Hálás műfaj a bosszúfilmé: a modern igazságszolgáltatás bevezetése óta eltelt hosszú évszázadok alatt sem teljesen vetkőztük le a „szemet szemért” régről belénk kódolt elvét, így az olyan sztorikat, melyekben a gonosz(ok), akik gonosz dolgot tett(ek) a főhősünkkel, csúnyán meglakolnak, igazi bűnös élvezet nézni még akkor is, ha a szuperegónk törvénytisztelő polgárként mélyen elítéli az önbíráskodást. Arról nem is beszélve, hogy azért egészen sokan nem is ítélik el olyan nagyon, tessék csak beleolvasni bármely bűnügyi hír kommentjeibe, A bosszúnak sikerült-e, azt nem merném eldönteni, de hogy ügyesen műveli a zsánert, az biztos.
És bár nyilván nem lehet összemosni az átlagos kommentelőt az átlagos mozinézővel, de azért jó eséllyel akad épp elég közös pont: van is annyi bosszúfilm, hogy egész nehéz már újat mutatni a műfajban. Hogy az egészen direkt című![Csúnyán meglakoltak érte, hogy nem értették: a nem az nem 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/05/bosszu_revenge1-1.jpg)
Fenséges sivatagi kilátás, embermagas kaktuszok, de azért a nyugati kényelemről nem kell lemondani: mindezt egy tökéletes ízléssel berendezett luxusvilla kellemesre hűtött üvegfalain át kell kibírnia valahogy annak a két divatlapba illően gyönyörű embernek, akik leginkább mézesheteiket töltő ifjú szerelmeseknek tűnnek, amint kiszállnak a helikopterből, amely a helyszínre szállította őket. Persze hamar kiderül a valódi leosztás: a férfi, bizonyos Richard valóban házas ugyan, de a neje otthon tervezgeti az elsőáldozási menüt, míg apu a rendszeres évi kanbulijára érkezett ide, a lány, Jennifer pedig csak rövid bemelegítő ágymelegítő jogcímen érkezett pár napra, mielőtt Richard két haverjával vadászni indul.
Igen ám, de a két haver hamarabb érkezik, és a kezdeti bulihangulat másnapja semmi jót nem hoz: míg Richard pár órára elhagyja a házat, Stan úgy gondolja, ami a barátjáé, az a z övé is. Míg a szokásos érvek mentén – olyan kihívó, szinte könyörög érte – megerőszakolja Jent, a tök másnapos Dimitri, ha nem is vesz részt, de segítség helyett elsétál, még a tévét is felhangosítja. A hazatérő Richard persze kiakad, de dolgozik benne a kitekert tesó-kód, és megpróbálja elsikálni a dolgot, ám végül hogy-hogy nem, a lányt egy száraz fán végzi felnyársalva, látszólag szörnyethalva. Látszólag. Jen ugyanis csodák csodájára életben marad, és eltökéli, hogy ezt így is tartaná, ameddig csak lehetséges. Ám a három férfi rájőve, hogy Jen életben maradt, hajtóvadászatot indít ellene, ami aztán Jen váratlanul felbukkanó rejtett tartalékainak köszönhetően annak rendje és módja szerint ellenük fordul.
![Csúnyán meglakoltak érte, hogy nem értették: a nem az nem 2](https://s.24.hu/app/uploads/2018/05/bosszu_revenge3.jpg)
Ami első ránézésre dögös, de nem túl eredeti „rape&revenge” – magyarul jóval kevésbé stílusos „nemi erőszak és megbosszulása” – filmnek tűnik, arról másodjára ránézve különösebb erőlködés nélkül is kiderül, hogy általa rendezője, Coralie Fergeat gyönyörű szimbolikával mond kissé sarkos véleményt nemi erőszak-ügyben. Nagyjából ugyanazt, amit az egész #metoo is üzent, bár a film akkor már gyakorlatilag készen volt: hogy
(Legalábbis nem mindig, számszakilag, izé, reméljük…) Sem a tetteseknek, sem a néma tanúknak, sem az érzéketlen, magasságos döntéshozóknak, akik az elrettentésért, a büntetésért és az áldozatok védelméért tehetnének.![Csúnyán meglakoltak érte, hogy nem értették: a nem az nem 3](https://s.24.hu/app/uploads/2018/05/bosszu_revenge2.jpg)
E három figurát kissé didaktikusan ugyan, de működőképesen szimbolizálja a három férfiszereplő, ahogy Jen az előbb-utóbb dühüket, erejüket, bátorságukat megtaláló áldozatokat. Erőltetettnek tűnhet, de a dolog működik a történetre vetítve is. Hiszen mindhárman tehettek volna érte, hogy ez ne így legyen, hangsúlyozom, hárman, nem négyen: aki szerint a kívánatos test és az erotikus kisugárzás nemi erőszakot érdemel, az csak egy picit gondolja el, hogy az ő szép és vagány kislányának ezt kívánná-e, vagy inkább csak
És itt érünk vissza a cikk eleji önbíráskodás-kérdéshez is: bár kétségkívül nem lehet azzal egyetérteni, hogy minden erőszakban érintett közvetlen vagy közvetett bűnös halált érdemel – egész kihalt lenne a világunk úgy – de Jen dühét is nehéz nem átérezni. Főleg, hogy ő eredetileg csak nyugodt felejtést akart – csak éppen azt nem hagyták neki, ahogy választást se nagyon: vagy ő, vagy a többiek.![Csúnyán meglakoltak érte, hogy nem értették: a nem az nem 4](https://s.24.hu/app/uploads/2018/05/bosszu_revenge5.jpg)
A Körökből is ismert Matilda Lutz alakítja a főszerepet, csodálatosan hozva mind a butuska, könnyűvérű csitrinek tűnő Jent és azt az új, kőkemény nőt is, akivé az erőszak és a gyilkossági kísérlet nyomán bepöccenve változik. Dicsőséges dolog persze minden erős, aktív női főszereplő körül forgó történet, itt az író-rendező is nő, ám ezzel együtt is nehéz hova tenni a filmet a nőképet tekintve: hurrá, kőkemény csaj, aki több mint aminek hinnénk, hurrá állásfoglalás, hogy a kihívó lányokat sem erőszakoljuk meg, tényleg. Ugyanakkor Robrecht Heyvaert operatőr képei láttán jó eséllyel male gaze-t kiált a legbékésebb feminista is – a filmnyelvben és általában a vizuális művészetekben jellemző férfiszemszögű, túlszexualizált, a nőket elsősorban a férfi örömére létező lényekként ábrázoló látásmódot nevezik így –, és, ami azt illeti, nem tévednének nagyot. A kamera szoftpornókat megszégyenítő erotikával szinte nyalogatja Jen testét egyben is, részleteiben.
![Csúnyán meglakoltak érte, hogy nem értették: a nem az nem 5](https://s.24.hu/app/uploads/2018/05/bosszu_revenge4.jpg)
Ugyanakkor azt sem lehet eltagadni, hogy a kamera „viselkedése” szépen leköveti azt, ahogy az események tükrében néző Jen oldalára áll: míg a film elején egyértelműen puszta szextárgyként exponálja a főhőst, addig a túlélés és bosszú képei során már jóval kevésbé a formákról szól a képi világ. Szól helyette a fenségesen gyönyörű sivatagról, pszichedelikus élményekről, és hát, főleg vérről, mocsokról és egyéb csúnyaságokról, ez utóbbit a lehető legsarkosabban értve: a 18+-os korosztály-besorolás abszolút jogos, sőt,
A brutálisan erőszakos és véres képek ugyanakkor nem öncélúak, mind hangsúlyozza a macska-egér harc súlyát, a felek őrületig fokozott tudatállapotát, mindehhez a sok, villanásnyi, látomásszerű képi intermezzo már csak hab a tortán csakúgy, mint a hasonló hangulatban összeválogatott zenék és zörejek. Átgondolt, koncepciózus allegória – mindez brutálvéres bosszúfilmben, ilyen sincs gyakran, szinte kedvem lenne újranézni, ám vérből ennyi egyszer is épp elég.A bosszú (Revenge) – francia akcióthriller, 108 perc, értékelés: 8/10