Kultúra a világ egy fura hely

Repülőtérre kaptak pénzt, óriási diadalívet építettek belőle

Laosz vezetői örültek az ajándéknak, de sokkal jobb helyet találtak neki egy unalmas irányítótoronynál, valamint néhány épületnél és kifutópályánál.

A francia gyarmati uralmat hetven évvel ezelőtt, 1949-ben lerázó, majd alkotmányos monarchiává vált Laosz lakói a második világháború, illetve a franciák elleni harc során számos katonát vesztett, első éveiben pedig előbb francia, majd amerikai katonák őrködtek a rend felett, és próbálták – kevés sikerrel – visszaverni az északi provinciákból indulva az egész országot elfoglalni próbáló, kommunista Pathet Laót.

Már az 1953-ban indult polgárháború első éveiben sem látszott esély arra, hogy a helyzet a közeljövőben stabilizálódjon: 1955-ben kezetét vette a részben Laoszban folyó, két évtizeden át húzódó vietnami háború, melynek részeként az észak-vietnami erők és a Pathet Lao 1958-1959-ben megpróbálták elfoglalni a teljes országot.

A helyzet romlását természetesen az amerikaiak is jól látták: 1957-ben jókora összeget, illetve alapanyagot juttattak tehát el a Laoszi Királyságnak,

azzal a céllal, hogy a főváros, Vientiane repülőterét bővítsék, így az az amerikai vadászrepülőknek is helyet adva segíthesse a harcokat.

A tervek nem váltak azonban valósággá, hiszen a források felhasználását korlátozó szerződést csak a pénz és a cement érkezése után röviddel írták volna alá, a laosziak pedig tökéletes időzítéssel használták ki ezt a kiskaput:

elköltötték a teljes összeget egy óriási diadalívre.

Fotó: Tim Wang

A második világháborúban, illetve a franciák elleni függetlenségi háborúban elhunytak tiszteletére emelt Győzelem-kapu (Patuxai) építése rövidesen megkezdődött, és tizenegy éven át munkát adva egy falunyi kőművesnek, kőfaragónak és építőmesternek, de az alkotás mára sem készült el teljesen.

A párizsi Champs-Élysées végpontján álló Diadalív mintájára született, annál kicsit magasabbra nyújtózó építmény természetesen magán viseli a dél-ázsiai építészet jegyeit:

Fotó: Axel Drainville

Homlokzatain laoszi motívumok, buddhista szimbólumok, hindu istenségek, illetve az őket táncukkal szórakoztató, halhatatlan fiatal nők (apszarák) látszanak, a négy boltív alatt pedig Brahma, Visnu, valamint mitologikus lények egész sorának alakjával is találkozhatunk. A kaput öt, virágdíszeket viselő, tipikusan laoszi torony koronázza meg – ezek csúcsáról természetesen az aranyozás sem hiányozhatott.

Fotó: Jay Joslin

Az építést az amerikaiak szerződés híján nem tudták megállítani, így csak távolról szemlélhették az egyre magasabbra törő falakat. A nyolcszázezres Vientiane lakói persze nem felejtették el, honnan érkezett a pénz, így a Patuxai-t legtöbbször

függőleges kifutópályaként emlegetik.

Fotó: Gorgo

A belváros szívében álló diadalkapu ma bejárható, a városba érkező turisták pedig örömmel kifizetnek

3000 kipet – azaz száz forintot – azért,

hogy megnézhessék a múzeumot, megmászhassák a csúcsra vezető hét emeletnyi lépcsősort, és hogy felvásárolhassák a szuvenírbolt legfurcsább áruit.

Kérdés persze, hogy hogyan alakult volna Laosz sorsa, ha az amerikai gépek onnan felszállva vehették volna fel a harcot a vietnamiakkal, illetve a Pathet Laóval.

Csónakként és épületlábakként születnek újjá a vietnami háború fel nem robbant bombái
A harcok már több mint negyven éve véget értek, nyomaik azonban azóta sem tűntek el.

Még az sem kizárt, hogy így az 1975 végi kommunista hatalomátvétel is elmaradt volna, így Laosz ma

nem szocialista államként, egypártrendszerrel működne

Kína és Kambodzsa közé szorulva.

A főként Thaifölddel, Kínával és Vietnammal gazdasági kapcsolatot fenntartó állam gyáripara ma fejletlen. A közel hétmillió lakó 80 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik, segítve az ország rizs-, kukorica-, tea-, cukornád-, kávé- és édesburgonyaellátását.

Az Atlas Obscura nyomán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik