Az Országgyűlés november 13-án elfogadott egy törvénymódosítást, megszüntetve az előadó-művészeti taót, ami a kultúrafinanszírozás egyik fontos részét jelentette az utóbbi tíz évben. Ennek a lényege röviden annyi volt, hogy a cégek a társasági adójuk terhére támogathattak színházakat és egyéb kulturális szervezeteket, amelyek legfeljebb a jegyárbevételük 80 százalékának megfelelő támogatást fogadhattak el. A 2008-ban létrehozott rendszerről jó ideje lehetett tudni, hogy visszaélésekre is ad lehetőséget, és hogy ezeket a kiskapukat többen kihasználják. Sorra jelentek meg leleplező cikkek, a színházi szakma pedig több javaslatot is tett arra, miként lehetne kiküszöbölni a csalásokat anélkül, hogy a tisztességes működésű színházak elesnének bevételük egy fontos forrásától.
Novemberben azonban kiderült, hogy a kormány nem megjavítani szeretné az előadó-művészeti taót, inkább egy huszáros vágással eltörölte az egészet (ugyanazzal a lendülettel bővítette a sportkluboknak adható taotámogatás lehetőségeit). Ezzel a húzással azonban nemcsak a visszaélések lehetőségét szüntette meg, de egyúttal teljes bizonytalanságba taszította az erre a bevételre számító előadó-művészeti szervezeteket, amelyeknek akár a működése is veszélybe kerülhet.
A két fő probléma, ami sürgős orvoslást kíván:
- A színházak, zenekarok és táncegyüttesek a mai napig nem kaptak érdemi információt arról, milyen rendszer lép majd az eltörölt kultúrtao helyébe.
- Még ennél is égetőbb kérdés, hogy a kormány pótolja-e – és ha igen, mikor és hogyan – az idei látogatottság után járó taoösszeget, amelyre a szervezetek joggal számítottak a 2019-es műsoruk összeállítása során, ám most elestek tőle.
A probléma számtalan szervezetet érint, köztük a nagy, önkormányzati fenntartású kőszínházakat is, mint a Katona József Színház, az Örkény Színház vagy a Vígszínház. Máté Gábor, a Katona igazgatója például már október végi interjúnkban arra figyelmeztetett, hogy a bevételük 20 százalékát jelentő taotámogatás eltörlése miatt akár a Kamra bezárására is kényszerülhetnek. Tarlós István a napokban azt nyilatkozta, hogy elégedetlen a döntéssel, és jelenleg L. Simon Lászlóval folytat tárgyalásokat az önkormányzati fenntartású színházak ügyéről és a taokérdés esetleges újranyitásáról. Ami azért különös, mert a fideszes képviselőnek hivatalosan nincs köze az ügyhöz, túl azon, hogy jó ideje vehemensen érvel a kultúrtao létezése ellen.
(Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)
Arról persze a főpolgármester sem volt hajlandó beszélni, mi lesz a sorsa a független társulatoknak és magánszínházaknak, amelyek a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak, hiszen nem kapnak önkormányzati támogatást, így bevételük jóval nagyobb részét teszik ki a taofelajánlások. Ezeket a szervezeteket kérdeztük a jelenlegi kilátásokról, és első kérdésünkre szinte mindenkitől ugyanazt a választ kaptuk, nevezetesen: hiába teltek el hetek a drasztikus döntés óta, és hiába közeledik vészesen az év vége, egyelőre teljes bizonytalanság uralkodik a jövőt illetően.
Senki nem tud semmit
A „minden rendben lesz” jellegű sajtómegnyilvánulásokon kívül eddig sajnos semmi konkrétum nem került nyilvánosságra. A mai napig nincs információ arról (sem hivatalos, sem folyosói pletyka szintjén), hogy melyik kormányszerv, milyen megfontolások alapján, mennyit, mikor és milyen forrásból fog a kieső tao támogatás helyett újraosztani
– írta például kérdésünkre Imely Zoltán, a Stúdió K Színház ügyvezető igazgatója. Az ő 2018/19-es évadjuk büdzséjén 10 millió forintos lyukat ejtett a jogszabályváltozás, aminek betömésére online támogatói kampányt indítottak, hogy ne kelljen sorra előadásokat lemondaniuk vagy márciusban lehúzniuk a rolót. A projekt eddig meglepően sikeresnek bizonyult, több mint százezer emberhez jutott el a felhívás, és csaknem négymillió forint folyt be háromszáz adakozótól. Imelyék rendkívül hálásak emiatt, de persze ők is pontosan tudják, hogy egy efféle „kalapozó kampány” nem jelenthet tartós megoldást a színház számára.
„Mivel közhasznú alapítványként a tevékenységünk nem profitorientált, naivitás lenne azt gondolni, hogy akár saját erőből, akár magán- vagy céges adományokból fenn tudnánk maradni. Jegyárakat nem tudunk emelni, mert egyrészt elveszítenénk a közönségünk jelentős részét, másrészt nem látom azt a kultúrafogyasztó réteget, amely kétszer vagy akár ötször ennyi pénzért is megtöltené a házat estéről estére. Aprócska művészszínház a miénk, folyamatosan kitéve az időjárás viszontagságainak. Most éppen kapaszkodunk, hogy ne fújjon el a szél – ha elcsitult egy kicsit, mi is tisztábban fogunk látni” – írta Imely, és hasonlóan vélekednek a többiek is, akik próbálkoznak adománygyűjtéssel az átmeneti időszak túlélése érdekében.
(Fotó:MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)
Mint például az Átrium Színház, amelynek operatív menedzsere, Zsedényi Balázs szerint a támogatói kampány legjobb esetben is csak gyorssegély. Eleve nincsenek könnyű helyzetben, hiszen az önkormányzati és állami tulajdonú színházakkal nap mint nap ugyanazokért a nézőkért versenyeznek, és szerinte ezt eddig is kevesebb pénzből, nagyobb hatékonysággal és gyakran magasabb jegyárakkal tették. „A mainál érdemben nagyobb versenyhátrányban nem reális a működési modellünk fenntartása” – véli Zsedényi, és nincs az a sikeres fundraising kampány vagy jegyáremelés, ami ezen tartósan változtatni tudna.
Márpedig többen is a jegyáremeléshez nyúltak kétségbeesésükben, többek között a Szkéné Színház és az Orlai Produkciós Iroda, amely januártól 20 százalékkal drágábban árulja a jegyeket. Az utóbbit vezető Orlai Tibor szerint az csak tavasszal derül majd ki, mennyire esik vissza emiatt a jegyvásárlás. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az új évadjuk csak drasztikus előadásszám- és repertoárcsökkenéssel kezdődhet el, ami csaknem száz ember egzisztenciális helyzetét veszélyezteti, és minimálisra redukálódik az új bemutatók száma.
Visszamenőleges hatály?
Az előadó-művészeti tao eltörlése nem csak a hosszú távú működés szempontjából vet fel kérdéseket. Magánál a drasztikus koncepcióváltásnál sokkal nagyobb káoszt okoz annak átgondolatlansága és előkészítetlensége. A legártalmasabb épp az, hogy a színházak most futó évada alól is kirántotta a finanszírozási talajt, miközben a kulturális kormányzat mintha egyáltalán nem lett volna felkészülve arra, hogy pótolja a kieső támogatást.
Nem véletlen, hogy többen visszamenőleges törvényhozást emlegetnek. Vörös T. Károly, a Budapesti Vonósok kuratóriumának elnöke ezt a véleményét ki is fejtette négyszemközt L. Simon Lászlónak, aki azt válaszolta, hogy a módosítás nem lehet visszamenőleges hatályú, mivel a költségvetési törvényben szerepel. Kétségtelen, hogy jogi értelemben igaza van az egykori kulturális államtitkárnak, ez azonban egyesek szerint mit sem változtat azon, hogy a kiszámítható működést éppúgy ellehetetleníti.
A kultúrtao eltörlése az üzletmenet szempontjából visszamenőleges hatályú, hiszen az egyik évben csak jogosultságot szereztek a színházak, amit a következő évben pénzre váltottak és elköltötték. Nekünk sokkal nagyobb probléma, hogy mi ennek a törvényben meghatározott jogosultságnak tudatában vállaltunk kötelezettségeket, és a hitelképességünk alapját is ez adta. Ez visszamenőleges hatállyal eltűnt. Egy üzemet nem lehet az egyik pillanatról a másikra átállítani egy új működésre, ezért is kérjük minden lehetséges fórumon, hogy legalább az átmeneti intézkedéseket még idén tudassák a színházakkal
– mondta kérdésünkre Zsedényi Balázs, aki szerint a kieső összeg a piacról egyszerűen nem pótolható.
Ígéretek már vannak
Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, hogy mikor terveznek előállni a megoldással, pótolják-e a most kieső bevételeket és pontosan milyen elvek mentén fog működni az új támogatási rendszer. Konkrét válaszokat nem kaptunk, általános ígéreteket viszont annál inkább. Állításuk szerint a kormány célja az volt az átalakítással, hogy megszüntesse a visszaéléseket, úgy, hogy eközben az előadó-művészeti szférába érkező állami forrás mennyisége ne csökkenjen. Emellett szigorúan vett alapelvük
- a művészi szabadság maximális tiszteletben tartása
- és az, hogy a tervezett új modell figyelemmel legyen valamennyi alkotóközösségre.
De hogy pontosan hogy néz ki ez az „új modell”, arról pusztán ennyi derül ki:
„Az előadó-művészeti szervezetek támogatása a jövőben kontrollált direkt elosztás útján, valós teljesítmények és értékek mentén, a költségvetési előirányzat terhére valósul majd meg, garantálva a magyar előadó-művészeti élet minőségi, kontrollálható és hosszú távú fenntarthatóságát. Az új rendszertől elvárt cél az átláthatóság, ellenőrizhetőség és esélyegyenlőség javítása, valamint a kulturális közfeladatok hatékonyabb ellátása. Mint ismert, az előadó-művészeti tao-támogatási rendszer értékelése, felülvizsgálata és tervezett átalakítása a hazai előadó-művészeti szakma szereplőivel folytatott széles körű egyeztetést követően a szakma egységes álláspontjának beépítésével történik majd meg” – írta a 24.hu.nak adott válaszában a minisztérium.
Ezt hangúlyozta Rihay-Kovács Zita is, aki a Független Előadó-művészeti Szervezet (FESZ) törvényes képviselőjeként többször járt az elmúlt hetekben Fekete Péter kulturális államtitkárnál. Szerinte már az is eredmény, hogy elindult az egyeztetés az érdekképviseletekkel és a javaslataikat befogadták, de az általános megnyugtatáson túli konkrétumokat ők sem kaptak arról, hogy mi és mikor várható.
(Fotó: Rosta Tibor / MTI)
Mozart akkor nemzeti vagy sem?
Egyelőre tehát annyi a biztos, hogy az új rendszer centralizáltabb lesz majd, ahol a kormány osztja majd azt a pénzt, amit eddig taotámogatásként lehetett begyűjteni. Az persze kérdés, hogy mi számít majd az elosztásról döntő testület szerint „valós teljesítménynek és értéknek”, amiket az Emmi szempontként említett válaszában. Fekete Péter egy november 9-i tájékoztatón állítólag a következő három elvet emelte ki:
- Az általános és középiskolások bevonása a kulturális életbe.
- A magyar nemzeti művészet támogatása.
- Nagy nemzeti ünnepségeken való részvétel.
Az viszont nem világos, hogy ezek az elvek mit jelentenek a gyakorlatban, például mit ért Fekete „a nemzeti művészet” támogatásán.
Az államtitkár úrnak föltettem négyszemközt a kérdést, hogy a Mozart-koncert mennyiben tekinthető a nemzeti művészet részének, de nem kaptam választ. Egy biztos, hogy akik eddig adták a pénzt, nem foglalkoztak azzal, hogy Mozartot játszik a zenekarunk vagy Bartókot
– mondta Vörös T. Károly. A Budapesti Vonósok 13 millió forinttól estek el egyik pillanatról a másikra, így január közepéig tudják tartalékaikból finanszírozni a koncerteket, és csak reménykednek, hogy addigra kialakul egy olyan rendszer, ami biztosítja a stabil működésüket. Vörös T. némi cinizmust érez abban, hogy megszüntetik a művészeti társulatoknak járó taorendszert és ugyanazzal a mozdulattal beveszik a törvénybe, hogy a sportintézmények fenntartására és működésére is lehet taopénzeket költeni. Szerinte, ha vannak visszaélések, akkor talán a sport területén is érdemes lett volna megvizsgálni. Arról, hogy a Felcsút-szindróma hogy rántotta magával a sporttao teljes rendszerét, itt olvashatja korábbi elemzésünket:
Kiemelt kép: Beliczay László / MTI
