Kultúra

Készül az új Men In Black-mozi: megvan, ki rendezheti

A gyártó Sony egy nemrégiben felkapottá vált direktort szemelt ki a spinoff levezénylésére.

Szeptemberben jelentette be a Sony Pictures, hogy végül nem a korábban beharangozott Jump StreetMen in Black crossoverrel, hanem egy (manapság divatos kifejezéssel) spinoffal szándékoznak új életet lehelni a Men In Black franchise-ba.

Ősszel már a bemutatóját is kitűzték, míg mostanára a Deadline értesülése szerint kiderült, hogy

a film rendezői székét az az F. Gary Gray foglalhatja el, aki többek között a 2003-as Az olasz melót, a 2015-ös Straight Outta Comptont és a tavalyi Halálos iramban 8-at is készítette.

F. Gary Gray. Fotó: Getty Images/WireImage/Jim Spellman

A 49 éves Gray hivatalosan még nem írt alá a produkcióra, de a Deadline mellett több külföldi hírportál is arról számolt be, hogy közel áll a megállapodáshoz (az IMDb már tényként kezeli, hogy ő rendezi a filmet).

A közben már az előkészületek fázisában mozgó Men In Black-filmről eddig annyi derült ki, hogy sem Tommy Lee Jones, sem Will Smith nem lesz benne, helyettük teljesen új szereplőgárdával készül. A koncepciója állítólag hasonló lesz a Jurassic Worldéhez, azaz ugyanabban a világban játszódik majd, mint a már ismert trilógia, ugyanakkor az új hősökkel új irányba viszi majd el a Sötét zsaruk kalandjait.

A spinoff a Vasember és a Transformers: Az utolsó lovag szkriptjét is közösen jegyző Matt Holloway és Art Marcum forgatókönyvéből készül és 2019. május 17-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Kiemelt kép: Sony Pictures Entertainment/Columbia Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik