Kultúra
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ha ők a nép, akkor kik vagyunk mi?

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2018. 08. 11. 11:00

A populizmus nem meggyógyítja, hanem eltorzítja és bedarálja a demokráciát. De vajon ki a populista, és mit lehet tenni ellene?
Korábban a témában:

Közhely, hogy a populizmus korát éljük. Az elmúlt években – különösen Donald Trump megválasztása óta – tonnaszámra születtek a cikkek, könyvek és jóslatok a témában, a napi közéleti vagdalkozásokban pedig garantáltan nem telik el öt perc anélkül, hogy fennhangon le ne populistáznának valakit. Ennek ellenére egyáltalán nem világos, hogy mit is értünk a szó alatt. Jobb vagy baloldali irányzatról van szó? Esetleg mindkettő? Attól már populista egy politikus, ha gyakran hivatkozik a népre? És ha szidja az elitet? Ha unalmas közlemények helyett a Twitteren kommunikál? Ha beszédeiben szlengszavakat használ, és heves indulatokat korbácsol fel a tömegben? Vagy csak attól, ha mindezt egyszerre csinálja?

Még abban sincs egyetértés, hogy egyáltalán jó vagy rossz nekünk a populizmus. Egyesek politikai mételynek, mások gyógymódnak, a népakarattól eltávolodó liberális demokráciák korrekciójának tartják. Orbán Viktor például már évekkel ezelőtt büszkén vállalta a jelzőt:

Populistának lenni annyit tesz, hogy a népet próbáljuk szolgálni. Ez pozitív

mondta a Politicónak adott interjújában, és nem ő az egyetlen populistának kikiáltott vezető, aki beleállt a vádba, és úgy fordította a maga javára, hogy identitást épített belőle. Egy ízben még Obama is elirigyelte a jelzőt, amellett kardoskodva, hogy ő az igazi populista, nem pedig Trump, aki hiába dumál, valójában sosem törődött a keményen dolgozó kisemberekkel.

Dr. Demokrácia és Mr. Populizmus

A populizmus fogalmát tehát a teljes kiüresedés veszélye fenyegeti (egy másik izmushoz, a szintén értelmetlenre koptatott multikulturalizmushoz hasonlóan). Mert, ahogy az ősi dakota közmondás tartja: mikor valami mindent és mindennek az ellenkezőjét is jelenti, gyanús, hogy valójában semmit sem jelent. Ebben a szellemi káoszban próbálnak időnként rendet vágni a téma szakértői. Például a német Jan-Werner Müller, a Princeton politológia-professzora, akinek 2016-os könyve idén magyarul is megjelent. Már a címe is elég célirányos: Mi a populizmus (hiába kerestem, nem találtam értelmes magyarázatot arra, hogy a kérdés végéről miért pottyant le a kérdőjel a fordítás során, úgyhogy innen egyszerűen visszateszem).

Az alig 200 oldalas kisokos alaposan körbejárja a témát, de szerencsére vannak állításai is, és nem eltartott kisujjal pakolja egymásra az eltérő megközelítéseket. Határozottan állást például foglal például a jó-rossz kérdésben. Müller szerint minden okunk megvan félni a populizmustól, amit hatalmas tévedés gyógymódként, az elfeledett népakarat visszaállításaként, vagy a demokrácia autentikus hangjaként felfogni, ami közelebb hozza a politikát az emberekhez. A populizmus szerinte inkább olyan, „mint a modern képviseleti demokráciára vetülő árnyék: szüntelen fenyegetés”. Ez kicsit úgy hangzik, mintha a politikatudomány Dr. Jekyll és Mr. Hyde-járól lenne szó, ahol a decens polgárt éjszakánként legyőzi a sötét, állatias ösztönöket szabadjára engedő alteregó.

A fenyegetőzéssel nem vagyunk sokkal beljebb, amíg ki nem derítjük, mitől lesz populista valaki. Mert ehhez az elit szidalmazása és a népre való hivatkozás önmagában nem elég, ahogy az sem, ha egy pártnak jellemzően frusztráltak és dühösek a szavazói. Müller szerint kulcsfontosságú a morálisan kirekesztő retorika is. A populisták ugyanis azt állítják, hogy ők, és csakis ők képviselik a népet, amit aztán homogénnek és erkölcsileg makulátlannak festenek le, hogy szembeállíthassák a morálisan romlott, leváltásra megérett elittel. Épp ez a kizárólagos igény teszi őket igazán veszélyessé a demokráciára, mert hatékonyan ássa alá az alapját jelentő pluralizmust.

A populista retorika saját, fiktív népet teremt, ami önálló életre kel, és leválik a valóban létező állampolgárok összességéről.

Ebből a szimbolikus népből vezeti le aztán az egyedül üdvözítő politikát, ami nem egy a sok versengő program közül, így vitatkozni sem érdemes róla.

376391 01: Venezuelan President Hugo Chavez greets his supporters, August 19, 2000 in Caracas, Venezuela while leaving the Congress building after being sworn in for a six-year term. (Photo by Andres Leighton/Newsmakers)
Hugo Chávez (Fotó: Andres Leighton/Newsmakers/Getty Images)

Te is Chávez vagy!

Márpedig, ha a nép szimbolikus, akkor a képviselete is azzá válik. Hiába tűnik úgy, hogy a populista a nép akaratának megfelelő közjót akarja képviselni, valójában az általa kikiáltott „igazi nép” szimbolikus képviseletét vállalja fel. Egy elszánt populista legitimitását így nem korlátozhatják olyan tökéletlen, földhözragadt eljárások, mint például egy választás. „Ellenzékben a populistáknak muszáj megkérdőjelezniük azon intézményeket, amelyek „erkölcsileg helytelen” eredményekre jutottak. Ilyen értelemben pontos, ha „az intézmények ellenségeiként” írjuk le őket – ámde nem általánosságban az intézményesség ellenségeiként. Egyszerűen csak a képviseleti rendszer azon mechanizmusait utasítják el, amelyek nem szentesítették igényüket a kizárólagos morális képviseletre” – írja Müller, aki szerint a populisták nemcsak a játékszabályokat vonják kétségbe, de a velük egyet nem értő választópolgárok egyenlő és szabad státuszát is. Aki kritizálja politikájukat, az könnyen kint találhatja magát az igaz törökök, igazi amerikaiak, igazi lengyelek, igazi venezuelaiak vagy épp igazi magyarok köréből, ami ha jogilag nem is, szavakban újra és újra megnyilvánul.

Ez a mozzanat jól tetten érhető a legkülönfélébb országokból és pártoktól populista szlogenekben:

Mi vagyunk a nép, és ti kik vagytok?

A nép üdve a törvények felett áll!

Milliónyi Chávez vagyunk, te is Chávez vagy!

A haza nem lehet ellenzékben!

Az utolsó nyilván ismerősen cseng, de Orbán Viktor leghíresebb ellenzéki mondatát nem a hajánál fogva rángattuk ide. A Mi a populizmus? többet hivatkozik a magyar miniszterelnökre, mint Trumpra és Erdoganra együttvéve, ami apró sikerként könyvelhető el a tananyaggá és világpolitikai tényezővé válás rögös útján. Külön vitába is száll Orbánnal, aki újra divatba hozta az „illiberális demokrácia” kifejezést. Müller szerint nem szabad gyanútlanul átvenni ezt az öndefiníciót, mert eleve rossz mederbe tereli a vitát. A szólás és gyülekezés szabadsága, a média sokszínűsége, a kisebbségek védelme és a többi alapvető jog ugyanis nemcsak a liberalizmushoz tartoznak szervesen, de a demokráciának is elidegeníthetetlen alkotóelemei.

Ha a bírálók állandóan az illiberális demokráciát emlegetik, az Orbánhoz hasonló vezetők egyszerűen csak azt válaszolják a kifogásokra, hogy „Köszönöm szépen”. A látszólagos kritika csak bizonyítja, hogy a magyar miniszterelnök pontosan az, ami lenni szeretne: a liberalizmus ellensége. Ugyanakkor ő, Kaczyński, és az összes többi populista vezető megtarthatja a demokráciát, ami az utóbbi század minden csalódása ellenére is a nemzetközi szinten való elismerés legfontosabb eszköze

– írja Müller, aki szerint egy ilyen kifejezés annak a munkamegosztásnak a hamis képét is erősíti az emberekben, miszerint a nemzetállam demokráciát gyakorol, míg egy külső entitás, mondjuk az EU, erőlteti rá a liberalizmust. Ő ezért inkább a „hiányos demokrácia” megnevezést javasolja az olyan rendszerekre, ahol a demokrácia súlyosan sérült, de elhamarkodott lenne diktatúráról beszélni (ez az, amiket Filippov Gábor nemrég hibrid rendszernek nevezett 24.hu-n megjelent alapos elemzésében).

Recep Tayyip Erdogan, Turkey's president, exits a polling booth after marking his ballot at a polling station during parliamentary and presidential elections in the district of Uskudar, Istanbul, Turkey, on Sunday, June 24, 2018. Only hours into Sundays presidential election, Turkeys main opposition parties complained that voting has been marred by irregularities to favor incumbent Erdogan. Photographer: Kostas Tsironis/Bloomberg via Getty Images
Recep Tayyip Erdogan (Fotó: Kostas Tsironis/Bloomberg/Getty Images)

Korrupció és rendszer

Mert az mindig kérdés, hogy mi történik, amikor a populista hatalomra kerül? Müller szerint három dolog biztosan:

  • Az állam megszállása,
  • Tömeges klientúra és korrupció kiépítése,
  • És a civil társadalom szisztematikus elnyomása.

Talán nem meglepő, hogy Magyarország az erről szóló fejezetben is gyakori példaként szolgál. Persze nem a populisták az egyetlenek, akik be akarják betonozni magukat a hatalomba, vagy időnként babrálnak a demokráciával, mégis akad egy lényeges különbség: nekik mindezt nem a színfalak mögött kell végezniük. A populisták nyilvánosan is végrehajthatják az állam gyarmatosítását vagy a civilek bedarálását, közben ugyanis támaszkodhatnak központi üzenetükre, az igazi nép képviseletére.

Hisz miért ne vehetnék az emberek kezükbe az államot törvényes képviselőiken keresztül?

Miért ne számolhatnának le azokkal, akik a közszolgálati semlegesség nevében el akarják torlaszolni az igazi népakarat útját?

Mindezt nem csak büntetlenül megtehetik, de szinte szükségszerűen következik az általuk felépített narratívából. Ezért hatalmas félreértés, hogy a korrupciós ügyek önmagában megbuktathatnak egy populista kormányt, hiszen ezek is részét képezik a haza üdvét szolgáló rendszer kiépítésének (ugye emlékszünk még Lánczi András emblematikus mondatára: „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”). Ahhoz hogy ez igazán fájjon, nem elég felmutatni a korrupciót, de arról is meg kell győzni az embereket, hogy ezzel az állam ténylegesen megkárosítja őket.

Hungarian Prime Minister Viktor Orban is pictured during a press conference held with German Chancellor Angela Merkel (not in the picture) at the Chancellery in Berlin, Germany on July 5, 2018. (Photo by Emmanuele Contini/NurPhoto via Getty Images)
Orbán Viktor (Fotó: Emmanuele Contini/NurPhoto via Getty Images)

Müller is elismeri, hogy ez nem könnyű feladat. Nem véletlen, hogy a könyv legsoványabb része a populizmus elleni hatékony stratégiákról szóló fejezet, ami már önmagában mutatja, mekkora a tanácstalanság ezen a téren. Az egyetlen konkrét tanács talán az, hogy az épp megerősödőben lévő populistákkal vitába kell szállni, mert a közvéleményből való kizárásuk csak az ő malmukra hajtja a vizet, visszaigazolva a valós problémáktól elszakadt, kirekesztő elit képét.

A populistákkal beszélni nem ugyanaz, mint populistaként beszélni

Müller szerint komolyan vehetjük az általuk felvetett problémákat anélkül, hogy elfogadnánk a kereteket, amiben ők értelmezik azokat. Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy kissé változik a kép onnantól, hogy a populisták hatalomra kerülnek, és immár a teljes államapparátus és egy kiépülő propagandagépezet segítségével tologathatják kedvükre a közbeszéd kereteit. Mit lehet tenni, ha egyszer egy szüntelen ostrom alatt álló nép menthetetlenül igaz hazafiakra és hazaárulókra szakadt? Erre a szerző is csak a vállát vonogatja.

A könyv nem szentel túl nagy figyelmet a populizmus sikertörténete mögött húzódó gazdasági, kulturális és társadalmi okoknak, de röviden és érthetően vázolja fel a populista retorika működését, és annak politikai következményeit. Közben tisztáz pár alapkérdést, ami mentén legalább el lehet kezdeni értelmesen beszélgetni a témáról. Müller a populizmust ugyan véletlenül sem gyógyírnak, inkább kórnak tartja, de attól még fontos, hogy 21. századi reneszánsza a képviseleti rendszer fontos hiányosságaira hívhatja fel a figyelmet. Az önvizsgálatot tehát a liberális demokrácia hívei sem spórolhatják meg, és érdemes a legalapvetőbb kérdésekkel kezdeni:

Mik a feltételei az államközösséghez tartozásnak? Miért éppen a pluralizmus a megőrzendő érték? És miként érthetjük meg úgy a populista szavazók aggodalmait, hogy szabad és egyenlő polgároknak, nem pedig frusztrációtól, haragtól és sértődöttségtől hajtott elmebajos férfiaknak és nőknek tekintjük őket?

A Mi a populizmust a Libri adta ki.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), Idylle princière, 1897
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.