Meryl Streep június 22-én, szombaton ünnepli a hetvenedik születésnapját, és a hetvenes évek közepétől összesen nyolcvanöt film- és sorozatszerepet kapott, illetve hallhattuk szinkronhangként. Ennyi idő alatt huszonegyszer jelölték Oscar-díjra, három szobrot pedig haza is vitt. A Golden Globe-on harmincnyolc jelölést váltott kilenc díjra a 1979-től. És ezek csak a legnagyobb átadók, Streep számtalan elismerést kapott már, nélküle nincs Hollywood, és minden idők egyik legsikeresebb színésznője. A tehetséget se kérdőjelezhetjük meg, ha végignézünk az IMDb-jén, és átpörgetjük, hogy milyen filmeket is képes volt felhúzni. Nélküle nem lett volna kultfilm, és ennyiszer idézett Az ördög Pradát visel, A Vaslady eltűnt volna a süllyesztőben, de a közelmúltból akár a Hatalmas kis hazugságok második évadával is példálózhatunk. Meryl Streepnek köszönheti a sorozat, hogy érdemes még befejezni. Ezt a vonalat követve kivételesen nem azokat az alkotásokat vettük sorba, amik egyértelműen filmtörténeti remekművek, hanem amikor Meryl Streep volt a stáb legnagyobb szerencséje, és neki köszönhetően lett emlékezetes produkció a vége.
Egyszerűen bonyolult
Aki szereti Nancy Meyers stílusát, az pontosan tudja, hogy mire számítson: szép, sőt, gyönyörű házak, elképesztő és pazarló konyhákkal. Mindehhez jön egy időtálló szerelmi történet. A vígjátékai azon karácsonykor agyonjátszott filmek közé tartoznak, amiket nem annyira egyszerű megunni és megutálni. Elég csak a Holidayre vagy a Minden végzet nehézre gondolni Jack Nicholsonnal és az örök garbós Diane Keatonnal. A furcsa csak az, hogy már az Egyszerűen bonyolult (It’s Complicated) is tíz éves. Ez az a Meyers-film, ami nem vállal kockázatot, gyakorlatilag ugyanaz a hangulata, mint a Minden végzet nehéznek, csak a keleti partról átköltöztek a szereplők a nyugatira Kaliforniába. A hamptonsi stílust mediterránra cserélték. A kritika nem dicsérte halálra Meryl Streep, Alec Baldwin és Steve Martin szerelmi háromszögét, de azért maradjunk annyiban, hogy utólag visszanézve is egy szerethető történet lett, és ez főleg Streepnek köszönhető, az ő jelenléte adta a pluszt.
Nancy Meyersnél jó, ha nem hasonlítgatjuk a magyar viszonyokat a karakterekéhez, nehogy hamar furcsán érezzük magunkat, hogy egy átlagos, elvált, háromgyerekes nő, Jane Adler (Meryl Streep) hogyan élhet egy képeslapról lemászott házban egy túl idilli környezetben. A képernyőről érezzük a vajas croissant és a croq monsieur illatát, a fürdőt pedig biztos a mindig a friss levendula lengi be. Az egész egy Jackpot-katalógus. Jane, a szorongó, de egykor életvidám nő épphogy felfoldozta a válását, mikor kirepültek a gyerekei, és el is kezdett ismerkedni. Ahogy Adam Schafferrel (Steve Martin), az építésszel összemelegszik, a volt férj (Alec Baldwin) megérzi, hogy az exneje boldog, és viszonyt kezdenek. Ebbe a sokszögbe kacsint be néha az azóta befutott John Krasinski Harley szerepében. Egyértelműen Streep a lelke mindennek, az ő természetessége és bája kellett Meyers lakberendezési magazinba illő, de langyos soraiba.
Mamma Mia!
Az ABBA ihlette Mamma Mia! sem az első, sem a második résznél nem rakta magasra a lécet, de ettől még Meryl Streepre egy percre sem lehet neheztelni, hogy egy görög szigeten énekelget az ablakból kilógva egy kantáros gatyában. De mégiscsak Pierce Brosnan, Colin Firth és most a Csernobil sikereit learató Stellan Skarsgård dalol mellette fahangon. Meryl Streep nélkül a Mamma Mia! nem élte volna meg az első részt sem, nemhogy a folytatást. Nem járt érte Oscar, de azért Streepet így is jelölték egy Golden Globe-ra. De ezen már meg sem kéne lepődnünk, hiszen 1979 óta szinte minden évben jelölték a színésznőt valamilyen kategóriában, három évnél több egyszer sem maradt ki.
Elvileg itt nem is Meryl Streep a lényeg, hanem hogy filmbeli lánya, Sophie (Amanda Seyfried) az esküvőre készül. A baj csak annyi, hogy senki nem vezetheti az oltárhoz, hiszen azt se tudja, ki az apja. Sophie kideríti, hogy hárman is esélyesek a posztra, Sam (Pierce Brosnan), Harry (Colin Firth) és Bill (Stellan Skarsgård), így mindenkinek küld egy-egy meghívót. Innen kezdődnek a zenés kalandok, és visszarepülhetünk Donna (Meryl Streep) fiatalkorába az ABBA-n keresztül. Akinek sokat jelentettek a hetvenes évek és a diszkó aranykora, az tuti, hogy kézzel-lábbal védi a Mamma Mia!-t, pedig a mai napig rejtély, hogy a pénzen kívül mi volt az erő, ami rákönyörögte Colin Firth-re a bőrnadrágot. Streep bezzeg ragyog, és a musical is kötelező siker: az első 615 millió dollárt (~177 milliárd forint) hozott, a folytatás pedig majdnem 400 millió dollárt (~115 milliárd forint).
Hatalmas kis hazugságok
Éppen a héten vettük számba, hogy milyen sorozatokkal futottunk neki a nyárnak, és mit érdemes követni, mit kevésbé. Természetesen ott volt a felsoroltak között a Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) is, mint az HBO 2017-es zászlóshajójának második évada. Eddig két rész ment le, de ennyi idő alatt bőven kiderült, hogy a kezdeti tűz kifulladt, és ha nem lenne egy Meryl Streepünk, feladtuk volna a Hatalmas kis hazugságokat. Ez a jó Streepben, hogy nem lehet beskatulyázni, ugyanúgy megy neki a bohém hippi, a gonosz és az olyan ravasz is, mint amilyen Mary Louise Wright karaktere is, aki a fia gyilkosát akarja megtalálni. Illetve egyelőre csak sejti, hogy nem baleset történt az unalmasnak tűnő kaliforniai kisvárosban.
Az első évad szépen csatasorba állította Hollywood meghatározó A-listás színésznőit Reese Witherspoontól Shailene Woodley-ig. A leginkább azonban Nicole Kidmanre figyeltünk, aki egy Golden Globe-ot nyert Celeste Wright szerepéért. Erős volt a stáb, mégis Kidman vitte a prímet, ahogyan egy bántalmazó kapcsolat mindennapjait mutatta meg súlyosan hihetően. Nem volt semmi fekete és fehér, de azt azért a vak is látta, hogy a sorozatbeli férje egy született bántalmazó, nem állna le soha, és pláne nem hagyná, hogy folt essen a becsületét, és elköltözzön tőle a felesége. A második évadra azonban elvarrták a minisorozatnak indult történet szálait, csak annyira hatásosra sikerült a casting, hogy Meryl Streep a forgatókönyv ismerete nélkül is simán csatlakozott a girl power csapatához, ahol a férfiak csak másodhegedűsök lehetnek a stáblistán. Az HBO szerencséje éppen ez volt, hogy a három Oscar-díjas színésznő bizalmat szavazott nekik, és megmentette az unalomba forduló intrikákat. Idáig érezni, hogy a sorozatba írt karaktere milyen felfordulást okoz majd, és minden nézőnek felállhat a szőr a kezén, ahogy belép a szobába. Az a fajta nőt alakítja, aki mosolyogva szúr hátba a legváratlanabb pillanatban, miközben félkézzel megnézi, hogy kész van-e a hús a sütőben.
Az ördög Pradát visel
A legváratlanabb talán Meryl Streep egész karrierjében, hogy egy olyan működő, de súlytalannak látszó vígjátékból, mint Az ördög Pradát visel, ekkora lufit fújt. Azóta is kitart a New York-i divatvilág könyörtelen momentumait bemutató film sikere, Meryl Streep Miranda Priestlyje egyszerűen tökéletes és maradandó. A Vogue-ra emlékeztető magazin főszerkesztője gonosz, karrierista, nem az a fajta, aki a bodyshaminget hírből is ismeri. Meg úgy az egész környezet nem hallott még a pozitív testképről, de a mára megváltozott hozzáállás sem von le a produkció jelentéségéből.
Andy Sachs (Anne Hathaway) újságírónak készült, de neki is élnie kell valamiből, ezért jelentkezett a Runway magazinhoz, a félelmetes főszerkesztő, Miranda Priestly asszisztensi pozíciójára. Andy nem illik ide, nem számolja a mandulaszemeket reggelente, nem eszik salátát minden délben, és nem úgy indul neki a napnak, mintha a vörös szőnyegre készülne. Egy felszínes közeggel találja szemben magát, ahol lenézik az L-es a méretét (ez persze jó nagy kamu). Priestly végül felveszi, és egyre inkább fiatalkori önmagát látja a törtető lányban. Andy egy pillanatra meg is feledkezik a régi énjéről, és teljesen belesimul a csillogó emberek bűzlő életébe. A nők jogaiért sokszor kiálló Meryl Streep örömmel vállalta el a szerepet, és lehengerlően alakította a flegma jégkirálynőt, akit az amerikai Vogue főszerkesztőjéről, Anna Wintourról mintáztak. A filmet ihlető könyvet Wintour asszisztense írta a saját tapasztalatai alapján. Azóta is működnek Miranda Priestly gifjei, és a stílusa szintén örök. Meryl Streep szájbiggyesztése nélkül Az ördög Pradát visel még Anne Hathaway-jel és Stanley Tuccival az élen is maradt volna a B-kategóriában.
Julie & Julia – Két nő, egy recept
A Julie & Julia helye csak azért olyan egyértelmű egy ilyen listában, mert bár a történet bájos, és tele van lehetőségekkel, mégiscsak Meryl Streeptől lett az, ami – bár a Stanley Tuccival alkotott párosuk legalább olyan meglepő, mint amilyen kedves. Őt jelölték érte Oscarra, és érte, valamint a receptekért érdemes megnézni a filmet, amúgy egy aranyos semmiség. Streep az amerikaiak legnagyobb háziasszonyát, Julia Childot formázta meg, aki elvitte a tengerentúlra a francia konyhaművészet alapjait. Bármilyen hihetetlen, nem a hamburgertől indult a szakácsiskola, hanem a ma ismert technikák nagy részét a franciáktól kaptuk, és Child helyben tanulta ki a recepteket. Addig küzdött, amíg meg nem szerezte a kellő tudást, hogy sajátos stílusával az USA-ban is meghonosítsa az igényes fogásokat. A figyelemfelkeltő magasságával és stílusával nem lehetett nem észrevenni.
Nora Ephron filmje pedig Julie Powell könyvét dolgozza fel, hogy egy amerikai lány, hogyan főzi végig Julia Child legendás szakácskönyvét (Mastering the Art of French Cooking: ezt tényleg csak azok szerezzék meg, akik közérthetően, alaposan, de szárazon akarnak elmerülni a francia konyha rejtelmeiben), hogyan változtatja meg ennyi recept az életét. Mindeközben visszarepülhetünk az ötvenes-hatvanas évekbe, hogy megismerjük Child kalandos életét. A felvételeket elnézve Meryl Streep tökéletesen átvette a szakácsnő gesztusait, és ezt a szerepet is feltehette a dicsőségfalra, ahol a többi megmentett produkció sorakozik.
