Kultúra

Stallonét a Szupercella 2-ben sem lehet majd fogva tartani

Ez derül ki az akciófilm előzeteséből, amelynek itt a magyar feliratos változata.

Öt évvel Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger Szupercella (Escape Plan) című akciómozija után idén nyáron érkezik a folytatás, a sztoriját illetően az alapfilm eseményeitől független Szupercella 2: Hades (Escape Plan 2: Hades), amelynek éppen három hete jelent meg az első előzetese. A filmet idehaza forgalmazó Big Bang Media jóvoltából a pörgős trailert immár magyar felirattal is nézhető.

Ahogyan az a kedvcsinálóból kiderül, a néhány évvel az alapfilm után játszódó második részben a biztonsági szakértő Ray Breslin (Stallone) egyik embere egy akció során eltűnik, ezért a főnök felkerekedik és (már megint) lesittelteti magát, hogy beépüljön abba a titokzatos szuperbörtönbe, ahová állítólag a beosztottja került. Ez a földalatti létesítmény lesz aztán a produkció alcímét is adó Hádész.

A Dave Bautista (A galaxis őrzői-filmek, 007 Spectre), Curtis „50 Cent” Jackson (Szupercella, A kém), Jaime King (Pearl Harbor, Sin City) és Titus Welliver (Tolvajok város, Az Argo-akció) mellékszereplésével közeleg az akciófilm, amelyet Steven C. Miller (Mentőakció, Marauders) rendezett.

A Szupercella 2: Hades a hónap végén: június 28-án fog a magyar mozikba kerülni.

Kiemelt kép: Leomus Pictures/Lionsgate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik