Kultúra

Bármilyen gyenge, hatalmasat szólhat a Venom, Lady Gagáék is örülhetnek

Már a csütörtöki vetítések is rekordközeli számokat mutattak, de ez még változhat.

Most már biztos, hogy óriási kasszasiker lesz Tom Hardy Venomja, miután a csütörtöki elővetítéseken már összehozott egy röpke tízmillió dolláros bevételt. Az észak-amerikai piacon pénteken indul a mozihét, így ezt a tekintélyes összeget mindössze 3543 mozi premier előtti vetítésén sikerült összekalapozni, ami pedig rekord: soha októberi film premier előtt nem hozott még be ennyi pénzt. Lady Gaga és Bradley Cooper is örülhet: a Csillag születik is gyönyörűen nyitott: 4,6 millió dollárt hozott össze a premier előtti vetítéseken.

A Venom számai persze még csak ez után fognak igazán megugrani: 55 és 70 millió közé várják a nyitóhétvége eredményeit, amivel alighanem a valaha készült legerősebben nyitó októberi film lesz, lenyomva az eddigi csúcstartó Gravitációt, ami 55,8 milliót hozott az első hétvégéjén 2013-ban. Kell is a bevétel, hisz a film 100 milliós büdzséből készült, van mit behozni. Ugyanakkor megingathatja a sikert, hogy az első visszajelzések nem túl erősek, kritika és közönség egyaránt lehúzta a filmet, ami a későbbi hétvégékre erősen kihathat.

A Csillag születik ezzel szemben bár egy nagyságrenddel kevesebbre számíthat a maga 28-30 millióra becsült nyitásával, ugyanakkor Bradley Cooper rendezői debütálása csak 36 millióba került, így arányaiban messze jövedelmezőbb lehet, mint a Venom, emellett a filmet körberajongta a szakma is és a közönség is, már fesztiválszereplései is zajos sikerek voltak, a filmet pedig máris az egyik Oscar-esélyesként emlegetik – mi is nagyon szerettük. 

Lady Gaga fogja a fagyott szívünket, és beteszi olvasztásra
Eközben aláhúzta az eddig is nyilvánvalót, jelesül, hogy ő az egyik legtehetségesebb ember ebben a túlhizlalt popszakmában. Csillag születik kritika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik