Kultúra

Jókat röhöghetünk a magyar sztárokon az ősszel

Augusztus utolsó hétvégéjével hivatalosan is vége a nyárnak, legalábbis a két legnagyobb kereskedelmi csatorna beindítja az őszt, és egymásra licitálva próbálják megnyerni maguknak a nézőket. A második héten majd kiderül, mit mutatnak a számok, és az örök RTL Klub-TV2 párharcban ki nyerte az első csatát, de most csak annyit tehetünk, hogy összeszedjük, mit tudunk a legfontosabb műsorokról. Arról pedig még találgatunk, hogy a TV2 pontosan mire készül. Persze a legtöbb műsorukat be tudjuk lőni, de idén úgy döntött a csatorna, hogy érthető szavak helyett emojikkal kommunikál a közönséggel: csak sejthetjük, hogy mivel indulnak a Nyerő párossal szemben. Nagy tételben nem fogadnánk, de a gasztrorealityk egyike, a MasterChef VIP vagy a Séfek séfe esélyes. Vagy az a családi gameshow, amiről az emotikonoknál többet nem ismerünk. Akad egy-két kérdőjel a TV2 feladványában, amire még lehet tippelni. Jöjjenek hát az ősz nagynak ígérkező hazai tévés dobásai.

Fotó: TV2

Szenzációs négyes, RTL Klub

A lényeg: A csatorna egyik legnagyobb dobásáról van szó, a generációk csatájaként aposztrofálják a készítők, de nagyon hasonló lehet majd a műsor a TV2-es Csak show és más semmihez, csak saját fejlesztés. Sztárok különböző műfajokban fognak életkoronként megküzdeni: táncos, énekes, bármilyen színpadi, cirkuszi mutatványra számítani lehet. A szereplők csapatokban is előadnak majd valamit, és külön-külön is: a korosztályok között is dúl majd a verseny, de lesz egyéni nyertes is. A zsűri ígérkezik a legerősebbnek, amit a TV2 nehezen überelhet: Raskó Eszter, Alföldi Róbert és Ganxsta Zolee.

A versenyzők:

50+ Oszvald Marika, Keresztes Ildikó, Csonka András, Magyar Attila

40+ Koós Réka, Fésűs Nelly, Hajdu Steve, Kökény Attila

30+ Tóth Gabi, Nagy Alexandra, Szabó Simon, ÉNB Lali

20+ Szabó Zsófi, Michl Juli, Oláh Gergő, Szalay Bence

Szeptember másodikán, vasárnap jön az első Szenzációs négyes, ekkor a TV2 még biztos nem veszi fel a kesztyűt. Sőt, a rivális csatorna szépen el is engedte a hétvégét, a szombati A mi kis falunk-premierrel szemben sem indítanak semmi meghatározót a jelenlegi tévéajánló szerint, és a Sztárban sztár szintén várat magára. A Minyonok című animációs filmet lehet majd az első adás ideje alatt nézni a TV2-n.

Lehetséges konkurencia: Csak show és más semmi, Sztárban sztár

Műsorvezető Istenes Bence

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Csak show és más semmi, TV2

A lényeg: A konkrét menetet még nem tudjuk, de hasonló show-ra lehet számítani, mint a Szenzációs négyes. Celebek, színésznők, énekesek, Schobert Norbertek mérkőznek meg egymással, hétről hétre egy-egy műfajban. Köllő Babett a beharangozó videójában légtáncol, Eke Angéla színésznő jégtömböt vág, szóval minden elképzelhető. A műsor egy izraeli licenc (I Can Do That) alapján készül, Amerikában is bemutatták, és az ottani promo alapján ebből még jó is kisülhet. Ott hat híresség – többek között Nicole Scherzinger és Joe Jonas – küzdött egymással, minden héten különböző produkciókat kellett utánozniuk, ha úgy tetszik lemásolniuk, akárcsak a Sztárban sztárban a kapott előadókat. Volt Harlem Globetrotters kosaras akrobatika, Snoop Dogg és bűvészmutatvány is. A Csak show és más semmibe még májustól lehetett a civileknek jelentkezni, valószínűleg a mintaprodukciókhoz adták a kiválasztottak a tehetségüket. Az eddigi versenyzők (összesen tizenketten lesznek, Pál Dénest is nagyon érzik a kommentelők): Tatár Csilla, Vastag Csaba, Köllő Babett, Schobert Norbert, Horváth Éva és Eke Angéla.

Lehetséges konkurencia: Szenzációs négyes (esélyes, hogy vasárnaponként jön majd a műsor, de még nem tudjuk, mikor kezdődik, a másik opció lehet az X-Faktorral párhuzamos idősáv, de még sok a kérdőjel)

Műsorvezető: ?

X-Faktor, RTL Klub

A lényeg: Már nem nagyon kell bemutatni a tehetségkutatót, ez lesz a nyolcadik. Lesznek válogatók, aztán tábor, végül a mentorházas adás után derül ki, hogy kik azok az énekesek és zenekarok, akik az élő show-ban próbálkozhatnak. A zsűriben nem lesz meglepetés: Radics Gigi, ByeAlex, Gáspár Laci és Puskás Peti mentorál ősszel.

Lehetséges konkurencia: Attól függ, mikor sugározzák majd a műsort az RTL-en. Ha úgy, mint tavaly, akkor A mi kis falunk harmadik évada után lehet rá számítani szombatonként. A TV2-nél később derül ki, hogy mit terveznek erre a napra a filmek helyett

Műsorvezető: Kiss Ramóna

A zsűri
Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Sztárban sztár, TV2

A lényeg: A TV2 zászlóshajója, az egyik legsikeresebb formátumuk, amit még az RTL elől nyúltak le. A konkurens csatorna is tervezett egy hasonló műsort külföldi licenc alapján, de a TV2 megelőzte őket a másolattal (láttunk már ilyet jó régen az RTL-en a Big BrotherValó Világ párosánál, vagy nem olyan régen A PiramisA Fal kettősénél). A lényeg, hogy jó hangú énekesek hétről hétre egy újabb világsztár vagy hazai előadó bőrébe bújnak. Arra vagyunk a leginkább kíváncsiak, hogy kit tud még megmozgatni a TV2, a magyar énekespiac jó része megfordult a show-ban.

Lehetséges konkurencia: Talán a Szenzációs négyes.

Műsorvezető: Még szinte semmit nem tudni hatodik évadról, de ha nem változik az alapbrigád, Till Attila lesz a műsorvezető, Stohl András, Liptai Claudia, Majka és Papp Szabi pedig a zsűri.

Fotó: TV2

Konyhafőnök VIP, RTL KLub

A lényeg: Idén kissé változik az évek óta sikeres felállás. Nem egészen tiszta egyelőre az átalakulás menete, mindenesetre az tuti, hogy csapatok váltják fel a mezőnyt, amiket pedig Sárközi Ákos és Rácz Jenő Michelin-csillagos séfek igazgatnak majd. A kiesésben is szerepet játszanak majd a szakácsok, a döntésben pedig Fördős Zé és a régi zsűritagok (Gáspár Bea, Wossala Rozina és Vajda Pierre) csak egy-két alkalommal segítik őket. Az alap marad, a sztároknak főzniük kell, minél jobban.

A Konyhafőnök legnagyobb hibája, hogy Szabó Simon kiesett
Ma véget ér a Konyhafőnök VIP, lássuk, mit szerettünk az évadban! Anger Zsolt és Dobó Ági döntőzik, 10 millió a tét.

Lehetséges konkurencia: MasterChef VIP, Séfek séfe

Műsorvezető: Fördős Zé

Fotó: RTL Sajtóklub

MasterChef VIP, TV2

A lényeg: A Gordon Ramsay-féle alap gasztrorealityről (az eredeti brit, Ramsay az amerikaiban szerepelt) van szó, csak celebekkel (a Viasaton már 2009-ben futott egy hasonló Mesterszakács címmel) – a TV2 láthatóan ráerősített a főzős tartalmakra. Nem sokban különbözhet a Konyhafőnök eddigi évadaitól, úgyhogy még szerencse, hogy az RTL Klub variált a bevált recepten. Ha olyan lesz a TV2-s változat, mint az eredeti brit, akkor az amatőr szakácsoknak különböző feladatok alapján kell teljesíteniük, lesz kapott alapanyagokból való főzés és külső helyszínes megmérettetés, amiből a Konyhafőnökben bőven elfért volna több. Ramsay szigorú alteregója az Arany Kaviár étterem tulajdonosa és séfje, Nyíri Szása lehet, őt egészíti ki az egyre menőbb Mák szakácsa, Mizsei János. Az eddigi tuti versenyzők: Bay Éva, Demcsák Zsuzsa, Madár Vera, Szabó Dóra, Árpa Attila, Molnár Tamás, Pál Dénes, Pindroch Csaba és Zsidró Tamás.

Lehetséges konkurencia: Konyhafőnök VIP

Műsorvezető: Ördög Nóra

Séfek séfe, TV2

A lényeg: Itt is csapatok küzdenek meg a vakkóstolás után. Amatőrök és profik is főzhetnek a főnyereményért. A különbség annyi a Konyhafőnök-típusú műsorokhoz képest, hogy több a show-elem, sokkal inkább megvan a reality érzése a Séfek séfénél, a leglátványosabb rész például a kezdeteknél a futószalagos bemutató. A séfek maradnak az első évadból: Krausz Gábor, Wolf András és Vomberg Frigyes.

Lehetséges konkurencia: Konyhafőnök VIP

Műsorvezető: Liptai Claudia

Fotó: TV2

Nyerő Páros, RTL Klub

A lényeg: Az RTL Klub visszatér a két évvel ezelőtt már bemutatott műsorával, a Nyerő párossal. Itt híres párok küzdenek meg egymással, és valahogy úgy lehet összefoglalni a koncepciót, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen!-t keverjük a beköltözős realitykkel. A szerelmespárok különböző – akár a dzsungeles műsorban megszokott extrém – feladatokban mérik össze az erejüket, a tudásukat és kapcsolatukat, mindeközben pedig napról napra többet tudunk meg a bentlakókról. A szereplők: Delhusa Gjon és Molnár Fanni, Dobó Ági és Kis Csaba, Gáspár Laci és Gáspár Niki, Kefir és Mihalyi Mariann, Sánta Laci és Sánta-Széphalmi Júlia, Solti Ádám és Kis Berni, Tokár Tamás és Kovács Dóri, Vasvári Vivien és Szegedi Ferenc, Veiszer Alinda és László Pál.

Lehetséges konkurencia: ?

Műsorvezető: Sebestyén Balázs

Fotó: RTL Sajtóklub

Ninja Warrior, TV2

A lényeg: Az emotikonok alapján visszatér a Ninja Warrior a TV2-re, amiben a jelentkezők egy lehetetlenül ijesztő akadálypályán próbálnak végigmenni. A legtöbbször természetesen jó nagy esés a vége, csak kevesek tudják teljesíteni az egyre nehezebb pályákat vizesárokkal, mászófalakkal, mozgó elemekkel.

Lehetséges konkurencia: –

Műsorvezető: Till Attila, Kasza Tibor, Stohl Luca

Piramis, TV2

A lényeg: Az őszi/téli műsortervben az RTL Klubnál nem szerepel a nagy reményekkel indult Fal, úgyhogy a Piramis egyedül vághat neki a napi szórakoztatásnak. A vetélkedő lényege, hogy a játékosok kérdéseket kapnak, ezután jöhet a szerencse, hogy a piramis tetejéről a labdák milyen összegekbe pottyannak.

Amíg a magyarok nem beszélnek angolul, addig nincs mitől félnünk
A magyar műsorkészítés legmeghatározóbb alakjával, Herman Péterrel beszélgettünk A mi kis falunk sikeréről, Nagy Ervinről, mint A tanárről, és arról, hogy mikor jön egy ízig vérig magyar sorozat. Spoiler: nemsokára.

Lehetséges konkurencia:

Műsorvezető: Ha marad minden a régiben, akkor Stohl András.

Fotó: TV2

Sztárok és párok, TV2

A lényeg: A Sorozatwiki már májusban megírta, hogy Kasza Tibor új műsort kaphat, ami a Pénzt vagy éveket! mintájára működhet, csak itt a sztárpárok az idegenek családi állapotát tippelik meg, hogy ki kinek a párja.

Lehetséges konkurencia:

Műsorvezető: Kasza Tibor

Survivor, RTL Klub

A lényeg: Az örök túlélőshow, ami a Fülöp-szigetekről másodszorra jelentkezik. Egy szigetre küldik a jelentkezőket, ahol megküzdhetnek az elemekkel, egymással, miközben különböző feladatokat is teljesíteniük kell. A tét húszmillió forint.

Lehetséges konkurencia:

Műsorvezető: Istenes Bence

Fotó: RTL Sajtóklub

Észbontók, Viasat3

A lényeg: Nagyjából az is lehetne a műsor mottója, hogy mindig van lejjebb. Főleg, ha az észről van szó. A szereplők különböző nehézségű műveltségi kérdésekre keresik a választ, és óriási baromságokat mondanak. A hírességeknek pedig azt kell megtippelniük, hogy a civilek eltalálják-e a jó megoldást. Az ötödik évadban többek között Szandi, Hargitai Bea, Lakatos Márk, Janza Kata, Szabó Simon, Ábel Anita és Kabát Péter tűnnek fel.

Lehetséges konkurencia: Az az Észbontók óriási szerencséje, hogy éppen egy órával a TV2 és az RTL Klub új show-ja előtt kezdik, este hatkor. Naponta jönnek a sületlenségek.

Műsorvezető: Kovács Áron

KérdezŐ, Viasat3

A lényeg: Szintén egy izraeli licenc érkezik hozzánk, a Who’s Asking magyar verziója, ami végre felforgathatja a már unalmas és megszokott kvízműsorok rendjét. Itt nemcsak az számít, hogy mi a kérdés, hanem az is, hogy ki teszi fel. Kezdetben három játékos mérkőzik meg az eredetiben, akik ráböknek a random híres és nem híres arcokra, ők meg feltesznek egy kérdést. A versenyzők az arcok alapján raknak fel különböző összegeket, és a kör végén a legkevesebb pénzt gyűjtő játékos távozik.

Lehetséges konkurencia: Egyelőre kérdéses, hogy milyen kvízműsor vagy vetélkedő (A Piramis, Sztárok és párok) megy egy időben a KérdezŐ-vel, de az első héten még biztos nem kell versenyeznie a Viasatnak az RTL Klubbal vagy a TV2-vel, már ami a hasonló formátumot illeti. A KérdezŐ augusztus 27-én indul este nyolctól.

Műsorvezető: Gundel Takács Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik