Az influenszerek ma haul, meg koreai unboxing videókat tesznek fel, megmutatják, ők hogyan ápolják magukat. Kontúroznak, sminkelnek, a cégek pedig örülnek, ha egy százezres, esetleg milliós követőtáborral rendelkező influenszer rakja ki, hogy ő milyen régóta használja a krémüket, vagy csak kiül a kád szélére a kedvenc takarítószerével, hogy villogjon, náluk milyen egy átlagos, takarítós hétköznap a tiszta fugákkal. Kuponkódokat kapunk tőlük, és rengeteg kellemes percet, hogy meddig mehet el a reklám az Instagram világában, és mikor pukkad ki a túlfújt Insta-lufi. Reméljük, hogy egyszer majd az influenszerek posztjaira keres rá a többség úgy az Arcanum Digitális Tudománytárban, mint ahogy mi a régi idők kozemtikai hirdetéseire és elmélkedéseire a századfordulótól egészen a hetvenes évekig. Korábban keresgéltünk a legjobb fogyókúrák és receptek között is, hogy lássuk, mennyi kincset rejtegetnek a régi újságok.
Egyébként a rádiumos szereket, röntgen-kezeléseket, és már betiltott anyagokat leszámítva egészen sok az átfedés a mai szépségápolással. Sokszor az egészséget hirdették, és hogy hogyan készítsünk otthon pakolást (azért étolajjal nem kell feltétlenül bekennünk az egész fejünket), amiket a YouTube színes, zselés maszkokra cserélt. De a harmincas években is létezett műszempilla, ahogy plasztikai műtét szintén, hogy a hurkaorrot fitossá varázsolják. A legjobb pedig, hogy minél mélyebbre ásunk, annál több olyan cikket találunk, amiben inkább a férfiak fejtették meg, hogy mit kéne tenniük a nőknek, hogy rájuk mosolyogjon a szerencse egy férj képében. A huszadik század hírből sem ismerte a pc-t, és az egyenjogúságot, így a nőket két táborra osztotta a sajtó: valaki támogatta/megengedte, hogy a lányok, asszonyok kikészítsék az arcukat, mások lenézték, ha valaki így próbálta elrejteni a hibáit. Az utóbbi csoportba tartozott például egy kifejezetten szigorú újságíró (jegyezzük meg a nevét: Fodor Béla) egy 1947-es Új időkben.
Élt egyszer egy szép asszony, aki megcsúnyult
Új idők, 1947.
Egy elmúlt boldogabb és bölcsebb kor közvéleményét próbálom meg feltámasztani, ami körülbelül ilyenformán hangzott annak idején: a szépséghez nem elég csak annyi, hogy valaki ne legyen liba és ne legyen rosszképű és rosszalakú. A szépségnek belső feltételei is vannak, esztétikai és erkölcsi feltételei.
Ismerek egy asszonyt, aki leánykorában szép volt, de férjhez menése után lassanként elvesztette a szépségét, s az arca közönségessé, üressé vált. Négy évvel ezelőtt egy nagy csapás lendítette meg. Utána szépülni kezdett, s ma, ötvenéves korában szép. Ez az a nő – így érzik a férfiak –, aki boldoggá tudja lenni a párját. Tehát: ez a nő szépnek született. Hogyan, miért vesztette el a szépségét minden külső ok, minden betegség vagy baleset nélkül? Gazdag volt, gondtalanul élt, a kozmetika egész arzenálja felett rendelkezett, s mégis!
A gondtalan, csillogó életben lekopott róla a szépség. Tragikus dolog. Ugyan miért kopott le róla?
Csak egy regényben lehetne részletesen leírni, hogy milyen is volt az a gondtalan és csillogó élet, amelyben elmerült. Itt néhány szóval kell jellemeznünk. Nos, felszínes volt és üres. Sekélyes szórakozásokból állt és fecsegésből, semmi másból. Szóval olyan volt, mint a társaságbeli nők kilencven százalékának az élete. Csak a testét ápolta, nem a lelkét. S menekült a magánytól, nehogy szembekerüljön gondolataival. Nem fejlesztette az ízlését, nem nemesítette az érzéseit, nem ismerte a szellemi erőfeszítést, a lelki birkózást, a koncentrációt, az elmerülést, a viaskodást a renyhe és sötét akarattal. S így kialudt benne a fényforrás, amelyből a felszín szépségnek nevezett ragyogása ered. Aztán ököllel sújtott rá a sors. Nem is segíthetett rajta senki. Se pénz, se hatalom, csak az Isten. S ő befelé fordult, befelé kezdett élni, vergődött, és harcolt, és úgy látszik, találkozott a lelkével. S a lelkében megtalálta a békét. A szépséget sugárzó mágikus villanykörte erre kigyulladt benne, szép, fekete szemei ma úgy ragyognak, mint húszéves korában. Az arcbőre hamvas, nem festi magát. Csak a száját festi egy kicsit és erősen a körmét, ami nem jó jel. Alacsonyabb esztétikai nívóra való visszaesésről tanúskodik.
Az önbizalomhiányt a kipirosodott kéz is okozhatja
Okos Kata – A Nők Lapja Kalendáriuma, 1962.
A téli bálok alkalmával – ha gondot okoz – önbizalmunk érdekében átmenetileg segíthetünk a fagyott, piros kéz problémáján. Mégpedig úgy, hogy könnyedén bekrémezzük a kézfejet, és világos púderral befedjük.
Élő viaszbábuk a harmincas években
Az Est hármaskönyve, 1931.
Tökéletesen megoldották az arc állandó ifjúságát – egyelőre csak a színpad számára. Kreáltak egy viaszmaszkot, amellyel beborítják az arcot. Ez a leheletvékony anyag betömi a pórusokat, és valósággal fiatal ruhába öltözteti az arcot. A bőr melege állandóan kellő hőmérsékletben tartja. Erre a maszkra jön rá a festék. Az arc órákig nem változik, úgyhogy bármily hosszú színházi előadást végig lehet vele játszani. Hatvanesztendős párizsi színésznők ma már húszéves debütáns illúzióját keltik a színpadon. Ez a maszk nem tévesztendő össze a régen népszerű, de nem tökéletes zománccal!
Eszményi kebel egy krémnyire
Hirdetés a századfordulóról
Eszményi kebel érhető el a Pilules orientales által, Ratié gyógyszertárából Párizsban, az egyedüli szer, mely két hónap alatt – és anélkül, hogy az egészségnek ártana – az asszonyi kebel fejlődését, valamint a kebel idomainak szilárdságát biztosítja. Egy üvegese ára használati utasítással együtt három forint.
Radioaktív arcpakolást mindenkinek!
Színházi Élet, 1925.
Párizsban és a párizsi divatot utánzó kultúrcentrumokban az ipari kozmetika kifogástalan mázakat, pompás sminkeket dob a piacra, ezeknek a hátrányuk azonban az, hogy legalább ugyanannyit rontanak a bőrön, mint amennyit momentán használni tudnak. E vastag, tapadós pomádékkal sikeresen veszi föl a versenyt a nevemet viselő ártalmatlan zománc. A Dr. Jutassy-zománc színtiszta folyadék, amellyel egyszerűen bemossák az arcot, vagy az egész dekoltált testfelületet, s hatása oly pompás, hogy még a cigány is hófehér lesz tőle.
A rádium éltető és fiatalító hatásáról a művelt közönség már eleget hallott és olvasott. Tény az, hogy a kozmetikusok úgy Európában, mint Amerikában erősen alkalmazzák, mégpedig rádióaktív folyadékok vagy rádiumiszap alakjában. Meggyőződvén a rádiumos kezelés kiválóságáról, sikerült a rádiumvárosból, Joachimsthalból (Jáchymov, itt alapították az első radioaktív gyógyfürdőt) eredeti rádiumiszapot importálnom, amelyet nemcsak intézetemben alkalmazok, hanem forgalomba is hoztam, hogy a közönség könnyen hozzáférhessen.
„Kiállhatatlanul hiú ez az Edna”
Pesti Napló, 1939
Azt mondják, hogy mostanában a nők azért kozmetikázzák magukat olyan feltűnően, mert tetszeni akarnak a férfiaknak. Én ezt nem hiszem el, mert a legkevésbé értelmes nő is tudja, hogy nem minden férfi szenvedheti a kozmetikát. Egyébként sem hiszem, hogy a nőnek a hódítás a legfőbb vágya – vannak, akiknek ez eszébe sem jut, és aki akar hódítani, az megtalálja a módját kozmetika nélkül is.
Azt gyanítom, hogy az a nő, aki „kikészítteti” az arcát, ezzel az önbizalmát akarja növelni. Azt akarja mutatni, hogy „ha csak ez kell a világnak, én is vagyok olyan, mint a többi!” Egy amerikai libától hallottam egyszer ezt a mondást:
Kiállhatatlanul hiú ez az Edna, nem festi magát, mert azt képzeli, hogy ő anélkül is szép!
Ha az ember egy kicsit körülnézett a világban, azt tapasztalhatta, hogy minél inkább öntudatos, minél inkább egyéni és magában bízó egy nő, annál kevesebbet keres tőle a kozmetikai ipar. Miután azonban a nők óriási többsége nem önálló, hanem másra támaszkodó és gyengeségét nagyon átérző, félénk egyéniség, a szépítőiparnak nagy tere és nagy jövője van.
Miért nem lehet normális hajlakkokat gyártani? Miért?
Magyarország, 1967.
Amelyik nő szaglik az illattól, kétes ápoltságú – vélik a férfiak, azt gyanítva, hogy mosdatlanságukat fedezik a mesterséges párával. Lehet, hogy némelykor van ebben valami. Az azonban tény, hogy a társasági szagorgiákban vagy uniformis illatokban elsősorban a kozmetikai ipar a ludas. Ugyanis nincs olyan szappan, krém, kenőcs – bármilyen rendeltetésű is –, amelyet ne illatosítanának. Aki két- háromféle készítményt használ arcára, kezére, hajára, egyéb testrészére, s végül púdert, szájrúzst rak fel, az minimálisan öt- hatféle illatot kénytelen elviselni. Az egyféle magyar hajlakknak átható és émelyítő a szaga.
Az ipar szerint a kereskedelem ragaszkodik a koncentrált illatosításhoz. Az újabb készítménynek, a Catnea-hajlakknak állítólag enyhébb és kellemesebb lesz az illata. Egyébként a kozmetikumok illatosítása kényszerű: a vegyi anyag eredeti szagát kell közömbösíteni, elfedni. Ám miért nem lehet fanyarabb aromákat használni, illetve egységesen illatosított készítmény-családokat kapni?
A kozmetika olyan messze van a szépségtől, mint Makó Jeruzsálemtől
Nemzeti újság, 1938.
Utóvégre is a haladás korában élünk s világos, hogy a szépségápolás se maradhat mindig az elemi iskola területén, ahol ma áll. Haladnia kell, hogy feljusson végre a főiskolába. Praktikusan kifejezve: nem elég, hogy az emberek – elsősorban természetesen a nők – ne legyenek csúnyák, hanem ideje, hogy szépek legyenek.
A mai kozmetikai ipar vagy akár tudomány a tüneti kezelés fokát képviseli a szépségápolás fejlődésében. Ott tart, ahol száz vagy kétszáz évvel ezelőtt, csak eszközei változtak meg, nem célkitűzései. A csúnyaság tüneteit iparkodik elnyomni, nem a csúnyaságot megszüntetni. Attól pedig, hogy magát a szépséget hívja elő, még olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.
Mért nem lehet tehát mindenki szép, aki az akar lenni? Azért, mert rosszul akar. Nem elég ugyanis akarni, hogy szépek legyünk, tudni is kell, hogyan legyünk azok. Ha valaki Nagaszakiba akar eljutni, tudnia kell, hogy mi az a Nagaszaki, és merre van az útja. Ugyanennyit kell tudnia annak is, aki a szépséghez szeretne eljutni, s csak aztán akarhat.
Könyököljünk grapefruitba!
Pesti Hírlap, 1913.
A hírneves amerikai varietécsillag (aki amúgy olasz volt), Lina Cavalieri – akit tüneményes és igéző szépsége révén úgy Amerikában, mint az óvilágban egyaránt igen jól ismernek és sokat emlegetnek – úgy látszik, hogy teljesen tudatában van annak, miként lehet a szépségéből a maga részére tökét gyűjteni.
[…]
E cikkben százhat sorban azt meséli el Cavalieri, hogy a női könyökök rendszerint nem gömbölydedek, nem simák és nem is rózsaszínűek, hanem hegyesek, ráncosak és barna színűek. És azután körülményes utasítást ad e szépséghiba megszüntetésére, amit mindenki maga is végezhet. Az ilyen könyökcsúnyaságot pedig gyümölcscsel, citrommal vagy a drága amerikai „Grape fruit“ gyümölccsel kell kezelni éspedig úgy, hogy e gyümölcsöt kétfelé vágva mindegyikbe bele kell a könyököt helyezni, ami úgy történhetik, hogy az asztalra állított gyümölcsbe formálisan belekönyököl a páciens, s ily helyzetben marad legalább egy óráig. Ezt a kúrát kell folytatni napról napra, amíg beáll a javulás, vagyis eltűnik a visszataszító barna szín, amit azután kövessen a szappanos vízzel való kefélés, különféle bedörzsölések, és végül egy különleges és drága kozmetikai szerrel való alapos és hosszabb masszírozás.
Szüksége van-e az asszonynak szépségre?
Válaszok Az újság című lap 1909-es számából
Felületesnek tartok minden olyan férfit, aki csak a szép arcot látja. Vakságában nem gondol arra, vajon a szép testben milyen lélek lakik. De hát még vannak olyanok, akik többre becsülnek a nőben minden szépségnél egy kis kedvességet, nemes lelket, meleg, szerető szívet.
[…]
A nő egyedüli nagy vágya, hogy férjhez mehessen. Tudvalevőleg azonban ehhez két személy szükséges, tehát meg kell hódítania, fognia kell egy férfit. A hódításnak sok eszköze van. Mint tényt konstatálhatjuk mindjárt, hogy minden pénzes leányt elvesznek. De hát ez természetellenes állapot: itt a pénzt veszik el, a leány csak vele jár. A rendes megvesztegetési dolgok – mint állítják – a szellem, az érzés finomsága, jóság, szerénység, önfeláldozó megalázkodás, nem hagyandó ki a kedvesség, a modor és imponál a sikk is az öltözködésben, mozgásban egyaránt. No meg a szépség! Én az egészségnek adom az első helyet, a főszerepet. A nőkről, mint szép nemről beszélünk. Az Alkotó bizonyára nem cifraságnak teremtette őket így.
A természetben nincs, ami fölösleges és cél nélküli volna. Nem tagadom, hogy a többi, már felsorolt tulajdonok semmi hatással nincsenek a férfira, sőt. De ezek a szépség nélkül semmit sem érnek, és csak szépséggel együtt hatnak, a szépet szebbé teszik, a hatást biztosabbá. És nem megfordítva! Az asszony nőiessége szépségében domborodik ki leginkább, s mi a legnagyobb varázs a férfi előtt a nőben, ha nem az ó szépsége?! A lelki tulajdonok vonzanak, de azokba pusztán nem lesz szerelmes senki, mert a szépséget semmi se pótolhatja. Hogy többet mondjak: a szépség maga is elegendő, hogy megzavarja az észt, rabbá tegyen férfi szíveket, s házasságot kössön.
[…]
Az idézett cikkeket az Arcanum Digitális Tudománytárból vettük.
Kiemelt kép: Fortepan
