I. Jakab energiapánikjával egyidőben megjelent, buborékokat rejtő italról az ornitológusként, tudósként és filozófusként is jelentős Sir Christopher Merret (1614/5-1695) 1662 végén megjelent, borkészítésről írt munkájában írt először, megosztva az elkészítésük titkát: a mindeféle borokhoz adott cukrot és melaszt, amelynek köszönhetően az pezsgővé vált.

Pezsgő egy Franciaországban gyártott mandulás keksz 1900-ban született reklámjában, Leonetto Cappiello grafikáján. Fotó: Library of Congress

A folyamat méthode champenoise néven vált ismertté, magában rejtve a helyet, amit ma a pezsgő születési helyeként ismerünk:

a franciaországi Champagne borvidéket,

ahol a közmegegyezés szerint egy bencés szerzetes, a Hautvillers-i apátság pincemestereként ismert Dom Pierre Pérignon (1639-1715) dolgozta ki az eljárást.

A történet egyetlen bökkenője, hogy Merret hat évvel Dom Pérignon az apátságba érkezése, illetve harmincöt évvel a pezsgő állítólagos feltalálása előtt tette közzé a tanulmányát, amiben azt is megjegyezte, hogy a szigetországban már évek óta készülnek italok a ma másodlagos erjedésként emlegetett módszerrel.

Dom Pérignon kezében megszületik a pezsgő – a Le Petite Journal 1914. június 14-i címlapján. Fotó: Wikimedia Commons

Nemcsak ez a tény, de a palackok megszületéséhez használt szén is az angolok elsőségét bizonyítja, hiszen a francia szakemberek ebben a korban még jóval gyengébb darabokat készítettek, melyek fala a boroknál hatszor nagyobb nyomást kifejtő pezsgőknek köszönhetően számtalan alkalommal darabokra tört volna.

Korábban hibának tartották

A borok másodlagos erjedése az ókorban is okozott már galibát, azt azonban nem a borkészítők szándéka, hanem egy spontán bekövetkező folyamat okozta.

Nyugat-Európa csak hosszú évtizedekkel később állt át a szénre: a franciák csak 1700 után próbáltak átállni az angol divat szerinti – à la façon d’Angleterre – gyártásra, de a siker hosszú évtizedeken át nem jött el.

Az Atlas Obscura vonatkozó cikke szerint a megoldást még 1784-ben sem találták meg, de Cyrus Redding 1833-ban megjelent, A modern borok története és leírása (A History and Description of Modern Wines) című munkája szerint a hirtelen felrobbanó borosüvegek fél évszázaddal később is megállás nélkül kísértették a Champagne régió pincéibe lemerészkedőket, így a dolgozók

egy, az arcuk elé tett fémhálós maszkkal merészkedtek csak le a föld alá,

remélve, hogy a 4-40 százalékos valószínűséggel bekövetkező robbanás nem épp az orruk előtt történik majd.

Sátori (Schneider) Lipót a Törley pezsőgyár számára készített plakátja, 1925. Fotó: Pest-Buda Aukciósház

Az európai pezsgőipar igazi áttörését csak az ipari forradalom hozta el, az angolok másfél évszázaddal korábbi szükséghelyzete nélkül azonban biztosan jóval továb kellett volna várnunk arra, hogy a világ bármelyik pontján perceken belül friss pezsgő kerülhessen az asztalunkra, szilveszterkor pedig tömegével lőhessük a dugót az ég felé.

Az Atlas Obscura nyomán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik