Kultúra

Újabb dokumentumfilmről derült ki, hogy kamuzott benne a BBC

Ráadásul ismét a Human Planet című sorozat egyik epizódja lepleződött le.

Azt követően, hogy a hónap elején a BBC hivatalosan is elismerte, hazudtak és megrendezett volt a 2011-es Human Planet című dokusorozat egyik epizódja, mára ismét színt vallottak, merthogy kiderült, akad még egy olyan rész a 2011-es szériában, amelyben csaltak a készítők – jelenti a The Guardian.

A brit köztévé közleményt adott ki, amelyben bejelentik, hogy visszavonják a Human Planet teljes forgalmazását, miután tudomásukra jutott, hogy a hét évvel ezelőtt bemutatott sorozat első részében is szerepel olyasmi, amelyet megrendeztek a nekik dolgozó készítők.

Az Oceans: Into the Blue című epizódban egy Benjamin Blikololong nevű indonéz bálnavadász látható, amint látványosan megszigonyoz egy cetet, holott ő nem is vett részt a filmben bemutatott vadászaton. Erre nemrégiben egy újságíró hívta fel a BBC figyelmét, miután az indonéziai Lembata szigetén járva megtudta, hogy Blikololong igazából nem vadászott bálnára akkor, amikor a dokumentumfilm készült.

A kérdéses epizódban a Benjamin Blikololong nevű lamaleriai bálnavadász feltételezhetően megszigonyoz egy bálnát. Azonban a felülvizsgálatot követően a BBC nem tekinti pontosnak az ő szerepének ábrázolását, jóllehet a bálnavadászat bemutatása megfelel a valóságnak

– írja közleményében a televíziós társaság.

Ahogyan azt korábban megírtuk, ugyancsak a Human Planet egyik részéről az On The Spot csapata jóvoltából derült ki, hogy a filmben bemutatott indonéz törzs, a Korowai tagjai pénzért színlelték azt, hogy 35 méter magasba épített faházakban élnek és nem beszélnek nyelveket, csak egy ismeretlen dialektust.

Cseke Eszter és S. Takács András 2012-ben Pápua Új-Guineában forgatva jártak a korowaik között, akik akkor elárulták a magyaroknak, hogy amikor jönnek a fehérek, le kell venniük a rövidgatyát és a pólót, és helyi dialektusban beszélve el kell játszaniuk, hogy vademberek, mert ezért pénzt kapnak.

Elismerte a BBC, hogy csaltak a híres dokumentumfilmben
A brit köztévét a magyar On The Spot csapata leplezte le évekkel ezelőtt.
Kiemelt kép: YouTube/BBC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik