Kultúra

Ki kell bírnunk az évet Star Wars nélkül, de nyugalom, Halálos iramban azért lesz

Melyek azok a filmek amelyek miatt 2020-ban is érdemes lesz moziba menni? Negyven cím januártól decemberig, krimitől űreposzig, abroncsos szoknyáktól autópornóig, de természetesen, szuperhősök és Disney-remake nélkül se kell kibírnunk.

1. Botrány (Bombshell) – január 9.

Mire nálunk mozikba kerül, addigra azt is tudni fogjuk, hogy a két Golden Globe-jelöléséből hány díjat gyűjt be a Charlize Theron, Margot Robbie és Nicole Kidman főszereplésével, megtörtént események alapján készült film, amelyben a nők a Fox News vezére, a szexuális ragadozó Roger Ailes ellen indulnak harcba. Forró téma, zseni szereposztás, felpaprikázott republikánusok – látni kell.

2. Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk (Bad Boys for Life) – január 16.

Ezt az immáron trilógiává hízott történetet nem kell bemutatni senkinek, a nem túl szofisztikált, ám ezzel együtt a buddy-cop szubzsáneren belül igazi klasszikusnak számító Bad Boys visszatérése nagy esemény lenne önmagában is, az pedig, hogy a legutóbbi film a franchise-ból több mint tizenöt éve érkezett, csak fokozza a várakozást. Ha Michael Bay mint rendező nem is, de Will Smith és Martin Lawrence természetesen visszatér.

3. Dolittle – január 16.

Eddie Murphy több mint húszéves Doktor Dolittle-je ugyan messze nem tartozik a filmművészet csúcsalkotásai közé, de a Robert Downey Jr. főszereplésével készült remake elég jónak ígérkezik, a trailer és az első értékelések is biztatóak.

4. Judy – január 16.

A sokadik a zenés életrajzi filmek sorában, ám a Judy Garland leáldozófélben lévő csillagának hanyatlását követő Judy a kritikák és díjjelölések alapján kimondottan erős lett, Renée Zellweger alakítását egekbe dicsérik, és eleve, egy megrogyóban lévő hírnév és egy ezzel küszködő díva története önmagában is érdekes.

5. Richard Jewell balladája (Richard Jewell) – január 23.

Még egy megtörtént eseményeken alapuló történet a férfiről, aki biztonsági őrként emberek ezreit mentette meg, amikor az 1996-os atlantai olimpián bombát találtak. A férfit hősként ünnepelték – amíg néhány lap és pár rendőr a fejébe nem vette, hogy ő maga volt a bombagyáros terrorista. Róla mesél új rendezésében Clint Eastwood.

6. 1917 – január 23.

Világháborús filmekkel Dunát lehet rekeszteni, de első sorban a második világháborúsokkal – az elsőről messze nem esett annyi szó. Sam Mendes három Golden Globe-ra jelölt, köztük a legjobb filmek között is esélyes háborús eposza ráadásul a műfajon belül is kimagaslónak tűnik.

7. Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit) – január 23.

Taika Waititi bármit csinál, azt tűkön ülve várjuk, és aztán nagy eséllyel rajongva szeretjük, a Hitlerrel képzeletbeli barátságban álló hitlerjugendes kisfiú szatirikus humorral átitatott történetéről meg éppenséggel majd egy éve beszélünk, és várjuk, hogy végre eljöjjön hozzánk is. Január végén ez meg is történik.

8. Kisasszonyok (Little Women) – január 30.

Ha a világ rendesen működne, minden télen kapnánk egy kosztümös klasszikus angolszász regényadaptációt, de sajnos ez nincs így. Ezzel együtt az idei tél legalább ennyit biztosan hoz, ha már a fehér karácsonyt nevetségesen buktuk, éspedig nem is akármilyet, Greta Gerwig feldolgozása ugyanis máris csupa rajongó kritikát hívott életre.

9. Úriemberek (The Gentlemen) – január 30.

Ha Guy Ritchie rendez, arra mindig figyelünk, ha pedig a neki klasszikusan komfortos gengszterműfajban rendez, az még jobb hír. Ráadásul itt Matthew McConaughey mellett a rendszerint ügyeletes jófiút alakító Hugh Grant egy tenyérbemászó szemétláda szerepében tűnik majd fel, már ezért önmagában néznénk a filmet.

10. Ritmusszekció (Rhythm Section) – január 30.

Blake Lively szokatlan szerepben, kedves széplány helyett korántsem kedves, és néha nem is igazán szép lányként tűnik fel Jude Law és Sterling K. Brown mellett, egy olyan nőt alakítva, aki repülőszerencsétlenségnek álcázott támadásban veszítette el a szeretteit, most pedig megbosszulásukért indít küldetést.

11. Ragadozó madarak és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása (Birds of Prey: And the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn) – február 6.

A Harley Quinn-filmet nagyjából azóta várja a nép, mióta Margot Robbie karaktere volt az egyetlen igazán jól működő eleme az Öngyilkos osztagnak. Most itt van, ráadásul egy csupa női bajkeverőből álló girlpower-antihős csapat tagjaként.

12. A vadon hívó szava (The Call of the Wild) – február 20.

Harrison Ford Jack London regényének újrafeldolgozásában – mert már készült egy ilyen, Clarke Gable főszereplésével – egy otthonról elkeveredett, tüneményes CGI-kutyával barátkozik össze. Nem ez lesz az év filmje, de meglesz a közönsége, az biztos.

13. Zárójelentés – február 27.

A magyar filmes felhozatalról egyelőre keveset lehet biztosan tudni, de az kétségtelen, hogy jelen tudásunk szerint a legjobban várt magyar film 2020-ban Szabó István Zárójelentése lesz Koltai Lajossal a kamera mögött, a főbb szerepekben pedig Klaus-Maria Brandauerrel, Stohl Andrással és Udvaros Dorottyával.

14. A láthatatlan ember – február 27.

A szolgálólány meséje után Elisabeth Moss valami egészen mást csinál, konkrétan egy – micsoda meglepetés! – láthatatlan ember elől próbál menekülni, aki egykor az exe volt, mindemellett szociopata, továbbá legjobb tudomásunk szerint öngyilkos – vagy mégsem. A Blumhouse horrorja akár még jó is lehet.

15. Előre (Onward) – március 5.

A Pixar 2020-ra is készül néhány egész estés animációval, ezek közül az Előre már tavasszal megérkezik, modernkori varázslényekkel, akik úgy tudják, varázslat már nem létezik, amíg egy kisebb csoda és egy nagyobbacska baleset folytán vissza nem varázsolják az életbe elhunyt apjuk testének alsó felét, deréktól lefelé. Teljesen őrülten hangzik, ami, ugye, egy Pixar-mesénél teljesen normális.

16. Emma – március 12.

A Kisasszonyok nem az egyetlen klasszikus leányregény, ami 2020-ban új nagyvásznas feldolgozást kap, Jane Austen ismert nőalakja is visszatér Anya Taylor-Joy megformálásában, de Bill Nighy jelenléte is garantálja a színvonalat.

17. Hang nélkül II (A Quiet Place: Part II) – március 19.

A John Krasinski – Emily Blunt házaspár folytatja a történetet, melyben a földet bizarr, gyilkos lények lepték el, akik hang alapján tájékozódva támadnak mindenre, ami zajt csinál. Az első film olyan fergetegesen feszültségteli volt, és olyan kiválóan építette fel a némaság világát, hogy alig vártuk, hogy megérkezzen a folytatás. Most itt van, és a nemrég érkezett első trailer alapján tovább gazdagodik a történet.

18. Mulan – március 26.

Természetesen idén sem maradunk élőszereplősített Disney-rajzfilm nélkül, ám a 2019-es mérsékelt sikerek után a Mulan a jelenlegi tudásunk alapján még akár jó is lehet.

19. Nincs idő meghalni (No Time to Die) – április 8.

Daniel Craig utolsó 007-es szereplése megjárta a hadak útját, de most már tényleg érkezik, az összes szokásos kellékkel bombanőktől menő kütyükig.

20. Fekete özvegy (Black Widow) – április 30.

Ahogy élőszereplősített Disney-hősök vagy remake-halmok, úgy szuperhősfilmek nélkül sem kell kibírnunk a 2020-at, többek között megérkezik végre a Scarlett Johanssonnak rég kijárt Fekete Özvegy-film is, mely jelentős részben itt forgott Budapesten.

21. Doktor Szöszi 3 – tavasz?

Reese Witherspoon a legutóbbi rész óta sokat tett azért, hogy kikerüljön a Doktor Szöszi-skatulyából, de épp ezért vagyunk kíváncsiak, hogy milyen lesz a folytatás. Ha végre elkészül, ugyanis az eredetileg Valentin-napra ígért, azóta már májusi bemutatóval tervezett, de egyelőre semmilyen megmutatható produktummal nem rendelkező, és teljesen ismeretlen szinopszisú film sorsa egyelőre ingatagabb, mint egy tizenhét centis sarkú Louboutin.

22. Nő az ablakban (The Woman in the Window) – május 14.

Bár már azt hittük, leáldozott a domestic noirnak, de úgy tűnik, mégsem, Amy Adams főszereplésével ugyanis érkezik A. J. Finn regényének feldolgozása az agorafóbiás nőről, aki szemtanúja lesz szomszédasszonya meggyilkolásának – vagy csak azt hiszi.

23. Halálos iramban 9 (Fast & Furious 9) – május 21.

Túlexponált franchise nélkül sem múlik el az év, így 2020 is hoz egy sokadik Halálos iramban-filmet, amiről nem is kell tudnunk semmit ahhoz, hogy elmesélhessük, miről szól majd: kocsikról, azok összetöréséről, és A Családról.

24. Promising Young Woman – május 28.

Carey Mulligan briliánsnak ígérkező bosszúhadjárata, melyben a nők részegségével visszaélő erőszaktevőket teszi helyre, az első trailerével megvette kilóra a világot, minket is, így a film, aminek egyelőre nem tudunk magyar címéről, máris ott van a legjobban várt 2020-as filmjeink között.

25. Wonder Woman 1984 – június 4.

Alaposan megvárakoztatta Diana rajongóit a DC, de végre itt a folytatás, amelyben Gal Gadot a tomboló retrólázat meglovagolva a ’80-a években tesz rendet, és valamilyen módon még egykori szerelme is visszatér.

26. Éden

Kocsis Ágnes, a Pál Adrienn író-rendezője az izolációról és az emberi kapcsolatokról készített filmet, melyben főhőse kénytelen mindentől elzártan élni, ugyanis allergiás az égvilágon mindenre. A filmet 2019 második felére ígérték, ami nem jött össze, de idén már remélhetőleg tényleg bemutatják.

Szkafanderben él a magányos nő, aki mindenre allergiás
Erről fog szólni a Kocsis Ágnes új filmje, amelynek nemrég fejeződött be a forgatása.

27. Candyman – június 11.

Az ügyeletes horroristen Jordan Peele most nem ír vagy rendez, de producerként van jelen ebben a filmben, mely az azonos című – nálunk Kampókéz címen futott – 1992-es horror folytatása. Ebből még akár valami jó is kisülhet.

28. Lelki ismeretek (Soul) – június 18.

A Pixar másik idei nagy dobása, melyben egy jazzrajongó tanárbácsi lelke egy balesetben kiszakad a testéből, és egy olyan központba kerül, ahol a megszületésre váró kisbabák új lelkeit képzik. Az erősen az Agymanókra hajazó film a nyári nihilbe érkezik majd, nagy örömünkre.

29. Free Guy – július 2.

Ryan Reynolds egy ideje felcsapott ügyeletes szépfiú helyett ügyeletes vicces fiúnak, és ebben a filmben is ebben a szerepben tűnik fel majd, egy öntudatra ébredt videojáték-karakterként.

30. Szellemirtók: az örökség (Ghostbusters: Afterlife) – júl 10

A pár éve bődületes cikibe fulladt női Szellemirtók-filmtől teljesen függetlenül, az eredeti franchise részeként érkezik ez a film, melyben nemcsak Paul Rudd és a Stranger Things Finn Wolfhardja tűnik majd fel, de ha hinni lehet Sigourney Weavernek, aki egy interjúban ezt állította, akkor az eredeti Szellemirtókból is egészen sokan. Egyelőre csak amerikai premierdátumról tudunk.

31. Top Gun: Maverick – július 16.

Ha már visszatérés: Tom Cruise is újra behajtogatja magát a vadászgépébe, hogy megmutassa a kezdőknek, hogy is van ez. Harmincegy év után a dologtól várható némi csakazértis hangulat, de annyi baj legyen.

32. Tenet – július 17

Christopher Nolan jó alaposan megkent egy mézes madzagot, és elhúzta a közönség orra előtt, a Tenetről ugyanis, bár még trailere is van, elég nehéz megállapítani, hogy vajon miről is szól majd azon túl, hogy a főhős meglehetősen fura kapcsolatot ápol az idő fogalmával. Mindenesetre a nyár közepére beesik ez a film, még ha jelenleg csak amerikai premierdátumról tudunk is.

33. Morbius – július 31.

Jared Leto játssza a címszereplőt ebben a képregényfilmben, melyben Pókember egyik egykori ellenfele körül forognak majd az események. Ebből még bármi lehet, a Sony mindenesetre most bizonyíthat.

34. The King’s Man – szeptember 17.

A Kingsman-franchise is most nő trilógiává, éspedig úgy, hogy az eredeti szereplők helyett Ralph Fiennest és egy eredettörténetet kapunk. Szeretjük ezt a sztorit, drukkolunk, hogy ne rontsák el.

35. The Many Saints of Newark – szeptember 25

Egyelőre itt is csak amerikai premierről tudunk, ám a hazai bemutatásban reménykedni talán nem teljes őrültség, hiszen nem másról, mint a Sopranos filmes verziójáról beszélünk, melyben a sorozat előtörténetét mesélik majd el, éspedig az elhunyt James Gandolfini fia, Michael alakításában. Nagyon várjuk.

36. Death on the Nile – október 8.

Egy klasszikus Poirot-detektívtörténetre mindig van igény, főleg, ha Kenneth Branagh a főszereplő, amint az a Halál a Níluson újrafeldolgozásánál történni fog.

37. Örökkévalók (Eternals) – november 5.

Még egy giga-mega szuperhősfilm érkezik a Marvel szuperhősunivezumának negyedik szakaszából, ezúttal azonban tényleg új szereplőket ismerünk meg, azaz gyakorlatilag most kezdődik egy új világ felépítése, ami aztán a következő évek blockbuster-versenyének legerősebb versenyzőit adja majd. Kíváncsian, bár kissé fásultan várjuk.

Fotó: Marvel

38. Amerikába jöttem 2 – december 12.

Az ősrégi filmsikerekről új bőrt lehúzni próbálás éve lesz 2020, legalábbis ha azt nézzük, hogy itt van még egy több mint harmincéves film, ami idén kap folytatást. Az eredeti szereposztás jelentős része visszatér, de hogy ez jó lesz-e nekünk, abban egyelőre nem vagyunk biztosak.

39. Dűne – december 18.

Hivatalosan még nem tűzték ki a magyar premierdátumot, de nyugodtan kiindulhatunk az amerikaiból, elvégre csak nem hagyja Denis Villeneuve, hogy filmjét, amit jó részben itt forgattak, későn mutassák be Magyarországon. Nagyon-nagyon várjuk.

40. Godzilla vs. Kong – ősz/tél?

A nemzetközi oldalak november végére, a Filmforgalmazók.hu december végére ígéri a szörnyfilmek szörnyfilmjét, melyben összecsap a két megajószág, hogy eldöntsék, ki a nagyobb király. Nekünk igazából mindegy is.

Természetesen mindezeken túl érkezik még egy rakás film, amit sokan várnak, és még több olyan, amire nem is számítottunk, nem beszélve arról, hogy itt csak a mozifilmek szerepelnek, márpedig a streaming-szolgáltatók idén sem fognak ülni a babérjaikon. Mindenesetre ha kimaradt a film, amit a legjobban vársz, írd meg kommentben.

Kiemelt kép: Marvel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik