Kultúra

Rekordbevétellel nyitott az új Pókember-film

A nyári uborkaszezonban, úgy tűnik, az emberek ki voltak éhezve egy kis szuperhősködésre. Észak-amerikai box office eredmények.

Hiába Marvel, hiába szuperhős, hiába a Végjáték utáni időszak megéneklése, a Pókember: Idegenbentől nem mert túl sokat várni a stúdió sem, hiszen nyár közepe van, uborkaszezon, és az efféle sequelek eleve nem szoktak túl acélos eredményeket produkálni. Ehhez képest Pókember legújabb kalandjára annyian voltak kíváncsiak, hogy azzal a film rekordot döntött, még ha kissé mondvacsinált rekordot is: a film korai premierrel, csütörtök-péntek helyett már kedden kijött az észak-amerikai piacokon, és a legerősebb valaha volt hatnapos nyitóidőszakot produkálta. És nem csak Tom Hollandék rekorderek a héten: egy horror is becsúszott a meglepetések közé.

Ez a Pókember már csak akkor lehetne jobb, ha ledobná a jelmezt
A Pókember nélküli Pókember-filmig az Idegenben alcímű résszel is beérjük. Kritika.

Csak a hétvégén 93,6 millió dollárt hozott a Pókember: Idegenben, a keddtől péntekig gyűjtött 91 milliója mellé, így a hétvégét a film 185 milliós hazai bevétellel zárta, ezzel értelemszerűen vezeti is a hétvégi bevételi listát. A nemzetközi karrierje is szépen alakul, jelenleg 395 millió dollárnál jár, ezzel globális összbevétele már jócskán meghaladja a félmilliárd dollárt. Szintén nagy szó, hogy a film megelőzni látszik elődjét, a Pókember: Hazatérést, az ugyanis első hetében a hazai piacokon mintegy harmincmillióval kevesebbet keresett 2017-ben. A Pókember: Idegenben nemcsak pénzügyileg sikeres, hanem a kritikusok és a nézők is szeretik, az IMDb-n 8,1, a Rottenen 90% feletti értékelése van jelenleg.

A Toy Story 4 áll a második helyen így harmadik hétvégéje után, 34,4 milliós hétvégi bevételével, amivel a film hazai összteljesítménye meghaladja 300 millió dollárt, globálisan pedig 650 milliónál jár. A tökéletes nyári bulifilm, a Yesterday is erősen teljesített, második hétvégéjén 10,7 milliót termelt Észak-Amerikában, a világpiacon pedig már 57 millió fölött jár, ami még jobban hangzik, ha mellétesszük, hogy a film nagyjából 26 millióból készült. A toplista negyedik helyén egy horror áll, az aktuális Annabelle-film 9,7 millióval, mellyel Észak-Amerikában 50, világszerte 135 milliónál áll a kassza, ezt pedig az Aladdin élőszereplős remake-je áll 7,6 milliós hétvégi hazai, 921 milliós nemzetközi bevétellel.

Egy Beatles nélküli világban élni lehet, csak nem érdemes
Miután megünnepeltük Eltont és a Queent, haladhatunk még eggyel visszább a poptörténetben. A Beatlest ünneplő örömzenés örömfilm súlytalan, de tüneményes, és ez épp elég így hőségriadók idején. Yesterday kritika.

A hétvége másik rekordteljesítménye csak itt, a top5-ön kívül érkezik, a hatodik helyen álló Midsommar – Fehér éjszakák ugyanis – mely Ari Aster, a Hereditary – Örökség rendezőjének új, hasonlóképp megosztó horrorja – az idei év eddigi legerősebb függetlenfilmes nyitását hozta. A szerdán bemutatott film a hét végéig 11 millió dollárt termelt az USA-ban és Kanadában.

Kiemelt kép: Marvel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik