Kultúra

Kőhalmi Zoltán nagyon megbánta, hogy minősítette a többi standupost

Kőhalmi Zoltán, az ország egyik legismertebb humoristája D. Tóth Kriszta vendége volt az Elviszlek magammal című műsor következő részében, amely szombattól lesz majd látható. A közös autókázás sok minden szóba került, többek között Kőhalmi tavalyi, nagy visszhangot kiváltott interjúja is, amelyben a magyar standupos mezőny felhígulásáról beszélt, és elárulta, hogy Litkai Gergely felkérésére egyszer még egy listát is összeírt arról, kinek nem lenne helye a Dumaszínházban. Kőhalmi most elmondta, hogy a nyilatkozat utóhatása nagyon megviselte, és azóta már nagyon megbánta az egészet.

Mivel nem mondtam neveket, bárki magára vehette. Az utóhatása volt nagyon meghatározó. Elindult egy vesszőfutásom a kollegák között és elindult egy vesszőfutásom a bulvársajtóban. (…) Fölkorbácsolódtak olyan indulatok, amikre én nem is számítottam. Előjöttek tízéves sérelmek is, és oda jutottunk, hogy végülis ki vagyok én, hogy bárkinek is megmondjam, mit csinál a színpadon. És arra jutottam, hogy tényleg ki vagyok én. Nem vagyok egy felkent minőségellenőre meg apostola ennek az egésznek, bár lehet, hogy úgy néztem magamra sokáig

– mondta Kőhalmi, aki azóta határozottan ahhoz tartja magát: virágozzon minden virág, aztán majd a néző eldönti, melyiket szagolja. Sőt, még egy elég konkrét fogadalmat is tett ezügyben.

Egy köremailben megfogadtam, hogy nyilvánosan egy kanál fekáliát elfogyasztok, ha bárkinek a színpadi dolgairól bárhol akár egy szót is mondok. Ehhez tartom magam és sokkal nyugodtabb az életem. Mert azt vettem észre, hogy csak ellenségeket szerzek magamnak és semmi nem változik attól, hogy vehemensen védem az álláspontomat.

A műsorban beszélnek még Kőhalmi politikai humorhoz fűződő viszonyáról, a humoristafeleségek sorsáról, és arról is, hogy döbbent rá évtizedekkel ezelőtt Fábry nappalijában ülve, hogy a viccelődés lehet munka is.

Az epizódot szombaton 19 órakor vetítik a Spektrum Home-on.

Kiemelt kép: Zih Zsolt/MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik