Kultúra
BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP

Monica Lewinsky: Eljött az ideje, hogy ne járkáljak többé lábujjhegyen a saját múltam körül

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 10. 18. 20:18

Monica Lewinsky nevét és történetét a nyugati világban csaknem mindenki ismeri. Szexbotrány hőse, és a legelső áldozata a digitális robbanással beköszöntött megszégyenítés korának. De nem hajlandó csak ez maradni, majd' húsz év önkéntes száműzetés után visszatért a nyilvánosság elé, hogy visszavegye a saját történetét – és hogy megmentsen néhány embert attól, hogy a sorstársává váljon.
Korábban a témában:

Patient zero, a nulladik beteg – így nevezik a járványos megbetegedések legelső diagnosztizált betegét, átvitt értelemben pedig mindenkit, aki valamely később robbanásszerűen elterjedt jelenséget elsőként tapasztal meg. Monica Lewinsky is egy ilyen zéró páciens: ő volt a legelső ember a történelemben, aki online veszítette el a jóhírét. Személyes reputációján túl Lewinsky majdnem elvesztett minden mást is – és végül mégis visszatért, azóta pedig sorstársainak megsegítésén dolgozik.

Tegye fel a kezét, aki követett már el az életében olyan hibát, amit később megbánt. Oké, és most hagyja fenn a kezét az, akinek a hibáját pontosan ismeri mindenki ebben a teremben. Csak én? A fenébe!

– kezdte beszédét Lewinsky. Az egykori fehérházi gyakornok, a ’90-es évek legnagyobb politikai botrányának főszereplője, azóta sikeres public speaker, aktivista a Brandfestival vendégeként érkezett az országba, mint kiderült, nem először, ám amikor húsz éve legutóbb itt járt, akkor sok minden más volt még – ő például még a Pentagonban dolgozott, és az a forgószél, ami csaknem elpusztította, még nem volt sehol. Azóta sok minden megváltozott.

This photo released by the House Judiciary Committee 02 October in Washington, DC, shows US President Bill Clinton with former intern Monica Lewinsky in the Oval Office of the White House. The photo is autographed by the president and includes a personal note to Lewinsky on her birthday.    AFP PHOTO (Photo by AFP)
Fotó: AFP

Már elmúltam negyven, amikor egy alkalommal egy huszonhét éves srác hajtott rám. Gondolhatják, mennyire hízelgő volt. Ott romlott el a dolog, amikor azzal a szöveggel akart felszedni, hogy mellette újra huszonévesnek érezhetném magam. Ám valószínűleg én vagyok az egyetlen negyvenes nő, aki nem akarna újra huszonéves lenni.

Hát persze: Lewinskyre 24 éves korában borult rá a világ egyik napról a másikra. A Bill Clinton elnökhöz fűződő viszonyának híre ekkor került nyilvánosságra, 1998 januárjában. Az időpont nem csak puszta adat: a Clinton-Lewinsky botrány ugyanis azért tudott akkorára nőni, amekkorára, mert rosszkor volt rossz helyen. Ekkorra ugyanis, ha nem is általánosan, de azért éppen elég széles körben elterjedt volt már az internet – a Lewinsky-ügyről szóló riportot pedig először a történelemben online hozták nyilvánosságra.

Ami aztán az internet azóta ismert működésének rendje és módja szerint óriásit robbant, akkorát, amekkorát aligha robbant volna akár csak két-három évvel korábban is, amikor a hírekről való tájékozódás a tévé-rádió-újságok háromszögben történt. Lewinsky úgy tudja, hogy az ügy, amellett, hogy tönkretette az életét, nagyban hozzájárult az internet terjedéséhez is: azon a napon, amikor a hír napvilágot látott, az internet összforgalma megduplázódott egy átlagos naphoz képest. „Ez volt az első pillanat a történelemben, amikor ha nem fértél hozzá az internethez, lemaradhattál a történelemről” – mondta.

A részletekbe felesleges belemenni, aki akar, utána olvas, a lényeg: Monica Lewinsky neve nyilvános megszégyenítés, gúny és közröhej tárgya lett, márkanév és popkulturális jelenség – minthogy e napig már több mint százhúsz rapdal szövegében szerepel a név, jogdíjat azonban nem kap egyikért sem. Egyebek mellett ez a megjegyzés is jelzi, hogy Lewinsky ennyi év távlatából már képes némi öniróniával szemlélni a történteket, ugyanakkor sem letagadni, sem elkenni nem akarja a viszony élét: pontosan tudja, hogy hibát követett el.

22 évesen beleszerettem a főnökömbe, és hamarosan szembesültem mindennek a pusztító következményeivel. Elsodort egy szerelmi viszony, majd egy politikai botrány. És egyetlen éjszaka alatt egy teljesen a nyilvánosság elől visszahúzódó magánemberből közutálatnak „örvendő” híresség lettem. Csőcselék és virtuális megkövezők támadtak rám rosszindulattal, gúnnyal, tettek megvetés, megszégyenítés és vicc tárgyává kommentekkel, karikatúrákkal. Innentől kezdve két Monica létezett: az igazi Monica, és a nyilvánosság szemében létrejött Monica. Azt a Monicát sem a szüleim, sem a barátaim, sem a rokonaim nem ismerték, sőt, én magam sem ismertem.

Lewinsky ma már megérti, hogy mennyire könnyű volt elfelejtenie minden olvasónak, kommentelőnek, viccelődőnek azt, hogy a vitriolos megállapítások és poénok tárgya egy érző, hús-vér élő ember volt. Ma már van arra fogalomtár és szókincs, hogy mi történt vele: cyberbullying, slut-shaming, nyilvános megalázás. De akkor, és még sokáig ez nem volt így.

The area where television reporters deliver the news just inside the gates of the White House in Washington, DC, appears more like a junk yard than the front yard with the clutter of equipment 17 August as US President Bill Clinton testifies before Kenneth Starr's grand jury about his relationship with former White House intern Monica Lewinsky.   AFP PHOTO   Paul J.  RICHARDS (Photo by PAUL J. RICHARDS / AFP)
Fotó: Paul J. Richards / AFP

Meg akarok halni – ez volt a mantrám. Más volt ez a megszégyenülés, mint amikor a tesóm beleolvasott a naplómba. Más volt, mint amikor a fiú, akibe bele voltam zúgva, felolvasta a szerelmes levelet, amit neki írtam. A felfoghatatlan léptékek miatt, a felfoghatatlanul sok megszégyenítő miatt ez a szégyen nem hasonlított semmire.

Bár szülei és barátai tényleg komolyan aggódtak érte, Monica Lewinsky végül nem halt bele a botrányba. Tyler Clementi, egy 19 éves New Jersey-i egyetemista fiú már nem volt ilyen szerencsés. Tyler 2010-ben lett öngyilkos: leugrott a George Washington hídról, miután szobatársa titokban webkamerára vette, majd nyilvánosságra hozta a videót, amelyen egy másik fiúval csókolózik. Lewinskyt ez a tragédia hívta elő az önkéntes száműzetésből, amiben saját botránya óta élt.

Amikor Tylerről olvastam, újra átéltem azt a napot 1998-ban. És tudtam, hogy ő mit élt át, mert annak idején voltak napok, amikor az én szememben is az öngyilkosság tűnt az egyetlen megoldásnak.

Ez a haláleset volt a fordulópont. Lewinsky úgy döntött, vége a remeteéletnek, azóta pedig többször is kiállt a nyilvánosság elé a történetével. Nem azért, hogy sajnáltassa magát vagy bosszút álljon, hanem hogy valami előre mutatóba csatornázza a vele történteket: sorstársai szószólója akar lenni, és főként tenni akar azért, hogy ne legyen olyan sok sorstársa.

Amikor kezdődött, nem tudtuk, hová vezet majd az a dolog, amit internetnek hívunk. És amellett, hogy csodálatos dolgokat tesz lehetővé, családokat köt újra össze, életeket változtat meg, az internet az is, ami a megszégyenítésnek olyan technológiai támogatást ad, aminek nincsenek határai, és ami üzleti érdekké vált, profitszerzési lehetőséggé. Szégyennel kereskedik, emberek szégyenét adja el a pletykalap és a hacker is, a megszégyenítés iparág, a szégyen fizetőeszköz, a szégyenből kattintás lesz, a kattintásból hirdetési árbevétel. Létrehoztuk a megalázás kultúráját. És minél többet kattintunk mások szégyenére és szenvedésére, annál inkább eltompulunk, érzéketlenekké válunk rá, és minél érzéketlenebbek vagyunk, annál többet kattintunk.

Lewinsky szerint ugyanakkor lehetséges a változás, ha a jóindulatot és az empátiát tesszük az internethasználat, és az online jelenlét alapjává. Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy szmájli, egy együtt érző komment, egyetlen ember empátiája is életet menthet, ha puszta megfigyelőből, bámészkodóból aktív cselekvővé válunk, aki kiáll a megszégyenített mellett akár egy, a tömeges véleménnyel szembe menő hozzászólással, akár azzal, ha jelenti a megszégyenítő tartalmat. Monica Lewinsky nem csak előadásaival akar tenni egy emberségesebb online szcénáért: tavaly a #clickwithcompassion – kb. #kattintsegyüttérzéssel – kampánnyal, idén, alig pár nappal ezelőtt pedig a #defythename – kb. #dacoljanévvel – kampánnyal igyekszik rávenni az embereket a viselkedésváltoztatásra. Előbbiben igazi emberek valódi online kommentjeiből kreáltak utcai jeleneteket, megmutatva, hogy sokszor mennyivel több mindent megengedünk magunknak kommentekben, mint szemtől szemben – és hogy ami nem oké személyesen, annak online sem kellene beleférnie, utóbbiban hírességek vállalják fel és viselik büszkén egykori csúfneveiket, lásd a videóban.

Sokan kérdezik, hogy miért álltam ki, és csak most? Mert eljött az ideje, hogy ne lábujjhegyen járkáljak a saját múltam körül. Hogy visszavegyem a saját narratívámat, hogy visszavegyem az irányítást a saját történetem felett. És hogy elmondjam: túl lehet élni.

Kiemelt kép: Winkelmeyer/Getty Images/AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.