1982-ben egy osztrák üzletember, Dietrich Mateschitz Thaiföldön talált rá egy Vörös ökör nevű italra, amely képes volt segíteni a jetlagen. Az eredeti energiaitalt Chaleo Yoovidhya dobta piacra, de a milliárdos tette világhírűvé. A thai feltalálóval közösen alapítottak céget, és a Red Bullt azóta se lehet letaszítani a világ tetejéről, ahogyan az égről sem Pedig van konkurencia bőven: a már-már snassz tuttifruttis, továbbá dinnyés, barackos, áfonyás, kávés, matés, színtelen és színes, szagos és szagtalan, filléres, és méregdrága meg a gyűjtői kiadás. Már rég nem csak a klasszikus vodkabombákat (az alkohol és az energiaital párosítása még mindig nem javasolt, rossz, egészségtelen, káros!) lehet inni, annyi lehetőség van, mint égen a csillag. Ha nem is az összeset, de a simák közül megittuk a legnépszerűbbeket, és a vadabb ízekből is vettünk jó párat. Klasszikus kipróbáltuk, hogy másnak már ne kelljen teszt lesz ez 27, azaz huszonhét energiaitallal és néhány olyan kísérleti egérrel, akik bevállalták, hogy kis dózisokat ugyan, de mindegyikből elfogyasztanak. Vagy sokat, hogy aztán az egész délutánjuk zuhanjon a kukába. A hat vállalkozó közül fele-fele arányban voltak gyakorlott energiaitalosok, és kevésbé lelkes kezdők.
Hogy hátulról kezdjük a tesztet, nem túl biztató, ami ennyi koffein után történik a szervezettel. Nem ajánlott huszonhétféle energiaitalt magunkba tömni, az tuti. Kicsit olyan ez, mint a mekis kaja, ami csak egy pillanatra segít az éhségen, elsőre csodálatos minden falat, aztán pár órával később a sajtburger emléke is eltűnik, vacsorázhatunk újra. Az energiaital hasonlóan csak percekig pörget, később többen mondták, hogy leküzdhetetlen álmosság tört rájuk.
1. Elment a kedvem az élettől, és egy óráig nem tudtam dolgozni, de amúgy nem történt semmi.
2. Kicsit mintha berúgtam volna
– és ez csak két vélemény a sokból. Egy másik tesztelőnk pedig vessen magára, hogy annyira királynak érezte magát, hogy megivott három Red Bullt, egy Bombát, és lehúzta az eredeti, koncentrált ázsiai Red Bullt, majd pár órával később annyit mondott, hogy „kikészített, kicsit ver a szívem.” És az a kicsit nem is olyan kicsit, az energiaital nem kíméli a testet.
Most a cukormentes változatokat kihagytuk, csak egy került véletlenül a sorba a Monstertől, amiről az egyik kolléga finoman annyit mondott, hogy azért nagy teljesítmény az Ultra, mert eddig nem létezett ilyen mosogatólére emlékeztető ital, most meg létezik, és ezért jár a taps a vegyészeknek. A kínosan leszerepelt Monster Ultrának ez volt az egyetlen erénye, a többi versenyzőt telenyomták cukorral, és minden furcsa, teljesen természetellenes ízzel.
Gigászok csatája
Azért az fontos, hogy nem vakteszteltünk, mindenki tudta, hogy mit iszik, így is rá lehetett csodálkozni az ízekre, de fennállt az elfogultság veszélye. Az alanyok vállalták a kockázatot, és kiderült, hogy a Red Bull csinálhat bármit, mosogatólevet is belekeverhet a dobozokba, ölni fognak érte. Az igazi rajongók még a legpocsékabb ízeknél is úgy szórták a pontokat, mintha kötelező lenne.
A örök és hamisítatlan tuttifrutti verhetetlen, de ez nem újdonság. A gyártók a vegyes gyümölccsel az első után mentek, ezt a kevert ízt próbálták lemásolni kitartóan a Red Bull után loholva. Ami viszont meglepő, hogy egy kereken 130 forintos másolat kis híján utolérte a győztest. Az Adrenalin egy másik versenyben szintén dicséretes helyen végzett, a névválasztás ötös.
Az erős márka, és a váratlan második hely után a Monster hozta a kötelezőt: a felmérés nem reprezentatív, de az igazi profik, a legnagyobb energiaital-királyok a Monsterre nyomnak az automatán. Az egyik legnyomasztóbb teljesítményt az Aldi nyújtotta az Enterrel, de ha a kivitelezésről van szó az alsó polcos energiaitalok császára, a koffein La Fiestája, a V-Power ült a szégyenpadra. Az egy dolog, hogy a név után előbb jut eszünkbe egy 95-ös benzin, vagy a V-Tech együttes elfeledett tagja, mint valami üdítőital, de ezt a gejl ízt szinte lehetetlen azonnal elfelejteni. Az ember agyába ég, hogy soha többet V-Power. Az árával, mind a 175 forinttal persze nehéz versenyezni, de még másfél liter sem ér ilyen traumát.
Nincs olyan, hogy rossz energiaital
Még pár hete tettük először próbára a szerkesztőséget: megkóstoltuk a pizzaszörnyet, az olaszok rémálmát, a chicagói ihletésű deep dish pizzát. Az ötcentis perem, és kilónyi sajt láttán a legtöbbeknek inába szállt a bátorsága, megalázták a duci pizzát egy valaki kivételével. Egy kolléga lazán osztotta ki a maximum pontot, és úgy érezte, hogy ez már étel! Na, az energiaitalok is a deep dish sorsára jutottak, mindig akadt egy teszter, aki magasba emelte a tíz pontját egy-egy borzalom után. Ilyen volt a Bomba Mojitója: papíron nem rossz ötlet, aztán jön a zavaros, vizes tejjelleg és a műmenta. Nálam vállaltan tíz pont, többeknél viszont alig érte el az egyest.
Hasonló sorsra jutott a Watt görögdinnyés verziója, ami olyan mintha egy dinnyés Orbitot rágott volna valaki egy fél óráig, és azt zárja palackba. A statisztika azt mutatja, hogy akinek bejön a deep dish, az a műdinnyét egressel is imádni fogja. Bruce Willis választására viszont nincs mentség. Egy rossz helyezés még oké, de azon Willis is elgondolkodhatna, hogy érdemes-e lecserélnie-e a kávét, ha az imádott Hellje – az egyetlen magyar márka – így leszerepelt a Cool meggyel és fehérbarackkal, sőt, a pezsgőtabletta-hasonmás multivitaminnal is.
A másik meglepetést a Bécsből szerzett hipszter cucc, a matés és guaranás (Dél-Amerikában őshonos, magas koffeintartalmű gyógynövény) amolyan öko-energiaital okozta. Míg a Balaton Soundon biztos a Red Bull a menő, addig Bánkitón meg a Kolorádón – már üveg nélkül – a Club Mate fogy sárga rekeszestül. A nálunk még nem kapható dobozos ízben a Club Matéhoz hasonlító Almdudlerrel kevert energiaital a vártnál sokkal, de sokkal rosszabbul szerepelt. A tapasztalatok szerint ez annak jön be, aki minden porcikájával ellenáll a Red Bulloknak.
Gyűjtői példányok közel kétezerért
A teszthez úgy válogattuk össze az energiaitalokat, hogy meglegyenek a főbb márkák alapízei, és ne legyen egyik se túlsúlyban. Kerestünk saját márkás példákat, és meghökkentő próbálkozásokat is. A legkülönlegesebbekért a Damjanich utcáig mentünk, ahol egy mezei ABC-nek álcázott amerikai bolt lapul tele marha egészségtelen, de vicces és drága termékekkel. Itt olyan energiaitalokat lehet kapni, amit amúgy Magyarországon nem, és a tulajdonos szerint inkább gyűjtők veszik ezeket. Ha túljutunk azon, hogy léteznek energiaital-gyűjtők, rájövünk, hogy teljesen logikus, hogy az itt megtalálható dobozok nem arra vannak, hogy valaki bedobjon egyet belőlük a meló előtt. Darabjuk 1790 forint, és az áruk nem garancia a népszerűségre, annyit tudnak, hogy ritkák. Kettőt szereztünk a Damjanichból (el is vitték a büdzsé több mint negyedét), egy Loca Moca fantázianevű kávés Monstert, és egy Punchot, ami megosztotta a csapatot. Még kóstolás után is nehéz volt eldönteni, hogy puncsos vagy nem puncsos az üdítő.
A Loca Moca szintén elhasalt, sajnos olyan, mintha a bolti jeges kávékat vizezték volna fel. És az jó nekünk? Hát jobb, mint a semmi. Hasonló a helyzet, mint az Almdudlernél, itt is a nem energiaitalosok pontoztak felfelé. Összességében pedig az a helyzet, hogy a legnagyobb ellenzők is találtak maguknak való energiaitalt, és ez elég ijesztő. Már rég nem a tuttifrutti az alap, szinte nincs olyan íz a világon, amibe ne raktak volna egy kis koffeint. Aki gyűlölködve ült le a feles pohárnyi energiaitalokhoz, annak is be kellett látnia, hogy van olyan, amit még inna, de az is igaz, hogy a teszt senkiből sem csinált energiaital-hívőt. A vodkás verziókat meg csak saját felelősségre!
Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu
