Kultúra

Ethan Hawke beszólt a szuperhősfilmekre, az internet dühöngeni kezdett

A színész csupán annyit mondott, nem tartja magas művészetnek a Logant és társait. Ezt a perpatvart nem láthatta jönni.

Inerjút adott Ethan Hawke a Film Stage nevű filmes oldalnak, amiben többek között arról is beszélt, hogy nem igazán csípi a jelenleg uralkodó szuperhősmániát a filmiparban. A színész a filmfesztiválok fontossága mellett ezt emlegette fel, amikor arról beszélt, hogy több teret kellene biztosítani a kisebb stúdiók által készített filmek számára.

Itt van egy probléma: most azt mondják nekünk, hogy a Logan egy nagyszerű film. Nos, a Logan egy nagyszerű szuperhősfilm. De attól még vannak benne emberek harisnyával, akiknek fémek jönnek ki a kezükből. Ez nem Bresson. Ez nem Bergman. De úgy beszélnek róla, mintha ugyanaz lenne. Elmentem a Loganre, mert mindenki azt mondta: “Ez egy nagyszerű film.” És én azt mondtam: “Komolyan?” Nem, ez egy oké szuperhősfilm. Van itt különbség, de a nagy stúdiók nem akarják látni. A nagy stúdiók azt akarják, hogy te nagyszerű filmnek gondold, mert így tudnak pénzt keresni vele.

A színészt már korábban is sokan sznobizmussal vádolták meg, amikor pár éve azt nyilatkozta, hogy az Oscar-díjakat “felejthető, hülye filmek” és “középszerű filmesek” kapják. Most azonban végleg elpattant valami az internet népénél, és a Twitteren estek neki tömegével a felhasználók Hawke-nak kommentjei miatt.

Amit Ethan Hawke a szuperhősfilmekről gondol, az pont az, amit mindenki gondol Ethan Hawke filmjeiről, kivéve a Kiképzésről, amit az emberek DENZEL miatt néztek meg

– írja egy felhasználó.

Nyilvánvalóan nem látta a filmet, ha a szereplők harisnyáira panaszkodik.

– tódítja egy másik.

Az is sokszor szóba kerül, hogy az ilyen Hawke-féle sznobok miatt kellett ráadásul az Oscarnak is létrehoznia egy új kategóriát, amiben a népszerűbb filmeket díjaznák. Egyesek szerint ennek a látásmódnak az eredménye az, hogy az Oscar-sznobok nem vesznek tudomásul olyan szuperhősfilmeket, vagy blockbustereket, amik amúgy lennének elég jók ahhoz, hogy “rendes” Oscar-díjat nyerjenek.

Erről a jelenségről bővebben itt írtunk:

Hová jut a világ, ha egy Dwayne Johnson-film Oscar-díjas lehet?
Az Oscar-gálán külön kategóriában díjaznák a népszerű filmeket, jelentsen ez bármit. De nyer ezzel a néző és a filmipar bármit? De ezen kívül is felmerül még néhány kérdés.

Kép: Nicholas Hunt/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik