Kultúra

Izgalmas szereplőgárdával készül az AZ második része

Sztároknak sem lesz híján a folytatás társulata, amely már majdnem teljessé vált.

Hamarosan elkezdik forgatni az Egyesült Államokban minden idők legprofitálóbb horrorjává vált AZ (IT) folytatását, amely végül IT: Chapter Two (kb. AZ: Második fejezet) címmel készül.

Kiderült, mikor forgatják az AZ második részét
És már azt is tudni, melyik színésznő a legesélyesebb a folytatás női főszerepére.

A produkcióval kapcsolatban hetek óta nem érkezett hír, mígnem most a Deadline arról számolt be, hogy már csaknem teljes a szereplőgárda, miután a napokban több színész is leszerződött. Velük együtt

az első film gyerekhősei közül már ötről tudni, hogy ki fogja játszani a felnőtt változatát.

Ahogyan azt már év elején sejteni lehetett, az egyetlen női karakter, Beverly Marsh szerepére a kétszeres Oscar-jelölt Jessica Chastain írt alá. Mellette ugyancsak komoly húzónév lehet az az Arany Glóbuszra is nominált James McAvoy (Vágy és vezeklés, X-Men filmek), aki Bill Denbrought fogja megformálni.

Jessica Chastain és James McAvoy is játszik az AZ második részében. Fotó: Getty Images/Rob Kim

Chastain és McAvoy mellett Richie Tozierként az Emmy-díjas Bill Hader (South Park, Kész katasztrófa), Eddie Kaspbrak szerepében James Ransone (Sinister-filmek, Gyilkos megszállás) és Stanley Urisként Andy Bean (Transformers: Az utolsó lovag, Itt és most) alkotja már hivatalosan is a társulatot.

Az új nevek bejelentésével együtt továbbra is sok kérdés nyitott a folytatással kapcsolatban, így pl. még mindig nem tudni, hogy játszanak-e majd benne az első rész gyerekszereplői, vagy őket az alapfilm jeleneteit újrafelhasználva idézik meg. Az viszont továbbra is fix, hogy a horror emblematikus gonoszát, a bohóc Pennywise-t ismét Bill Skarsgard fogja életre kelteni, miután ő eleve két filmre szerződött.

A Chapter Two forgatókönyvét az első részét is jegyző Gary Dauberman írta, a filmet pedig (természetesen) ismét Andy Muschietti rendezi, akárcsak a tavalyi alapfilmet. Muschietti egyébként producerként is kiveszi részét a film tető alá hozásából nővérével, Barbara Muschiettivel együtt.

Az IT: Chapter Two két évvel az AZ bemutatása után: 2019. szeptember 6-án fog a mozikba kerülni.

Valósággá vált az AZ: vérfagyasztó robot készült a horror bohócából
A rémség láttán még annak is megfagy a vér az ereiben, aki sem a bohócoktól, sem a robotoktól nem fél. Videó.
Kiemelt kép: Warner Bros. Pictures/New Line Cinema

Ajánlott videó

Olvasói sztorik