Kultúra

Egy igazi robot lesz a főszereplő az Amerikai história X rendezőjének új filmjében

Láttunk már fantasztikusan megjelenített robotokat a filmvásznon, de eddig főleg színészi játék és speciális effektek keverékével érték el a filmesek azt a hatást, mintha egy tényleges androidot látnánk, gondoljunk csak a Terminatorra, vagy az Ex Machinára. Most azonban úgy tűnik, az Amerikai história X-et jegyző Tony Kaye lesz az első rendező, aki megpróbálkozik azzal, hogy új filmjének főszerepét egy valódi robottal játszassa el.

A keményebb, elgondolkodtatóbb filmjeiről ismert Kaye ráadásul egy vígjátékba tenné be a külön színészkedésre beprogramozott mesterséges intelligenciát: a 2nd Born egy idei Val Kilmer és Denise Richards főszereplésével készült film folytatása lesz – az első résznek semmi köze nem volt semmilyen robotos témához.

Egyelőre nem tiszta, hogyan fog kisülni a vállalkozás: lehet egy robotot színészi díjra jelölni? Kaphat Oscart? Kaye mindenesetre abban reménykedik, hogy legalábbis a FIlmszínészek Céhe (SAG) elismeri a robotszínészt.

Kaye egyébként nemrég kezdett el ismét ráérezni a filmkészítésre: az 1998-ban kultstátuszt szerzett Amerikai história X óta eddig csupán egyetlen nagyjátékfilmet, a 2011-es A mintanárt készítette el, viszont jelenleg három projektje is úton van.

Kép: ThinkStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik