Nemcsak egyféle szabadság létezik (…). Van szabadság valamire és szabadság valamitől. Az anarchia napjaiban a valamire való szabadság érvényesült. Most viszont valamitől való szabadságot kaptatok.
– adja a rendszer egyik kulcsembere, Lydia néni szájába a fenti mondatokat annak kapcsán, hogy Gileád lányai mennyi minden kellemetlenségtől megszabadultak, nincs húspiac, nincs verseny a kelendő és kevésbé kelendő nők között. Valamiféle kitekert logika mentén mindez kétségkívül igaz ugyan, ám kiváló példája annak, hogy hogyan tud egy ügyes propagandista a saját céljainak szolgálatába állítani gyakorlatilag bármit.
Akkoriban az volt az általános vélemény, hogy az életben minden az ember pozitív vagy negatív hozzáállásán múlik. Ha nem tetszik valami, változtasd meg, mondogattuk egymásnak és magunknak is. Lecseréltük hát a férfit egy másikra. A változástól – ebben biztosak voltunk – majd minden jobbra fordul.
A fenti idézetben a gileádi hatalomátvétel előtti időkről van szó – és nem is kommentálnám, inkább csak annyit javaslok, elmélkedjünk el ezen kicsit.
A következő idézetet a bennem élő, mélyre nyomott nyelvfilozófus válogatta be e cikkbe: milyen csodás a nyelv, ahogy a szerelem érzését egy átélhető, lefesthető testi érzethez köti:
Szerelembe estem, mondtuk, beleestem ebbe a pasiba. Mi, nők, már csak ilyen esendők voltunk, hittünk ebben a zuhanásban: mert gyönyörű volt, szárnyaló, s egyszersmind kínzó, szertelen, képtelen.
És akkor kommentár nélkül egy frivol kulcsgondolat:
A szexhiányba senki sem hal bele. A szeretethiányba annál inkább.
Majd egy fontos politikai alaptétel, amelyen közepes történelmi alapműveltséggel is könnyedén elmerenghetünk, lásd továbbá a szovjet munkatáborok kápóit vagy a Sonderkommando tagjait:
Egyetlen erőszakra épült birodalom sem nélkülözte ezt a sajátosságot: a bennszülötteket közülük valókkal tartották sakkban.
Margaret Atwood a 2019-es Glamour Women Of The Year díjátadón. Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images for Glamour
Maradjunk a történelmi-politikai vonalon. Atwood alábbi idézetét különösebb erőlködés nélkül ki lehetne adni esszéfeladatnak, mondjuk, azzal az instrukcióval, hogy „hozzon példákat a jelenből a szerző által leírt jelenségre”.
Történelmi tanulmányainkból azonban tudjuk, hogy egyetlen új rendszer sem tudja rákényszeríteni magát az előzőre anélkül, hogy magába ne olvasztaná a korábbi számos elemét, amint azt a középkori kereszténységbe beépült pogány elemek, valamint a cári titkosrendőrségből kinőtt orosz „KGB” is tanúsítja.
Álljon itt egy fontos kakukktojás: az alábbi idézet ugyan tényleg Atwoodtól származik, azonban nem A szolgálólány meséje törzsszövegéből, hanem a bevezetőből, melyben a szerző arról ír, milyen szabályok mentén írta a kötetet. Fontos tudni a lentieket, hogy ne tekintsük olyan nagyon fikciósnak a regényt.
Az egyik szabály, amit követtem, az volt, hogy semmilyen eseményt nem teszek a könyvbe, ami ne történt volna már meg – James Joyce szavaival élve – a történelem „lidércnyomásában”, ahogy semmilyen technológiát sem, ami nem elérhető.
Ugyancsak a bevezetőből származik az alábbi idézet, amit akkor ezzel a mozdulattal hozzá is csaphatunk a fentebb említett esszékéréshez: itt is sokkolóan sok a hasonlóság a jelennel:
Termékeny nők nélkül az emberek kihalnak. Ezért volt sokáig a csoportos erőszak és a nők, lányok és gyerekek meggyilkolása a népirtásoknak vagy egy népesség leigázásának és kizsákmányolásának a velejárója. Öld meg a csecsemőiket, és helyettesítsd őket a tieiddel, mint a macskák; kényszerítsd a nőket, hogy szüljenek gyermekeket, akiknek a felnevelését nem engedhetik meg maguknak, vagy akiket elveszel tőlük a saját céljaidra, lopd el a gyermekeket – ez széles körben elterjedt, ősöreg motívum. A bolygón minden egyes elnyomó rezsimnek az az alappillére, hogy ki uralja a nőket és a gyermekeket.
Cikkünk végéhez közeledve álljon itt egy fontos mentálhigiénés jótanács, amit minden olvasónak jó szívvel ajánlok (a humor megléte alapfeltétel).
Hatalmas ereje van annak, ha az ember trágárságokat suttog a hatalmon levőkről. Van valami szórakoztató benne, valami pajzán, titokzatos, tilalmas és borzongató. Olyasféleképpen hat, mint a bűbáj. Lelohasztja a felfújt hólyagokat, közös nevezőre hozza őket, ahol már kezelhetőek.
Végezetül pedig egy emlékeztető, hogy mekkora veszély a tájékozott nő.
A legnagyobb hibát azzal követtük el, hogy megtanítottuk olvasni őket (ti. a nőket). Még egyszer nem tennénk.
Kedves női olvasóm, Margaret Atwood nyolcvanadik születésnapján nem kívánhatok mást: legyen ön is veszélyes, olvasson Atwoodot!
Kiemelt kép: Emma McIntyre/Getty Images Hulu
