1961. január 24. teljesen átlagos napként indult, a goldsborói Seymour Johnson-légibázisról felszálló B-52g Stratofortress bombázó nyolcfős legénységének azonban magát a poklot jelentette.
A repülés közben történt légi üzemanyag-utántöltés során ugyanis észlelték, hogy a sérült jobb szárnyból egyre nagyobb tempóban ömlik kifelé az üzemanyag. A folyamatot azonnal leállították, majd a tenger felett maradva várni terveztek addig, míg a kerozin jó része egyszerűen elfogy, és biztoságosan megkezdhetik a leszállást.
B-52 az Andersen légibázison / fotó: U.S. Air Force
A szivárgás azonban egyre nagyobb méreteket öltött, a légibázis pedig rádión át szólította fel a legénységet az azonnali visszatérésre. A bázistól alig néhány kilométerre a pilóta aztán elvesztette az uralmat az óriási gép felett, a legénység pedig felkészült a katapultálásra: öten végül sikeresen földet értek, ketten a gép becsapódáskor haltak meg, a gépen tartózkodó nyolcadik ember pedig a zuhanó nehézbombázó elhagyása után vesztette életét.
A gépen szállított két termonukleáris bombát még a zuhanás első fázisában kiengedték, remélve, hogy az automatikusan kinyíló ernyőkkel azok szép lassan földet érnek majd, a gyújtási mechanizmus pedig nem indul be.
A földbe fúródott Mk.39 bomba / fotó: U.S. Air Force
A hirosimai robbanás kétszázhatvanszorosára képes Mark 39-esek egyike rendben földet is ért, másikuk azonban 1100 kilométeres órás sebességgel fúródott a földbe, és darabokra hullott. Mindkét esetben egyetlen kapcsolón múlt, hogy végül nem történt a Washington és New York lakóinak millióira nézve is könnyen végzetessé váló katasztrófa.
A darabok összegyűjtése / fotó: U.S. Air Force
A hadsereg azonnal megpróbálta összegyűjteni a darabokat, de a becsapódás környékén ma, ötvenhét évvel később is lapul a földben némi plutónium és uránium, melyek lelőhelyét egy kézben tartott sugárzásmérővel ma is lokalizálni lehet.
Mennyisége azonban annyira alacsony, hogy a környéken élők, illetve átsétálók számára egyáltalán nem okoz egészségügyi károkat, hiszen egy átlagos röntgenfelvétel elkészítése által okozott sugárterheléssel sem érnek fel.
Fotó: RJHaas
A baleset egykori helyszínét 2012 óta emléktábla őrzi.
Az Atlas Obscura nyomán
