Termelőszövetkezet úthengert keres megvételre
A krimihez hasonlóan a vígjátéksorozat is hosszú késéssel jelent meg a magyar televíziózásban, pedig a kabarénak és a bohózatnak is komoly hagyományai voltak nálunk, de ezek sokáig megmaradtak a megszokott keretek között. A szituációs komédia pedig, hiába volt már hosszú évek óta sikeres a külföldi tévékben, végképp elképzelhetetlen volt sokáig. Ebben fontos szerepet játszott, hogy a műfajt sokáig lenézték itthon (Ocsovai Gábor egy 1980-as cikkében is úgy fogalmaz, nálunk még fenntartásokkal kezelik, ezért még polgárjogot sem kapott), ezért a valódi, minden kritériumnak megfelelő szitkomra még sokáig kellett várni, de kifejezetten tévére írott vígjátéksorozat is csak 1977-ben került először a képernyőre. Ez volt a Robog az úthenger, melyre rendszeresen bohózatként is hivatkoztak az újságírók, noha a rendező, Bednai Nándor erről mást gondolt: „Célunk a szórakoztatás, műfajunk a hagyományos realista vígjáték, nem bohózat vagy burleszk” – mondta a rendező, aki azt is hangsúlyozta az Éva magazinnak, hogy az alapötletet is a valóságból merítették: „Olvastunk egy apróhirdetést: egy termelőszövetkezet úthengert keres megvételre. Szokatlan hirdetés, eltöprengtünk rajta, s kitaláltuk az alaptörténetet.”
Az alapötlet egyébként Gát Györgytől, a televízió munkatársától, és a Linda vagy az Angyalbőrben későbbi rendező-producerétől származott, de mind a hat részt más-más író jegyzett, köztük Kállai István, Kardos G. György és Verebes István, az egészet pedig Ágoston György dramaturg dolgozta egységessé. Érdekes egyébként, hogy a sorozat forgatása közben íródott cikkek még hét részről beszéltek, de végül eggyel kevesebb került adásba – az indokról a főszereplőt, Szabó Gyulát a Reform című hetilap idézte 1990 januárjában: eszerint a hetedik epizódban az úthenger az alvó őr mellett behajtott volna egy laktanya lőterére. „A film ellen a Honvédelmi Minisztérium akkori illetékesei tiltakoztak, mondván, hogy ilyesmi nem történhet meg a mi jól őrzött laktanyáinkban.” Bednai egyébként régi barátjára osztotta a főszerepet, Szabóval együtt jártak főiskolára és együtt is katonáskodtak: ő aztán a Magyar Televízió első rendezője lett, aki az első élő közvetítésen, az 1957. május 1-jei felvonuláson is dolgozott, ám utána az ‘56-os szerepvállalása miatt egy időre eltávolították az intézményből. A kényszerszünet után visszatért, és számos tévéfilmet rendezett, de a Robog az úthenger volt az első nagy produkció, amit Bednai irányíthatott.
És a nagy produkció tényleg nem túlzás: közel százötven színész szerepelt benne, köztük szokás szerint egy sereg országosan ismert arc, Szabó Gyula mellett feltűnt a sorozatban Bárdy György, Bessenyei Ferenc, Bodrogi Gyula, Zenthe Ferenc, Moór Marianna vagy a fiatal Csongrádi Kata, és olyan kakukktojások is szerepeltek egy-egy epizódban, mint Antal Imre vagy Cserháti Zsuzsa. Ha ehhez hozzávesszük a valósághűnek beharangozott történetet és Bednai ígéretét, miszerint „a Robog az úthenger emberi-társadalmi gondokról szól, sok-sok ötlettel, derűvel”, érthető volt a várakozás, főleg, hogy az alapsztori is ígéretesnek tűnt: a fiktív Nyírmadocsa falut (melyet a sorozatban Pilisszentlászló alakított) a világgal összekötő bekötőút megépítéséhez kell egy úthenger, amit Józsi bácsi, azaz az őszre festett hajú Szabó Gyula hoz haza egy zalai MÉH-telepről. És miközben átvág az országon, számos érdekes kalandba keveredik. A siker elkerülhetetlennek tűnt, pláne, hogy a Robog az úthenger az értékes szombat esti idősávban kapott helyet, a Fogadjunk, hogy végignézi! című szórakoztató blokk ékköveként.
Ne ingereljék a nézőket szombat esténként!
Aztán 1977 januárjában bemutatták a sorozatot, és az első rész után még csak fanyalgó kritika a végére valósággal szétszedte a Robog az úthengert. Akadt már példa a cikksorozatban pár olyan tévésorozatra, amelynek nem volt túl jó a sajtóvisszhangja, de a Robog az úthengerhez hasonló, egységesen megsemmisítő kritikák azért addig elkerülték a Magyar Televízió saját gyártású produkcióit. Itt viszont alig sikerült találni legalább egy megyei lapban megjelent írást, amely kicsit védelmébe veszi a sorozatot, mert egyébként addig nem látott vehemenciával estek neki Józsinak és az úthengerének a kritikusok. „Rózsa Sándor óta nem találtak ki annyi lekicsinylő jelzőt filmsorozatra, mint erre a minden humort széttaposó úthengerre” – írta a Népszabadságban Rózsa László. Nézzük például a Hétfői Hírek jegyzetíróját, aki egyenesen a sorozat abbahagyására szólította fel az MTV-t:
Tudom, a „Robog az úthenger” című tévésorozat nem egy-két forintba, hanem milliókba került, miképpen azt is, hogy az alkotóit a jó szándék vezérelte: nevettetni akartak. Az első résznél még csak sejtettük, a másodiknál már tudtuk, a szombat esti harmadik rész után azonban a napnál is fényesebben beigazolódott, hogy az utóbbi esztendők egyik legnívótlanabb műsora kerekedett ki a produkcióból. És most elő a merész javaslattal! Nem szükséges a következő szombatok estéin tovább ingerelni a nézőket: abba kell hagyni a sorozatot. A történet vége bizonyára az, hogy az úthenger hazaér. Gondolom, ezzel nem öltem meg a film poénját. A nekünk szánt poénokat, ugyanis már megölték. Az alkotók …
De nem kímélte a sorozatot a Népszava kritikusa sem, aki a „hosszadalmas és ízetlen” jelzőket használta a produkcióra, a Magyar Hírlap pedig az első rész cselekményének kiagyaltságát kifogásolta: „Persze – mondhatnánk – egy ilyesfajta vigalomban minden megeshet. No, de ennyire? És ennyiszer?” Visszatérő kritika volt, hogy bár az alkotók a jelenkori valóság hű ábrázolását ígérték, a sorozat inkább Göre Gábort, Gárdonyi Géza a századfordulón rendkívül népszerű figuráját, az álnépies stílusban olvasói leveleket írogató lepéndi bírót idézte meg: „A legnagyobb baj, hogy bizonyos beidegződöttségektől nem tudnak szabadulni kabarészerzőink, s azt hiszik, hogy a századelő humorával ma is lehet hatni. Mindenekelőtt a Robog az úthenger című »bohózatra« vonatkozik ez, amely Göre Gábort és Durbints sógort próbálja átplántálni mai körülményeink közé. Közben majd száz év múlt el, s ami a maga korában is a magyar falu idétlen karikatúrája volt, az ma sem válik igazzá és hatásossá azzal, hogy néhány valóban meglevő mai probléma is fölvillan benne, ezek ugyanis az irreális, sőt helyenként sértő környezetben elsikkadnak” – írta a Tolna Megyei Népújságban Csányi László.
Ugyanez volt a kiindulópontja a Magyar Nemzet-es Lőcsei Gabriella írásának is, aki hiába tartózkodott a látványos kitörésektől, a kritikája talán mindegyiknél fájóbb lehetett az alkotóknak, akiket a valóság meghamisításával, hazug bemutatásával vádolt: „Göre Gábor letűnt kalandjai, a már emlegetett népszínművek álnépies fordulatai, század eleji vicclapok hamis népi furfangjai szerint állították össze az egyes történetkéket, mintha az egész ország a képzeletbeli kis nyírségi falutól a fővárosi Szabadság térig dinomdánommal és hejehujával volna kikövezve” – írja a cikk, amely végül néhány konkrét példa bemutatása arra jut: „Tévedni, játszani, füllentgetni is lehet akár a kétszer kettő tényével. Senki nem szenvedi eszmei, gondolati, logikai kárát az efféle hamiskodásnak. (Legfeljebb anyagi kár származhatik az ilyenfajta tévedésből, lelke rajta, aki elszenvedi.) De a mindennapok körüli hazudozás veszedelmesebb játék, mégha kedéllyel s csupa jó szándékkal fogott is e játékba a mókamester. A közgondolkodás és a közízlés szenvedi kárát.”
A másik oldalt tényleg csak a Heves megyei Népújság újságírója, Gyurkó Géza képviselte: „Minden bizonnyal a Robog az úthenger sorozat, amelynek Bednai Nándor a jó kedélyű és értő rendezője, nem vonul be a televízió minden idők legjobb vígjátékainak pantheonjába” – írta, de arra kérte a nézőket, legyenek megértőek: „Legyünk türelemmel, az úthenger is egyszer célhoz ér és esküm rá, hogy bár sokat és sokan fintorogtak miatta, hiányozni fog pöfögése.” Ezt leszámítva a Robog az úthenger volt a korszak tévés pofozóbábuja, melyről a Ludas Matyi még karikatúrát is közölt, ahogy a kritika feliratú kéz egy szakadékba löki az úthengert, egy másik humorista, Miklósi Ottó pedig a Magyar Televízió huszadik születésnapján a sorozatot is belevette a listába, amik miatt szét akarta már verni a tévéjét: „Csak ülök és dühöngök, s magánstatisztikai adataim szerint az elmúlt húsz évben baltával szét akartam verni a futballközvetítés alatt száztizenhétszer, kabaréműsor közben hatvanhétszer, olimpiai közvetítés alatt tizenkilencszer és a Robog az úthenger közben hatszor, de sajnos, mindig lefogtak.”
És a már említett, a szórakoztató műfaj lehetőségeiről szóló, három évvel későbbi cikkében Ocsovai Gábor is ezt a sorozatot hozta fel példaként, mint amely a bukásával az egész műfaj helyzetét megnehezítette: „Ilyen előzmények után ezt a bohózatféleséget nem lesz könnyű visszalopni a műsorba.” Sőt, olyannyira bekerült a Robog az úthenger egy skatulyába, hogy még tizenöt évvel a bemutatása után is előkerült egy, éppen a Família Kft.-t ekéző kritikába: „Milyen mély és hiteles sorozat a Szomszédok! Micsoda érett remekmű a Dallas! Mekkora csúcsa volt a szórakoztatásnak az egykor agyonszidott Robog az úthenger!” – írta Nádrai Valéria a Kritikában, figyelmeztetve, hogy minden relatív.
Mindenütt Józsiként üdvözölnek
A legfontosabb szempont persze a közönség, erről azonban nem nagyon készültek akkor hiteles felmérések, legalábbis a televízió nem büszkélkedett a sikertelenebb műsoraival. A Népszabadság már idézett cikkében utal rá, hogy a Robog az úthenger nem aratott sikert: „Szóval így a kritikusok (s ez egyszer ugyanazon oldalon a nézők is).” Hogy ez mennyire volt igaz, azt ma már nehéz eldönteni. Szabó Gyula szerint például nem egészen: „Tudom: a kritika levágott bennünket. De nekem – úgy érzem – színészként nincs szégyellnivalóm. Ha bárhová megyek az országban, mindenütt Józsiként üdvözölnek, Győrben pedig megkaptam érte a város közönségdíját: egy kicsiny rézúthengert” – mondta a Hétfői Híreknek.
Az biztos, hogy ha a Robog az úthengert nem is ismételték annyiszor, mint A Tenkes kapitányát és a többi nagy kedvencet, de azért idővel bekerült a kedvelt régi sorozatok közé, melyről ma már ugyanolyan elnéző nosztalgiával szokás beszélni, mint a társairól. Ebben nyilván nagy része van a sok remek színésznek, és elsősorban Szabó Gyulának, aki emlékezetes szereppé formálta Józsit, akinek túlzás nélkül szállóigévé is vált egy visszatérő mondása:
Vár engem az én kis rezedaszagú falum, ahol esténként, ha feltámad a szél, az emberek összesúgnak, jön már Józsi az úthengerrel!
A Robog az úthengert övező vita és kritikai visszhang láttán pedig talán erőltetett kicsit a párhuzam, de nem tud nem eszünkbe jutni a Mi kis falunk esete: nemcsak azért, mert mindkettő falun játszódó komédia, hanem azért is, mert ott igen nagy szakadék volt a kritikusok véleménye és a közönség reakciója között. Itt tehát nincsenek nyilvánvaló adataink a Robog az úthenger nézettségéről, de a sorozat ma is tetten érhető népszerűségéből azért valószínűsíthető, hogy akkor sem fedte teljesen a nézők véleményét a kritika.
Most megnézve a sorozatot valahol mindkét oldal érthető: egyfelől a filmbeli magyar vidék ábrázolása tényleg köszönőviszonyban sincs a hetvenes évek valóságával, mintha a negyvenes-ötvenes magyar filmjeiből (vagy még régebbről) léptek volna elő a szereplői. Az eltúlzott gesztusok, a néha már a ripacskodás határán túlmenő komédiázás ugyancsak zavaró lehet, mint ahogy a poénok is bántóan erőltetettek nem egyszer. Mégis, a Robog az úthenger humora szinte minden magyar tévé- és mozinéző számára ismerős lehet, kismillió filmből és tévésorozatból, ráadásul rárakódott már a nosztalgia rétege is, és ma már egész más okokból találhatjuk szórakoztatónak, mint negyven éve. A vígjátékról továbbá mindig el szokás mondani, hogy egy pokoli nehéz műfaj, ennek a fajta folytatásos komédiának is külön szabályai vannak, amit láthatóan az alkotók nem ismertek még teljesen, hiszen előtte nem is volt alkalmuk gyakorolni ezt. Sőt, utána sem, hiszen a televízió illetékesei a Robog az úthenger fogadtatása után egy időre jegelték is a teljes műfajt.
Ma pedig már kevesen emlegetik a kritikai visszhangot, olyannyira, hogy abból is országszerte hír lett, amikor 2010-ben a MÁV Nosztalgia Kft. szakemberei ismét üzemképessé tették a sorozatban szereplő úthengert, és a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteményben helyezték el, ahol azóta is látható. És még az is lehet, hogy az emberek összesúgnak, ha meglátják: „Jön már Józsi az úthengerrel.”
A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók el.
