Kultúra

Kilép a zenekarból a Sigur Rós nemi erőszakkal vádolt dobosa

A világhírű izlandi zenekar kéttagúra fogyott, miután Orri Páll Dýrasont egy nő azzal vádolta meg, hogy alvás közben közösült vele.

Meghan Boyd egy Instagram-posztban írta meg, hogy mivel vádolja Orri Páll Dýrasont: eszerint ő és a dobos 2013 januárjában találkoztak egy Los Angeles-i klubban, majd egy ágyban is aludtak, és Dýrason kihasználva, hogy Boyd mély álomba merült, közösült vele. „Ez kétszer is megtörtént aznap éjjel, és én is csodálkozom, hogy az első után nem távoztam azonnal, de részeg voltam, hullafáradt és sokkban is voltam” – írta Boyd, aki egy másik posztban azzal is megvádolta a dobost, hogy az később megpróbálta elhallgattatni a vádakat. A posztokat azóta Boyd elérthetetlenné tette, és állítása szerint az amerikai főbírójelöltet, Brett Kavanaugh-t nemi erőszakkal vádoló Christine Ford hatására lépett elő most a váddal, írja a Guardian.

Dýrason a Facebookon reagált a vádakra: „Mindent meg fogok tenni, hogy kikeveredjek ebből a rémálomból, de azok iránti tiszteletből, akiket valóban szexuális erőszak ért, ez a harc nem lesz nyilvános” – írta a dobos, hozzátéve, hogy kilép a Sigur Rósból, mert nem szeretné, hogy ezek a súlyos vádak beárnyékolják a zenekart. Az együttes külön posztban jelezte, hogy elfogadják Dýrason döntését. A Sigur Rósban ezzel jelenleg csak két tag maradt: Jónsi Birgisson és Georg Hólm. Az izlandi posztrock-zenekar eddig hét albumot jelentetett meg, és lassan két évtizede tartoznak a nemzetközi alternatív rockelitbe, két éve a Szigeten is játszottak. Tavalyi cikkünkben bővebben is bemutattuk a zenekart.

Fotó: Stephen J. Cohen/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik