Kultúra ady100

Ady Endre: A föltámadás szomorúsága – elmondja Benedek Miklós

24.hu
24.hu

2018. 11. 02. 10:00

A föltámadás szomorúsága

Piros, nagy köd-tályogok közül 
Sunyított rám a csalfa Nap, 
Midőn így szólék: 
Kelj föl és légy szabad. 
Tán Budapesten, talán máshol. 
Alig emlékszek valamire 
A néhai világból, 
De szomoruan föltámadtam. 
 
Sírom sziklái szétgurultak, 
Füstölt a Golgota s kiléptem 
Föltámadottan, tétován 
Mély Sárkány-sírjából a Multnak 
S mint akinek kevés a vére, 
Elindultam új apostolok 
Keresésére. 
 
Vihar s üvöltő Tátra-erdők 
Voltak az én Tamásaim, 
Kik sebeimnek nyílásain 
Ujjaikat mártván benyúltak. 
Ködök szálltanak 
S ködökön át 
Megromoltan és feledőn 
Hagytam el a Multat. 
 
És megint szólék: én nem tudom, 
Ki vagyok, éltem-e, élek? 
Valakinek neve vagyok 
Vagy örököse egy halott 
Szomoru nevének? 
Lázamat az est, postámat 
A posta, 
Mintha régen-régen hozná, 
Úgy hozza. 
 
De jött a reggel, fázva rémlett 
És én nem tudtam, micsoda 
Emlékek 
Tarlójáról jött ez a reggel? 
 
És sebeimet tapogattam, 
Fájtak, égtek förtelmesen, 
De mikor kaptam, hogyha kaptam? 
Hol jártam én, 
Hát éltem már én? 
Ki sírhat most tán énmiattam, 
Ki vagyok és merre megyek? 
 
Aztán bolyongtam: tót zsoltárok 
Harsogtak a fenyvesekben. 
Micsoda zsoltárt is tudtam én 
Kedvesebben 
Valamikor? 
Csak hallgatok, 
Mert már mindent elfeledtem. 
Hallom, hogy távolból érkeznek 
Ide mások. 
De hol a Távol, hol a Közel 
S hol vannak köztük 
Állomások? 
És mintha sohse jöttem volna 
S csak itt vagyok: 
Szemek, levelek, táviratok, 
Nem tudom, miért keresnek. 
 
Én nem tudom, miért néznek rám 
Kutató arcok? 
Arcomon nincsen régi írás 
S a régi harcok 
Nagy legendája elmosódott 
Vén arcomon, vén fejemen. 
Olyan vagyok, 
Mint rosszul kezdett 
És meg se kezdett szerelem. 
 
Szőke leány, szent, ifju cédrus 
Büszkélkedik fényes napon 
Néha előttem 
S fogcsikorgatva, hallgatagon 
Rohanok messze tőle én. 
Emlékezek vagy csak fájok? 
Ha élnék, ha szeretne, 
Ha volnék. Gondolkozom: 
Lyányom lehetne. 
 
S amott egy-két virágos hajú 
Asszonyra nézek álmélkodva, 
Óh, mintha egyszer bolondja 
Lettem volna fiatalnak, 
Ilyennek, párnak, 
Idegenek és kire várnak? 
Beszélnek hozzám, 
 
Cirógatnak kandi szemekkel 
S úgy érzem, hogy hátam mögött 
Áll egy idegen, másik ember, 
Hozzá beszélnek. 
 
Valami úgy fog, mint rabot, 
Mint alvajárót a tetőn, 
Kit én is nézek reszketőn, 
Mint furcsa távolit. 
S amit én mondok, oly hüvös, 
Mint jégbarlangba orditón 
Besivító vihar-szavak. 
Valahol hóban elakadt, 
Valami messze hómezőn 
Az én régi valóm. 
 
És csitt, amott tenger vonít 
Régi fájást, 
Irgalmatlant és távolit. 
De ez a tenger fenyves erdő. 
 
Igen: tengerek, városok, 
Asszonyok, vágyak föllebegnek 
S rajtuk Páris a korona. 
Ragyogóbbak, szebbek, 
Mint a legforróbb látomások. 
Volt-e hozzájuk közöm egykor, 
Vagy ezt mind mások 
Ölelték és csodálták? 
 
Óh, jaj annak, aki föltámad 
S nem érzi önnön életét, 
Beszédje kongó báb-beszéd 
S báb-szinpad bábja ő maga, 
Kérdés, kisértés és titok. 
Én azt várom: valaki majd 
Hívni fog 
S édes, meleg szájjal 
Súgja meg majd, hogy ki vagyok. 
Itt tó van a Tátra ölén, 
Csillogó, tiszta, vad, 
Keresem benne a századokat, 
Az életemet, 
A sírtáró dalokat. 
Keresem magam közelségét, 
A szállaló Időt 
S a tükröt, a varázsosat, 
A megismertetőt. 
És megáll az Élet 
És tudom, hogy most már semmi sincs, 
Senki sem él 
És semmi sem igaz. 
Keshedt, vén arc vigyorg a tóból 
És nem tudom: ki az? 
Föltámadtam, jaj, föltámadtam.

Január 27-én lesz száz éve, hogy meghalt Ady Endre, az egyik legnagyobb magyar költő. Az évfordulóig naponta jelentkezünk egy Ady-verssel, művészek és más ismert emberek előadásában.
vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.