Kultúra

Liam Neeson is benne lesz az új Men In Black-filmben

És már azt is tudni, kit fog játszani a sötét zsarus franchise új felvonásában.

Márciusban jelentette be a Sony Pictures, hogy miután immár sem Will Smith, sem Tommy Lee Jones nem akar többé sötét zsaru lenni, Chris Hemswoth és a vele tavaly a Thor: Ragnarökben együtt játszó Tessa Thompson főszereplésével fog készülni az új Men In Black-mozi, amely egy spinoff lesz.

Megvannak az új Men In Black-mozi főszereplői
Bejelentették az új párost, akik Will Smith és Tommy Lee Jones nyomdokaiba lépnek sötét zsarukként.

A feltehetően eséllyel egy újabb trilógiát megalapozó produkcióval kapcsolatban most a The Hollywood Reporter szállította a legfrissebb hírt, miszerint a szereplőgárdához Hemsworth és Thompson mellé

Liam Neeson is csatlakozik, mint a sötét zsaruk londoni központjának vezetője.

Ebből pedig az következik, hogy az egyelőre cím nélküli spinoff az Egyesült Királyságban fog játszódni.

A produkció a Vasember és a Transformers: Az utolsó lovag szkriptjét is közösen jegyző Matt Holloway és Art Marcum forgatókönyvéből készül és még idén elkezdik forgatni. A sztorit ugyan titkolják, de a koncepció állítólag hasonló lesz a Jurassic Worldéhez, azaz ugyanabban a világban játszódik majd, mint a már ismert Sötét zsaruk-trilógia, ugyanakkor az új hősökkel új irányba viszik majd el a franchise-t.

Az F. Gary Gray  rendezésében készülő film 2019. május 17-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Mindenki megnyugodhat, mégsem vonul vissza az akciófilmektől Liam Neeson
Ezt maga a színész erősítette meg két héttel azután, hogy ennek éppen az ellenkezőjét mondta.
Kiemelt kép: Corbis via Getty Images/Stephane Cardinale

Ajánlott videó

Olvasói sztorik