A Fülledt utcák (The Deuce) második évadának zárójelenete volt talán az egész sorozat legvidámabb pár perce: egy ütemes, pozitív Pretenders-szám aláfestette montázs mutatta meg, milyen állapotban búcsúzunk el a szereplőktől az utolsó évad előtt. Azoknak, akik feltűntek a montázsban, látszólag mind megfelelő irányba tartott az életük, és majdhogynem valamiféle optimizmust is ki lehetett érezni belőle, noha tudhattuk volna, hogy alapjában véve mégiscsak egy prostitúcióval, pornóiparral, szervezett bűnözéssel és egyéb sötét dolgokról szóló sorozattal van dolgunk, aminek egyszerűen nem lehet jó vége. Anélkül, hogy le akarnánk lőni a fordulatokat, a szálakat elvarró záróévad már más hangvételt üt meg, de ez senkit nem lephet meg, aki ismeri David Simon munkásságát.
Minden idők egyik legjobb sorozata, a Drót alkotója sosem választja a könnyebb utat, és itt sem várhatta senki, hogy Vince, Frank, Eileen, Lori és a többiek boldogan élnek az idők végezetéig. Egyébként is, az élet nem lett könnyebb Manhattan 42. utcája környékén, mióta magukra hagytuk őket: hét évvel később, 1985-ben felvéve a fonalat, már alig maradt valami az első évadban megismert Deuce-ból. Bár a bűnözés változatlanul jelen volt, sőt még romlott is a helyzet, a hagyományos prostitúció addigra már-már eltűnt az utcákról, velük együtt pedig az első két évadban komoly szerepet játszó fekete stricik is, akik közül ugyan többen is meghaltak már, a maradékot viszont nem látjuk többet, így sajnos Larry Brownt sem, akiről Simon azt feltételezi, színészként megtalálta magát, viszont az ő életútjában már nem voltak több kanyarok, hogy komoly szerepet kapjon, cameóra pedig az őt alakító Gbenga Akinnagbe nem ért rá, mivel folyamatosan játszik a Broadway-n. Zajlik tehát a szemünk előtt a dzsentrifikáció, de ez egyáltalán nem az a vidám folyamat, aminek esetleg gondolnánk. Mindeközben virágzik a szociális kiadásokat visszavágó Reaganomics, arat az AIDS, a VHS-rendszer elterjedése a hagyományos pornóipart fenyegeti, mindent ellep a kokain, a városvezetés pedig minél hamarabb szeretné megtisztítani a rossz hírű környéket a bűnözéstől, hogy az ott felhúzott új házakba már jómódú vevők költözzenek.
Simon és írótársa, George Pelecanos a régi Deuce halálát összevonta a szereplők személyes sztorijaival is, és többüknek is itt a vég (és/vagy a kapcsolatuknak is annyi), ami végül is egyikük esetében sem lehet meglepő. Mindenesetre ez sokkal súlyosabb hangulatot ad az évadnak, főleg, hogy csaknem mindegyik rész végén elveszítünk egy fontos karaktert, és ha nem lenne Bobby póthaja, talán el is vesznénk a szomorúságban. Szokás szerint néhány szereplő magyarázat nélkül eltűnik a sztoriból, mások meg mellékszereplőkből a törzsgárdához kerülnek, mint ebben az évadban a két egykori prostituált, Melissa és Loretta is, bár kettejük közül csak az előbbi beemelése tűnt indokoltnak, míg a brókerként ügyeskedő, simlis és esetlen Joey Dwyert, Bobby fiát (Michael Gandolfini, James fia játszotta) viszont akár még többször is elnéztük volna, annyira jól eltalált karakter volt. De a lényeg úgyis a korábban már megszokott főszereplők jelenléte volt: az a felismerés, hogy ennek a sorozatnak nem a két szerepet alakító James Franco a lelke, hanem Maggie Gyllenhaal, már a tavalyi kritikánkban is szerepelt, és ez most fokozottan így volt, egyértelműen az utcalányból pornóssá, majd filmrendezővé lett Eileen „Candy” Merrell a Fülledt utcák igazi főhőse, aki minden akadály ellenére ragaszkodik a saját elveihez, még akkor is, ha mint ebben az évadban, a személyes boldogsága múlik rajta. Candy még most, kvázi sikeres rendezőként is borzalmas kompromisszumokra kényszerül néha, de az utcán és a pályán szerzett rutinja minden helyzetből kisegíti, és ő az a szereplő, akiért tényleg nem kell aggódnunk, még akkor sem, ha sorozatban kapja a pofonokat a sorstól, mert ő az (talán az egyetlen), aki mindig fel tud állni.
Nem lehet nem megemlíteni a kokainfüggő, kiszolgáltatott pornószínésznővé lett Lorit sem, főleg, hogy Emily Meade ugyanolyan jól formálja meg Eileen ellenpontját, az ő jelenetei nemcsak szívszorítóak, de néha kiviszik a nézőt a szürke New Yorkból is, jelezve, hogy nem lehet csak úgy elmenekülni a Deuce elől. És még egy sereg személyes, tragikus történet festi sötétebbre a harmadik évadot, melyben ugye epizódonként búcsúzhatunk el legalább egy kedvelt karaktertől, hogy aztán elérkezzünk egy igencsak meglepő, Simon munkásságától merőben szokatlan húzásig, amikor is a befejezés tényleg olyan lesz, mint egy finálé. Ez viszont azt is megerősíti, hogy nem ám a megismert pornósok, kurvák, stricik és maffiózók a főszereplők, hanem maga a Times Square (és annak a Deuce néven ismert része), a hetvenes-nyolcvanas évek legendásan rossz hírű negyede, lebujokkal, szexboltokkal, peep show-kkal, pornómozikkal, bűnözéssel, mely alig egy-két évtized alatt úgy megváltozott, hogy rá se lehet ismerni. A mostani, turistáktól nyüzsgő, színes-szagos, megastore-okkal és üzletekkel teletömött Times Square inkább tűnik egy Disneyland és pláza keverékének, mint egy város szerves részének, ugyanakkor az is igaz, hogy nem kell bűnözőktől félnie senkinek, és kisgyerekekkel is végig lehet sétálni akár este is a környéken.
Hogy ez jó vagy nem jó? Ebben Simon és Pelecanos nem foglalnak egyértelműen állást, inkább csak megmutatják, hogy mindez hogyan csapódott le a Deuce-t működtető és ott élő-dolgozó emberek életén, gazdag szocio-kulturális, sőt, történelmi és gazdaságpolitikai utalások seregével. Csakhogy mindeközben a Fülledt utcák nem egy dokumentumsorozat, és nem is lehet elintézni annyival, hogy „a pornóipar aranykoráról” szól, hanem egy már-már szappanoperaszerűen szórakoztató/elborzasztó történetfolyam, melyben több tucatnyi, valósnak ható karakter személyes sztoriját láthatjuk – némelynek volt valós mintája, mások csak akár létezhettek is volna, de szerepelt ebben az évadban ténylegesen létező alak is (a körzetet a bűnözőktől új módszerrel megtisztító Jack Maple). A sorozat nem lett közönségsiker, ami végül is nem csoda, hiszen sokszor kegyetlen és tragikus történeteket láthattunk, ráadásul a prostitúció, a pornóipar vagy éppen a meleg közösség mindennapjai nem feltétlenül közönségvonzó témák (főleg, hogy egyiket se ábrázolták szégyellősen, sőt). Ez az évad ráadásul még egyértelműen (és koncepciózusan) nyomasztóbb volt a korábbi kettőnél, kevesebb volt benne a popkulturális kikacsintás is (bár az újra felvett Blondie-slágerrel aláfestett főcím telitalálat), és ami az ilyen sok szereplőt mozgató sorozatoknál gyakori veszély, nem minden karakter sorsába lettünk megnyugtató módon beavatva. Viszont az is igaz, hogy annak idején a Drót nézettsége sem ostromolta a csúcsokat, kellett egy kis idő, mire elérte a mai legendás státusát. És ezzel nem azt akarnám mondani, hogy a Fülledt utcák ugyanolyan remekmű, de egész biztos, hogy évek múltán erre is úgy szokás majd utalni, mint az igazgyöngyre a sorozatipart is egyre inkább ellepő franchise-özön, bugyuta fantasyk és futószalag-munkák közepette.
Fülledt utcák (The Deuce), 3. évad, 8 rész, HBO. 24.hu: 9/10
