Kultúra sorozatkritika
AFTER LIFE

Meghalt a feleségem, miért ne próbáljam ki akár a heroint is?

Ricky Gervais, akinek egyebek között minden idők egyik leviccesebb tévésorozatát, az Office-t is köszönhetjük, egy depressziós özvegyet alakít a legújabb sorozatában, az After Life-ban, mely azonban minden merészsége ellenére pozitívabb és humánusabb, mint bármi, amihez eddig köze volt.

Az egyik legközhelyesebb filmtéma, ahogy egy rosszindulatú, elviselhetetlen mizantróp kedves és szeretetre méltó figurává válik, épp ezért nem is könnyű hozzányúlni. Ha azonban Ricky Gervais teszi ezt, akkor az mindjárt érdekes: ő az az angol komikus, akinek az Office (A hivatal), az Extras (Futottak még…) vagy a Derek című sorozatokat köszönhetjük, és aki rendszeresen konfliktusba kerül másokkal a nagy pofája és a senki érzékenységét nem tisztelő attitűdje miatt. Gervais ráadásul a 13 millió Twitter-követőjének köszönhetően az egyik legbefolyásosabb brit híresség, akire oda kell figyelni, bármit is mond, arra pedig pláne, ha saját sorozattal jelentkezik. Mivel pedig elég komoly szerződést kötött a Netflixszel, továbbra is elég gyakran találkozhatunk majd a munkásságával.

Az After Life (magyarul Az élet után) című új sorozatnak nemcsak, hogy Gervais játssza a főszerepét, de olyan sok mindenben egyezik a sorozatbeli karakterével, Tonyval, hogy nehéz eltekinteni az őt alakító színésztől. A sorozatbeli Tony képtelen összeszedni magát azóta, hogy rákban meghalt a felesége, Lisa (Kerry Godliman): a legszívesebben ő is követné, de az öngyilkosságban megakadályozza, hogy van egy kutyája, akiről gondoskodnia kell. Rendszeresen a Lisa által örökül hagyott videókat nézi, melyekben instrukciókkal látja el a férjét a nélküle való élethez, és a keserűségét a külvilág gyűlöletébe fojtja. Senkivel szemben nem tesz lakatot a szájára, a postástól kezdve a legközelebbi kollégájáig mindenkit gond nélkül elküld az anyjába, mivel olyannyira nem érdeklik a következmények, hogy úgy érzi, ez az állapot őt egyfajta szupererővel ruházza fel.

AFTER-LIFE_EP06_D19-032.jpg
Fotó: Natalie Seery / Netflix

A napjai a munka imitálása és az emberek bosszantása mellett kutyasétáltatással, felesége sírjához és az idősek otthonában tett látogatásokkal telnek, ahol demens édesapját ápolják, aki minden alkalommal megkérdezi, hol van Lisa. Tony ráadásul egy angol kisváros ingyenes helyi napilapjában dolgozik, a munkáját teljesen feleslegesnek érzi, és ennek nem is felejt el hangot adni. Szerencséjére a jószívű főnöke egyben a sógora is, aki pontosan tudja, mi megy végbe Tonyban, de már ő is kezdi nehezen viselni ezt az ámokfutást. Az is hamar nyilvánvaló lesz, hogy Tony (aki előszeretettel hord mélyen kivágott V-nyakú pólókat, akárcsak Gervais) kis túlzással egy szociopata, akinek a felesége volt az első és egyetlen komoly kapcsolata (akárcsak Gervaisnek, csak az ő élettársa él), nekik sincs gyerekük (akárcsak Gervaiséknek), lelkes állattartók (akárcsak Gervais), és ugyebár neki is gyilkos humora és nagy szája van, ahogy az már elhangzott. Épp ezért néha nem könnyű elvonatkoztatni Gervaistől annak, aki ismeri a munkásságát, ami inkább a sorozat második felében lesz kicsit zavaró, amikor megismerhetjük a pozitívabb oldalát is. De erről kicsit később.

Az After Life ugyanis mégsem a főszereplőjéről, hanem egy mindenki által átérezhető problémáról szól, és ehhez elég bátran nyúl hozzá, sőt, talán egy kicsit túl sokszor is jön elő az öngyilkosság témája. Annak ellenére, hogy az alaptéma a legkevésbé sem vicces, mégis sikerül az egész helyzet humorosabb oldalát megfogni, és különösen az első részek nagyon szórakoztatóak. Ezekben vagy Tony szemétkedései viccesek, vagy a szituációk, amikbe csöppen: így a munkája révén, hiszen újságíróként ő keresi fel azokat az embereket, akik valami (leginkább csak általuk) rendkívülinek tartott esemény révén akarnak bekerülni a helyi lapba: vagy azért, mert ugyanazt az üdvözlőlapot kapták mind az öt ismerősüktől, vagy mert egy beázásfolt a falon úgy néz ki, mint Sir Kenneth Branagh színművész, vagy pedig mert Hitlernek maszkírozták a gyereküket.

AFTER-LIFE_EP03_D13-018.jpg
Fotó: Natalie Seery/Netflix

Partner ebben a többi színész is: mind az egyszerre irritáló, de alapjában véve mégis szimpatikus munkatársak, mind az egyéb mellékszereplők stílusosan Gervais alá játszanak, és a többségük (például az apa ápolónőjét alakító Ashley Jensen vagy a sógorát, Mattet játszó Tom Basden) elég jól is. Az egész sorozatra jellemző fekete humor helyenként biztosan sok lesz néhány nézőnek, hiszen Tony vesztenivaló híján kipróbálja a heroint, megismerkedik egy prostituálttal, folyamatosan szitkozódik, egy kisfiút pedig „pufi kis vörös köcsögnek” nevez. De az tény, hogy elég hitelesen ábrázolja a magából teljesen kifordult, gyászoló férfit, és az első visszhangok alapján sok, a társát elveszítő néző abszolút eltaláltnak érezte a hangulatot.

Aki azonban egy Office-szintű kínosságparádét szeretne, azt gyorsan el kell kedvetlenítenem: az After Life féltávnál irányt vált, átveszi az uralmat az empátia és a pozitív életszemlélet, és a nem túl kidolgozott többi szereplőről kiderül, hogy ők is hús-vér emberek, saját problémákkal, nem pedig csak azért állították oda őket, hogy röhögjünk rajtuk. Ez nem is lenne baj, azonban a helyenként giccsbe fulladó kedveskedés már néha túlzás, pláne ezekkel a patetikus, folkos balladákkal kísérve. Az pedig külön kényelmetlen kicsit, ahogy Tonyt (itt megint csak nem lehet nem Gervaist látni) körüludvarolja az összes többi szereplő, és nagyokat nevetnek a kevésbé jó poénjain is. Egyébként is, Ricky Gervaistől nem azt várnánk, hogy felemelt mutatóujjal olyasmikre oktasson, hogy bizony, nem szabad a másik emberrel csúnyán bánni, mert nem tudhatjuk, nekik is megvan-e a maguk baja. Hiába viccesebb az After Life a legtöbb mai vígjáték-sorozatnál, kevesebb cukorral és habbal finomabb lenne a végeredmény.

A sorozat egyébként rövid: hat, egyenként félórás résszel, bár néha még így is lehet olyan érzésünk, hogy még rövidíthettek volna rajta. Gervais azt mondta, szeretne második évadot, de erről szokás szerint még hallgat a Netflix, mindenesetre ez az évad ha nem is teljesen, de betölthet valamit abból az űrből, amely a brit Office és az Extras kimúlása óta érezhető a vígjáték-sorozatok piacán.

After Life, 6 epizód, 2019, Netflix. 24.hu: 7,5/10

Borítófotó: Natalie Seery/Netflix

Ajánlott videó mutasd mind

Refuelling with unleaded petrol at a petrol station in Bad Homburg vor der Hˆhe, photographed in January 1985.

Nyolcvan éven át mérgeztek minket tudatosan

A benzin ólmozása egyszerű alkohollal kiváltható lett volna, ám literenként egy centért, és az iparág feletti kontrollért cserébe az „olajipar” a már akkor is méregként ismert ólmot választotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.