Kultúra

Náray Tamás külföldre költözik

A Blikk szúrta ki pénteken, hogy Náray Tamás a Facebookon írta meg, hogy kiürítette műhelyét.

„Ma kiürült az eddigi életünk utolsó helyszíne, pár nap múlva az új tulajdonos építészei birtokba veszik a területet” – írta Facebook oldalán a tervező.

„Megható volt, mert mindent vittek, ami az eljövő embereket rám, ránk, a márkára emlékeztette. Még az ikonikus rózsacsokrot is… De nem kell búcsúzni, hiszen ahogy mondani szoktam, amíg élünk bármi megtörténhet. Ezúttal új országban, új utakon, ami vélhetőleg semmiben sem emlékeztet majd a múltra” – tette hozzá a posztban Náray, majd később, egy újabb posztban már azt írta, minden elfogyott.

„De nem kell búcsúzni, hiszen ahogy mondani szoktam, amíg élünk, bármi megtörténhet. Ezúttal új országban, új utakon, ami vélhetőleg semmiben sem emlékeztet majd a múltra. Csak a könyv… amit, most már biztosan megírok, ezernyi képpel és rajzzal színesítve. Egy marad a régi: sikeres csapaton ne változtass, mondják a bölcs emberek. Mi megfogadtuk” – fogalmazott.

Kiemelt kép: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik