Kultúra

Ne dőljön be az átverésnek: hamis az ál-Dwayne Johnson 500 ezer dolláros nyereményjátéka

Csúnya átverős poszt terjed a Facebookon, aminek már nagyon sok magyar ember is felült: egy magát Dwayne Johnsonnak tettető felhasználó azt ígéri, hogy azok közül, akik megosztják, lájkolják, és bekommentelik a három képből és egy videóból álló posztot, kisorsol száz embert, akiknek egyenként elküld 500 ezer dollárt (138 millió forint).

Erről a posztról van szó:

Ismétlem, ne lájkolják, ne osztogassák, mert pénz biztos nem lesz belőle: beszorozva ugyanis összesen 50 millió dollár kiosztását ígéri a fiók, ez a jelenleg körülbelül 220 millió dolláros vagyonnal rendelkező Johnson vagyonának negyede/ötöde. Azt még egy ekkora sztár se engedheti meg magának, hogy ennyi pénzt csak úgy elszórjon.

Akit ez se győzne meg, itt van néhány további bizonyíték, hogy hamis a fiók:

Először is, nincs ott a kék pipajelzés, ami a hivatalos, sztárok és közéleti személyiségek által használt fiókokat jelzi. Ha megnézzük a Szikla hivatalos Facebook-oldalát, azon viszont megtalálható ez a jel:

Balra a hamis, jobbra az igazi fiók.

Ezen felül, ha ránézünk a böngésző címsorában a fiók nevére, láthatjuk, hogy a metaadatok szerint az nem is Dwayne Johnsonhoz, hanem a csalás valószínű elkövetőjéhez, bizonyos Roslan Yusofhoz tartozik.

A címsor szerint másé a fiók.

Ezen kívül ha beszélünk angolul, észrevehetjük, hogy a poszthoz csatolt videóban egy szó nem esik semmilyen nyereményről, ott Johnson egyik filmje szereposztását tárgyalja meg. Ezen felül a hangsáv is el van csúszva. Ráadásul a fiók kommentekben gyanús forrásból származó linkeket is megosztogat, azzal az ígérettel, hogy itt le lehet tölteni Felhőkarcoló című filmjét, ami jelenleg még csak a mozikban látható.

Amikor elkezdtem írni ezt a cikket, a nyilvánvalóan átverős poszt 7500 megosztásnál járt, ez azóta felment 8500-ra, meglepően sok magyar névvel a listában. A lájk és a megosztás helyett inkább érdemes jelenteni az átverős fiókot a Facebooknak.

Kép: Sony Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik