Kultúra

Emily Blunt horrorja az új kedvenc az amerikai mozikban

Várakozáson felül kezdett a Hang nélkül, amely simán átvette a vezetést a Ready Player One-tól.

Tiszavirág-életűnek bizonyult a Ready Player One uralkodása a tengerentúlon, ugyanis egy hét után már le is győzte az a Hang nélkül, amely mindössze tizedannyiból készült, mint Steven Spielberg sci-fije.

A hivatallal (The Office) befutott John Krasinski írta, rendezte és az ő, illetve felesége, Emily Blunt főszereplésével forgatott alkotás 50,3 millióval kezdett, ezzel pedig az év második legerősebben nyitó filmjévé vált a Fekete Párduc után, amely 202 millióval debütált – derül ki a Box Office Mojo adataiból.

A Ready Player One 25 millióval lett ezüstérmes a második hétvégéjén, miközben az összbevétele már közel 400 millióra rúg, azaz nemzetközileg jobban teljesít, mint az Egyesült Államokban.

Spielberg bácsi: Kedves gyerekek, ne számítógépezzetek túl sokat!
Steven Spielberg üzent a világ ifjúságának. A Ready Player One látványos és együgyű sci-fi.

A kasszasikerlista harmadik helyét a John Cena nevével fémjelzett Szűzőrség című vígjáték szerezte meg, amely a nyitó hétvégéjét 21,4 millióval kezdve majdnem megelőzte még a Ready Player One-t is.

A korábban hetekig uralkodó Fekete Párduc ismét a legjobbak közé került, noha a 8,4 millió dolláros bevételével először szorult le a dobogóról. A Marvel-mozi csak Észak-Amerikában már 665,3 milliót termelt, amellyel minden idők harmadik legsikeresebb filmje a Star Wars: Az ébredő Erő és az Avatar mögött.

A hétvégi USA TOP 10 (április 6. – április 8.):

1. Hang nélkül – Hétvégi bevétel: $50,3m. Összbevétel: $50,3m. Gyártási költség: $17m.
2. Ready Player One – Hétvégi bevétel: $25,1m. Összbevétel: $96,9m. Gyártási költség: $175m.
3. Szűzőrség – Hétvégi bevétel: $21,4m. Összbevétel: $21,4m. Gyártási költség: $21m.
4. Fekete Párduc – Hétvégi bevétel: $8,4m. Összbevétel: $665,3m. Gyártási költség: $200m.
5. I Can Only Imagine – Hétvégi bevétel: $8,3m. Összbevétel: $69,1m. Gyártási költség: $7m.
6. Tyler Perry’s Acrinomy – Hétvégi bevétel: $8,1m. Összbevétel: $31,3m. Gyártási költség: $10m.
7. Chappaquiddick – Hétvégi bevétel: $6,2m. Összbevétel: $6,2m. Gyártási költség: $20m.
8. Sherlock Gnomes – Hétvégi bevétel: $5,6m. Összbevétel: $33,9m. Gyártási költség: $59m.
9. Tűzgyűrű: Lázadás – Hétvégi bevétel: $4,9m. Összbevétel: $54,9m. Gyártási költség: $150m.
10. Kutyák szigete– Hétvégi bevétel: $4,6m. Összbevétel: $12,0m. Gyártási költség: $103m.

Kiemelt kép: Universal Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik