Kultúra filmkritika

Valójában Tom Cruise az igazi James Bond!

Kránicz Bence
Kránicz Bence

újságíró. 2018. 08. 01. 10:56

Amikor az új, hatodik Mission: Impossible-ben akcióznak, úgy érezzük, ez a legjobb dolog, ami 2018-ban a multiplexek vásznán történhet. Aztán a szereplők sajnos megszólalnak, a mondandójuk pedig olyan, mintha a sztorit tizenkét éves fiúk találták volna ki a nagyszünetben. Tom Cruise-nak viszont a hülyeséget is megbocsátjuk, olyan ellenállhatatlan a lendülete.

Alig hiszem el, hogy a Mission: Impossible első része, vagyis a régi tévésorozat nagyjátékfilmes adaptációja már 22 éves. Gyerek voltam, amikor bemutatták, de azóta is számtalanszor láttam. Ezt tartom az egyetlen kiváló Mission: Impossible-filmnek. A folytatása is különleges és ambíciózus, de tele van már a premier táján idejétmúltnak számító, röhejes stílusmegoldásokkal, és nem is elsősorban John Woo védjegyszerű fehér galambjaira gondolok. A harmadikból csak az elpazarolt Philip Seymour Hoffmannra emlékszem, a negyedikből arra, hogy dubaji felhőkarcolókon ugráltak, az ötödikből – pedig ez csak hároméves – arra, hogy lenyúlták benne egy híres Hitchcock-film operaházi nagyjelenetét.

Mivel ma a hollywoodi fősodorban nem nagyon lehet tisztességes akciófilmeket látni – ezt a műfajt is eluralták a szuperhősök –, ezért a kritikusok jobb híján az utolsó két Mission: Impossible-t az utóbbi évek legjobb akciófilmjei közé emelték. Ezekben tényleg helyet kapott néhány lélegzetelállító mutatvány, de ahhoz nem volt elég belőlük, hogy kárpótoljanak az érdektelen sztoriért és a gyenge karakterekért. A sorozat első két epizódja már megmutatta, milyen irányba lehet elvinni ezeket a filmeket: az alapanyagból készülhet nagyvonalú, kifinomult stílusú, okos kémthriller, de ilyet csak Brian De Palma tudott rendezni. Vagy készülhet agyatlan, fékezhetetlen akcióbomba, olyasmi, amit John Woo csinált.

A Mission: Impossible – Utóhatás azért a legjobb rész a második óta, mert Tom Cruise és az író-rendező Christopher McQuarrie mostanra nemcsak, hogy elkötelezték magukat a második lehetőség mellett, de sikerült is tökélyre fejleszteniük a receptet. A hatodik Mission: Impossible-ben alig van megállás, egymást érik a lélegzetelállító akciószekvenciák, amelyek folyamatosan emelik a tétet. Mindez nem tereli el a figyelmet arról, hogy amikor beszélgetnek a szereplők, akkor égbekiáltó hülyeségeket mondanak, ami sajnos csak néha vicces (például akkor, amikor Tom Cruise tagoltan azt mondja: „Én nőket és gyerekeket ölök – hímlővel.”) Olyan ez, mint amikor sorban állunk a vidámparkban: baromi unalmas izzadó emberek között várni a hullámvasútra, de amikor felülhetünk rá, elfelejtjük az összes kellemetlenséget.

Az Utóhatás egy egységet képez az előző résszel, és nemcsak azért, mert ezt is Cruise bizalmi embere, McQuarrie rendezte, a sorozat első duplázójaként a rendezői poszton. Az egyik főgonosz ugyanaz, mint a Titkos nemzet alcímű fejezetben, a kiugrott ügynökből anarchista terroristává aljasult Solomon Lane (legalább a neve jó!). Az új film másik főgonosza egy John Lark álnevű megalomán pszichopata, akiről a játékidő jelentős részében nem tudjuk, kicsoda valójában. Még maga a főhős, Ethan Hunt is gyanúba keveredik! Nagyon nehéz követni, hogy az indokolatlanul hosszú, 147 perces Utóhatásban ki kit ver át, miközben plutóniumgömbökért szaladgálnak, de nincs is értelme gondolkodni a film közben. Ha mégis erre vetemednénk, eszünkbe juthat például az, miért nem tudja a veterán techguru (Ving Rhames) feltörni a gonosz tudós iPhone-ját.

Nyilván fel tudná, de nem fogja, mert a filmbe így kényelmesen belefér az első epizód átverős színjátékának repríze. Az Utóhatás ugyanis több ponton is visszautal az előző részekre. Visszahozza a történetbe Hunt negyedik részben búcsúzó feleségét, Juliát (Michelle Monaghan), a legnevetségesebb új karakterről – egy húszéves, lenszőke nemzetközi fegyverkereskedőről – kiderül, hogy az első részben Vanessa Redgrave által játszott Max lánya, illetve a Titkos nemzet főgonoszán kívül visszatér az ott megismert angol ügynök (Rebecca Ferguson) is. Ja, és Cruise megint majdnem lezuhan a szikláról, mint a második epizódban.

Az új szereplők frontján eközben nem jeleskedik az Utóhatás, mert az egyetlen új színész, aki jelentős szerepet kapott itt, az Az U.N.C.L.E. embere után ismét jó svádájú kémhercegként páváskodó Henry Cavill. Mindenki más önmaga fáradt paródiája, élen a folyamatosan kifulladó, széthízott fejű Ving Rhamesszel. Az egyetlen, aki tökéletesen elemében van, Tom Cruise. Ethan Hunt megint kevés eszközzel, fókuszáltan, mellébeszélés nélkül teszi a dolgát és kockáztatja lépten-nyomon az életét, és csak arra tudok gondolni, hogy Cruise a nagyszerű pénzkereseti lehetőségen kívül azért éleszti fel immár hatodszor ennek a mániákus profinak a figuráját, mert közel érzi őt magához. Ahogy pályája során a Feledéstől a Kéjjel-nappalon át A holnap határáig annyiszor, a paranoiás Cruise megint a hatalmasoknak kiszolgáltatott sakkfiguraként fogalmazza meg az általa alakított hőst, aki végül mindig talpon marad, mindig túlél.

A túlélés a Mission: Impossible-filmek forgatásán egészen konkrétan tétté válik, az 56 éves Cruise ugyanis nagyon komolyan bebiztosítva ugyan, de továbbra is minden kaszkadőrjelenetet maga csinál meg, amit csak lehet. Az Utóhatásba jutott életveszélyes ejtőernyős ugrás, fél Párizst átszelő autós-motoros üldözés, gégeroppantó verekedés és helikopteres párbaj is, és Cruise ezúttal is képes helytállni földön-vízen-levegőben. A film akciókavalkádja talán a legimpozánsabb az egész sorozatban. McQuarrie tekintélyes akciórendezővé érett, már ami a jelenetek követhetőségét, életszerűségét és a digitális technika kifinomult, nem tolakodó alkalmazását jelenti.

A változatos országokban és terekben zajló akciózás tempója és nagyvonalúsága miatt az új Mission: Impossible sokkal jobb James Bond-film, mint Daniel Craig szomorú családi tragédiákkal elnehezített, önmagát messze túl komolyan vevő szériájának darabjai. Az igazi James Bond pedig az elnyűhetetlen Tom Cruise, aki Hollywood kíméletlen viszonyai között negyed százada a legnagyobb sztárok elitklubjába tartozik, oda, ahová a kilencvenes évek legtöbb pénzt termelő színészei közül mára rajta kívül csak Tom Hanksnek van bejárása. Hátha Cruise legközelebb visszakanyarodik a De Palma-féle csapásirányhoz, és megint készít egy okos és felnőtt Mission: Impossible-filmet.

Mission: Impossible – Utóhatás (Mission: Impossible – Fallout), 2018, 147 perc. 7/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's forward Adam Szalai (C) celebrates scoring with midfielder Balazs Dzsudzsak and defender Willi Orban (L) during the UEFA Nations League football match Hungary v Finland in Budapest on November 18, 2018. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.