Kultúra

Náray Tamás: mindig csak a hibáimat láttam, mint egy anorexiás, aki nem látja, hogy sovány

Szerinte, ha kevésbé kritikus önmagával, akkor sikeresebb lehetett volna.

Bár divattervezőként is elért nagyjából mindent, amit itthon elérhetett, mégsem volt elégedett soha semmivel Náray Tamás. A nemrégiben külföldre költözött alkotó, aki ma már elsősorban az írásnak és a festészetnek él, Lovász László Lakástalkshow-jában beszélt erről.

Soha semmimmel nem voltam elégedett, és erre én most jöttem rá hogy tulajdonképpen mi történt, hogy miért nem volt ez az eufória, hogy elhittem, hogy most már jó ruhatervező vagyok. Mert én láttam a hibáimat. (…) Az a rettenetes szituáció van, hogy az én szemem mindig ezeknek a felfedezésére áll rá. Bennem túl sok volt mindig kétely, és ez hiba volt, mert ha nem lett volna bennem ennyi kétely, akkor lehet, hogy többre vihettem volna. Valami olyasmit kell elképzelni, mint egy anorexiás, aki nem látja, hogy ő sovány. Amikor ott állsz, és mindenki gratulál, és ott vagy a filmben, és jelölnek mint jelmeztervező, és nagy megbízásokat kapsz, és olyan gázsikat, hogy el se hiszed, olyan szállodákban… és ott állok remegve, a munkatársaimat lehet erről megkérdezni, és nem hiszem el, hogy biztos, hogy ez nem tévedés, hogy ezt nekem akarták adni ezt a munkát?

– mesélte a műsorban Náray. Nem otthon kritizálták sokat, mert nagyon jó volt a gyerekkora, még úgy is, hogy szülei, akik mindketten elég jó pozícióban dolgozó értelmiségiek voltak, nem engedték, hogy a Képzőművészetire jelentkezzen, ezért tanult végül külkereskedelmet és nyelveket, ami végül is a divathoz is elvezette. A szüleivel nagyon jó kapcsolata volt, édesapjától is nagyon sokat kapott, nem anyagi, hanem érzelmi értelemben is, a család nőtagjainak pedig az esztétikum iránti érzékenységét köszönheti.

Arról is mesélt a műsorban, hogy hogy érzi magát új otthonában, Spanyolországban, ahol vannak ugyan barátai, de nem él túl intenzív társas életet: nincsen már rá túl nagy igénye, szívesebben tölti otthon az estéit a kutyáival, festéssel, írással, rajzolással. Otthon még nem érzi ugyan magát, de szereti az országot, mert ott – szemben Magyarországgal – komolyan veszik a művészetet, és tudják, mit jelent.

A teljes adás ma este 22 órakor került adásba a Sony Maxon.

Kiemelt kép: Lakástalkshow

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik