Ha három szóval kéne jellemezned a Z generációt, melyek lennének azok?
Energia, frissesség, social media.
És a te generációdra, az Y-ra mi illik a legjobban?
Keresgélés, önmagunk keresése és enyhébb elveszettség.
Bár te magad az Y generáció tagja vagy, mégsem arról akartál filmet készíteni. Azért nem, mert arról készült már több, a Z-ről meg egy sem, vagy jobban izgat az utóbbi?
Én 27 éves vagyok, nem állok annyira messze a Z generáció tagjaitól, bár ezeket a generációs kategorizálásokat nem tartom olyan jónak megbélyegezni. Az Y generációba számomra azok a harmincasok tartoznak, mint akiknek például a Rossz versek vagy a VAN járja körbe a problémáit, mint munkakeresés, családalapítás, hogyan és kivel. Ezekben én még nem vagyok benne, viszont az előző tíz évem meg elég masszív volt. Én is ennek a korosztálynak a tagja voltam, napi szinten éltem meg, milyen ebben benne lenni, a kocsmai vagy a taxijelenet a filmben például személyes történetekből született. A filmben megjelenő felelősségvállalás problémáját sokkal inkább a Z generációban tudtam elképzelni.
A film sztorijáról annyit tudunk, hogy egy csapat fiatal srác különböző kihívásokat teljesít, amit a YouTube-on is megosztanak, de a próbatételek egyre jobban elfajulnak. Neked volt hasonló élményed kamaszként? Mi a legnagyobb hülyeséged, amit csináltál?
Általánosan jellemző volt a társaságunkra, de a kortársainkéira is, hogy mindig a határokat feszegettük egy kicsit, legyen szó ivásról, betörésről, videofelvételek publikusságáról, de nem mentünk túl egy bizonyos határon. Nem voltunk akkora férgek, mint a film főszereplői egyes helyzetekben. Olyannak voltam szemtanúja, mint amit a filmben is lehet látni, amikor a főszereplő sliccén kidugott ujján orális szexet imitál a főszereplő lány. Ez egy tipikus határfeszegetés, ami így utólag visszanézve egyértelműen nem fér bele.
A bűntudat és a felelősségvállalás kérdése Ischler című kisfilmedben is erősen foglalkoztatott. A FOMO-ban attól izgalmas az egész, hogy a „bűnös” szemszögéből látjuk szinte az egész film történéseit, így benne van a pakliban, hogy elkezdjük őt felmenteni egy ponton.
Ez szándékos volt. Nem akartam felmenteni őt, ahogy a film sem és nagyon remélem, hogy a nézők sem fogják.
Olyan, mintha feladat lenne a néző számára, hogy kicsit elvesszen, majd ő maga bogozza ki, kivel lehet azonosulni és kivel nem.
Igen. Mi csak nagyon kis gesztusokat akartunk tenni, hogy ne nyomjuk rá a mi igazunkat a történetre és a fő karakterre, és csak jelezzük, milyen egy ilyen állapotban lenni, miközben egyáltalán nem akartuk felmenteni. Viszont nem lehet teljesen fekete-fehér a sztori, akkor semmiképpen sem egy ennyire ártatlannak tűnő, kedves arcú srác játszaná a főszerepet.
Ez az első nagyjátékfilmed. Mi az, amitől leginkább tartottál a forgatás előtt vagy közben?
Mindentől. Gyakorlatilag nem volt olyan pontja az egésznek, amitől ne tartottam volna. Szerencsére egy idő után annyira felgyorsulnak az események az előkészítés alatt, hogy elfelejtesz parázni és már csak csinálod gőzerővel. Attól nagyon féltem, hogy a legdrágább jelenetünk el fog úszni. Ezt a Szabadság hídon forgattuk, ekkor mászott fel Will Smith a Lánchídra, emiatt visszavontak minden addig megkapott engedélyt, egyik napról a másikra. Közben fogyott a pénz [60 millió forint támogatást kapott a film a Filmalaptól], ezt leginkább Iványi Petra producernek volt nagy matek kisakkoznia. Bár a hídjelenet sikerült, de így is volt olyan jelenet, amit át kellett írni.
A Filmalap visszadobta a forgatókönyvet, mondván, az túl durva és erkölcstelen, amit részben át kellett írni. Min változtattál?
A Filmalap Inkubátor programjára még a Csaba Bálinttal közösen írt, Senki nem megy sehova című forgatókönyvünkkel jelentkeztünk, amely egy szülő páros balesetben bekövetkezett halála utáni gyászfeldolgozásról szólt. Ez annyiban különbözött a jelenlegi történettől, hogy a mostani verzióban a kamaszok között történik konfliktus, és egyfajta feldolgozás, illetve felelősségre vonás. Ez sokkal jobban tetszett nekem, mert generációs dolgot szerettem volna készíteni, mintsem a szülő-gyerek konfliktust a középpontba helyezni. Emellett nagyobb hangsúlyt akartam fektetni a felelősségre vonásra és a férfi-női viszonyra.
Csaba Bálinttal nem tudtunk továbbhaladni, mert mást szerettünk volna, végül Kerékgyártó Yvonne-nal folytattuk a forgatókönyv írását. Ekkor viszont már odaítélték nekünk az inkubátoros pénzt, de a mi esetünkben annyira új volt a sztori, hogy visszadobta a Filmalap, miután látták, hogy nem egy fekete komédia, hanem káromkodós tinisztori lett az egészből, amitől megijedtek. A Döntőbizottság azt mondta, legyen egyértelműbb a forgatókönyv, legyen világosabb, ki a tetű és ki nem, ne egy „rossz srácokat támogató” film legyen a végeredmény.
Mit kerestél a szereplők kiválasztásánál, azon kívül, hogy amatőrök legyenek? Mennyi improvizációra volt lehetőségük?
Mindenképp olyan szereplőket kerestem, akik nem színészileg, hanem emberileg jók, tudom, hogy végig lehet velük csinálni egy féléves próbafolyamatot és le lehet velük forgatni a filmet, mert megértik a jelenetet, felismerik a problémát és kölcsönösen megbízhatunk egymásban. Szerencsére sikerült, egy olyan nyolcas jött össze, akik húzták egymást felfelé.
Nem az volt a lényeg, hogy szó szerint tudják a szöveget, hanem hogy megértsék, miről szól. Tudták, hogy mik azok az információk, amiknek mindenképpen benne kell lenniük a szövegükben és hogy mi a dramaturgiai ív. A főszereplő Yorgos Goletsas például megtanult egy hosszabb szöveget, de folyamatosan küzdött vele, azt mondta, nem érzi a magáénak így. Végül elhagyott belőle részeket, mást pedig hozzátett, tehát megvolt ez a szabadabb, imprós vonal. A hosszú próbafolyamat jót tett, mert folyamatosan fejlődtek a srácok és a jelenetek, és még a forgatáson is tudtak valami újat hozzátenni.
Hogy élték meg a srácok a forgatást, illetve a lelkileg megterhelőbb jeleneteket?
Bár László Panna bárhányszor megcsinálta volna a már említett, imitált orális szexjelenetet, mivel nagyon maximalista volt, Yorgos számára nem volt könnyű, ő idegileg nehezen bírta ezeket a pillanatokat. Annyira beleélte magát, hogy három felvétel után nem lehetett tovább forgatni, egyszerűen láttam rajta, hogy kivan, ezen a jeleneten izgult végig. Ugyanez volt a film egyik főjeleneténél is, de egy ponton túl nem volt hajlandó megcsinálni, annyira kivolt. Komoly lelkiismeret-furdalása volt neki és a többi srácnak is egy-egy jelenet forgatásánál. Van például egy hajléktalanokkal forgatott jelenet, ahol a Bouquet Gergő alakította srác pénzt kínál egyiküknek, ha cserébe táncolni kezd, majd megjelenik egy férfi (Hajduk Károly), aki felpofozza. A Gergő minden felvétel előtt odament hozzá, hogy ő rendes srác, nem bántana senkit, ez csak egy szerep.
Egy másik jelenetnél pedig, amit a Bakáts téren forgattunk, van egy olyan rész, amikor rácsapnak az egyik lány fenekére. Mi előre lepróbáltuk ezt még a forgatás előtt, a már kicsit részeg pultos viszont azt hitte, hogy mi alázzuk a nőket ebben a helyzetben. A sokadik seggre csapásnál kirohant a pultból, letépte magáról az ingét, ami el is szakadt,10 és izomból nekiment az egyik srácnak.
A film nagy részét a főszereplők vették fel mobiltelefonnal. Nem volt nehéz kiengedni az irányítás ezen részét a kezedből vagy az operatőréből?
Szerencsére a saját iPhone-omon folyamatosan láttam azt a képet, amit ők vesznek. Volt olyan, hogy annyira belemerültem a nagy nézegetésbe, hogy megláttam saját magam a képen, mert besétáltam a jelenetbe. Nem éreztem lemondásnak, a kontroll megvolt, hiszen ugyanúgy instruálni kellett a szereplőket, elmondani, hogy mi látszódjon a képen. A különbség annyi volt, hogy nem Deák Kristóf fogta ilyenkor a kamerát, hanem valamelyik szereplő. Inkább Kristóf számára volt ez nagyobb áldozat. A próbákon még Kristóf vette fel ezeket a jeleneteket is, csak iPhone-nal, de Bouquet Gergő és Pokorni Ábel szóltak, hogy mivel a forgatókönyv szerint Sipőcz András veszi fel a jelenetet mint Youtuber, milyen jó lenne, ha tényleg az ő kezében lenne a telefon és nem az operatőrében, mert színészileg könnyebb nekik így. Amit a srácok vettek fel, jó értelemben véve nagyon trash lett, és bár Kristóf is így vette fel, nyilván szerkesztettebb lett az eredmény. Ő mondta ki végül, hogy a srácok vegyék fel ezeket a jeleneteket.
Elégedett vagy a végeredménnyel?
Szerintem az ember sosem elégedett, és nem is tudja megítélni. Kell öt-hat év, hogy újra megnézzem a filmet, és tiszta fejjel lássam azt, amit a néző. Azt tudom, hogy ennyi idősen, ezek között a lehetőségek között most ezt tudtam, tudtuk. Nem azért, mert nincs feljebb. Van, jóval, és meg is kell ugrani ezeket a szinteket, de most, rögtön az SZFE elvégzése után, az inkubátoros körülményekkel és a mostani tudásunkkal ezt tudtuk lerakni.
Van vágyad arra vonatkozólag, hány nézője legyen a filmnek?
Nincs. Egy közönségfilmnél és egy művészfilmnél is meg lehet saccolni, hányan nézik meg, a FOMO egyik sem annyira. Ez a film leginkább a 16 és 30 közöttieknek és a szülőknek tud szólni. Utóbbiaknak nem tudom, mennyi ideje van, a fiatalok pedig, egy szubkulturális réteget leszámítva, inkább a tutira mennek, beülnek mondjuk a Marvel-filmekre. Nagy álmaim nincsenek, ebből a szempontból realista vagyok, de remélem, hogy megtalálja a közönségét a film és nekik ad is valamit. Ami még királyabb lenne viszont, de ez távoli álom, hogyha páran rám írnának az Instagramon, és el mernék mondani a véleményüket a filmről.
Neked mi a FOMO-d?
Ha látok egy sztoriban egy eseményt, aminél nem voltam ott, de a barátaim igen, vagy ha nem látok egy filmet például. De tulajdonképpen az egész elmúlt tíz évem FOMO volt bizonyos szempontból, mert egy betegség miatt semmilyen rövidet nem fogyaszthatok. A környezetemben ez elég gyakran előfordult, én meg sosem tudtam úgy hangulatba kerülni a csapattal. Az azért elég rossz érzés volt.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
