Kultúra

X-faktor sztárok, Majka és egyre nagyobb egyhangúság uralja a Youtube-ot

Már ősszel is arról írtunk, hogy egyhangúság jellemzi a zenei toplistát, ez a télit elnézve sem változott, írja a Dalszerző. A YouTube-lista élén Majka és Horváth Tamás új, közös száma található. Előbbitől ez egyáltalán nem meglepő, utóbbi viszont először került a lista élére. A második helyre a pozícióját újabb, a rádiókban, streamen és a single listán is jól teljesítő slágerrel megerősítő Follow The Flow került.

A YouTube top 20-ban két új előadó található, mindkettő a 2018-as X-Faktor döntőjéből. A nyertes USNK rapduó két számmal, a harmadik helyezett Tamáska Gabi eggyel. Az USNK tipikusan az a zene, ami a rádiókba aligha kerülhet be; az énekesnő dala már sokkal inkább beférhetne, mégsem játszották.

Opitz Barbi, aki az egyik legstabilabban teljesítő YouTube-sztár lett, most is a 7. helyen áll a listán, a rádiókban pedig Vastag Csaba a legsikeresebb.

A toplisták őszi elemzésből is kiderülő egyhangúsága ugyanúgy jellemző most is. Ősszel öt dal volt, ami a YouTube- és rádiós top 20-ban is szerepelt, ez télen már hat lett, az előzőek mellé megérkezett a harmadik Follow The Flow-szám is. A rádiós listán ismét hat olyan előadó van, aki több számban szerepelnek. Ráadásul szerepel itt egy 2017-es (FreddieCsodák), egy 2016-os (Soulwave: Kalandor) és egy 2015-ös dal, a SuperStereo: Bent a neved is. Az új dalok száma 5, ami nem negatív rekord (az 4 volt 2017 őszén és tavaszán), de majdnem.

Az egyhangúságot a Spotify toplistán is visszaköszön, kevés kivétellel ugyanazok az előadók szerepelnek rajta, mint a YouTube top 20-ban. A stream szolgáltató esetén viszont inkább az adatok érdekesek. A top 20 összesített hallgatottsága évszakról évszakra komolyan növekszik (2018 nyarán 3,3 millió volt, ősszel 4, télen pedig már 5,5).

Emellett a korábbi listákkal ellentétben nincs már a többi daltól jelentősen elszakadó élmezőny (nyáron az első, ősszel az első négy helyezett hallgatottsága volt jóval magasabb, mint a többié), jóval egyenletesebb képet mutatnak a számok. Így a 20. helyhez ősszel 60 ezer, télen viszont már 165 ezer meghallgatás kellett.

Az albumlista élén a Kowalsky meg a Vega új, tizedik nagylemeze található, de az igazi különlegesség a listán az, hogy a Tankcsapda több három pendrive-val szerepel rajta, melyek három korszakra osztva a zenekar teljes életművét tartalmazzák.

Kiemelt kép: Nyikos Péter / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik