Kultúra

Véres bosszút áll a szexi csaj, akit megpróbáltak megölni

Erről szól A bosszú című brutális alkotás, amelynek elkészült az első szinkronizált előzetese.

Idehaza a másfél héttel ezelőtt véget ért Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be A bosszú (Revenge) című akcióthrillert, amely hamarosan országszerte a mozikba kerül majd. A korábban csupán rövidfilmeket rendező Coralie Fargeat első nagyjátékfilmjeként készült véres produkciónak még márciusban jelet meg a korhatáros előzetese, amelynek mostanára elkészült a szinkronos változata.

A Matilda Lutz (Forró nyár, Körök) főszereplésével forgatott Revans főhőse Jen, aki egy romantikus hétvégét tervez tölteni a kőgazdag pasijával, Richarddal (Kevin Janssens) annak mindentől félreeső nyaralójában. A bajok ott kezdődnek, hogy váratlanul betoppannak Richard furcsa vadászhaverjai, akik kezdettől fogva bunkón viselkednek Jennel. Ennyinél azonban nem állnak és egyre többet molesztálják, majd meg is erőszakolják a lányt, aki hiába akar elmenekülni, utolérik és egy szikláról a mélybe lökik. Csakhogy Jen életben marad és miután összeszedi magát, elindul leszámolni a fickókkal.

A relatíve ismeretlen színészekkel forgatott, de eddig világszerte remek kritikákat kapó A bosszú várhatóan májusban fog országszerte megérkezni a mozikba. A pontos bemutató még nem ismert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik